Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Gaál Attila: Adalékok a fonográfos népdalgyűjtés történetéhez

1895-ben az új kultuszminiszter — Wlassits Gyula — rokonszenwel és érdek­lődéssel fogadta a gyűjtés gondolatát, s rövid idő alatt Vikár rendelkezésére bo­csátották a fonográf és a hengerek beszerzéséhez szükséges összeget. Az első európai népzenegyűjtő fonográf magyar gyártmányú volt, az eredeti gépezet után­zata. Nehéz, akkumulátorral hajtott szerkezet, de — és talán ennyi haszna volt a kényszerű várakozásnak — egyenletesebb felvételt készített, mint a korábbi, láb­bal hajtott változat. A gép tehát megvolt, s Vikár még ugyanazon év decemberé­ben megkezdhette a gyűjtést. Előbb az Alföldön, Borsod megyében járt, majd somogyi, erdélyi és felvidéki gyűjtőutak követték egymást, s a hallatlan szívós munka eredménye sem maradt el. Rövid idő alatt több mint félezer hengert tett ki a gyűjtött anyag; minden hengeren két-három népdal vagy ballada. Az 1900. évi párizsi világkiállításon, a folkloristák nemzetközi tanácskozá­sán, Vikár a néprajzkutatóknak is bemutatta anyaga egy részét, valamint azt a térképet, melyet a gyűjtések alapján a vándorló népdalváltozatok elterjedéséről szerkesztett. A siker átütő volt. A kongresszus a látottak és hallottak hatására határozatot hozott, mely szerint azontúl csak a gépi gyűjtésű népzenét fogadják el tudományos értékűnek. A fonográfos gyűjtés ezzel teljes létjogosultságot nyert, s ma már azt is tudjuk, hogy mit jelentett ez a hazai kezdeményezés nekünk ma­gyaroknak. Előkészítője volt s egyben tiszta forrása annak a zenei megújulásnak, amely az ekkor még fiatal, de Vikár Béla támogatását mindvégig élvező Bartók és Kodály munkásságában teljesedett ki. Mindössze ennyi az, amit a hazai fonográfos népdalgyűjtés kezdeteiről, annak első bizonytalan lépéseiről tudhatunk. Még kevesebben hallhattak azonban arról, hogy Vikárral egyidőben, Tolna megyében is folyt fonográfos népdalgyűjtés, me­lyet egy hasonlóan zseniális tudós, Wosinsky Mór végzett. Erről a munkáról mit­­sem tud a zenetörténet, de még a megyebeliek előtt is ismeretlen. Hogyan jutott el az elsősorban régészeti kutatásokkal foglalkozó Wosinsky a népdalgyűjtésig? A választ elsősorban kivételes egyéniségében kereshetjük. Az a rendkívül széles látókör, a tudományok szinte minden ága felé megmutatkozó érdeklődés, a kulturális kérdések iránti roppant fogékonyság, amit nála tapasztal­hatunk, csak a legnagyobbak adottsága. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a fonográf, mint a múzeum céljait tekintve is hasznosítható eszköz, mikor keltette fel az ér­deklődését? Volt-e rá hatással Vikár Béla munkássága? Találkoztak-e valaha is egymással? Vikár nem gyűjtött Tolnában és Wosinsky levelezésében sincs szemé­lyes kapcsolatukra utaló nyom. A közvetett hatás valószínűsége azonban elég nagy. Wosinsky olvashatta Vikár cikkét az Ethnografia 1900. évi, májusi számá­ban, melyben a fonográfos gyűjtés lehetőségét és szükségességét tárgyalta. Az is tudott, hogy Wosinsky jó viszonyban volt Szalay Imrével, aki minisztériumi jóvá­hagyás mellett előre lekötötte és a Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteménye számára folyamatosan átvette a Vikár gyűjtéséből származó fonográfhengereket. A kezde­teket illetően mégis az előbbi feltevés látszik valószínűbbnek. Lehetségesnek tartjuk ugyanakkor, hogy ha nem is gyűjtött Wosinsky fono­gráffal, de a készülék jellemzőiről már korábban, Vikár gyűjtésétől függetlenül is értesült. Tudjuk ugyanis, hogy a technikai újdonságok iránt mindenkor vonzódó tudós, gróf Zichy Jenő Közép-Ázsiába vezetett, második, 1895. évi expedíciójá­ban a fotós és fonográfkezelő szerepét töltötte volna be. Készülékük azonban, — 60

Next

/
Thumbnails
Contents