Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Gaál Attila: Adalékok a fonográfos népdalgyűjtés történetéhez

GAÁL ATTILA:

Adalékok

a fonográfos népdalgyűjtés történetéhez

A század utolsó évtizedében az ország a közeledő millennium bűvöletében élt. A nagy készülődés éveiben a nemzeti kultúra szinte minden területe iránt ugrásszerűen megnőtt, a sokszor mesterségesen is élesztett, érdeklődés. Divat lett a történetírás, a régészet, sőt bizonyos fokig még a népi kultúra kutatása is. A „népben lakozó ősi teremtőerő” és a „magyar népiélek” eszméje igen jól beleillett a korszak magyar „elhivatottságot” és a Monarchián belüli magyar vezető szerepet hirdető hivatalos politika terveibe. Ebben a nagy nekibuzdulásban egyetlen terület maradt igazi mostohagyerek: a népzene gyűjtése és feldolgozása. A két későbbi géniusz, Bartók és Kodály még gyermek. Egyedül egy megszállott néprajzkutató, a somogyi születésű Vikár Béla rója gyorsírótömbjével a Somogy megyei falvakat, és gyűjti százszámra a népdalszövegeket. Minél többet gyűjt azonban, annál világosabban látja a gyűjtésmódban rejlő hibákat és főként a módszer lassúságát. Pedig jól tudja, mert közvetlenül tapasztalja — sietni kell. Sietni, mert a felgyűjtendő anyag hatalmas, a munkára vállalkozók száma viszont elkeserítően kicsiny. A „népiség mázával csillogó. .. üres döngicséi a műzenének” pedig egyre nagyobb károkat okoznak a népköltészetben.

1894-ben — balszerencséjére a leghevesebb egyházpolitikai küzdelmek idején — Vikár küldöttséggel kereste fel a népzene iránt amúgy sem túlságosan fogékony kultuszminisztert, gróf Csáky Albint. Javaslatuk és kérelmük lényege, hogy a minisztérium bízzon meg szakképzett kutatókat, akik felosztva az ország területét összegyűjtenék a népdalok szöveg- és dallamkincsét. A miniszter válasza egy érteden, felháborodott kérdés: „Uraim, én még népdalokat is gyűjtsék?” Az öreg Vikár egy későbbi visszaemlékezésében is keserűen jegyzi meg: „Nohát ezt igazán nem lehetett várni. Lesújtva vettük tudomásul a rideg választ és vártunk.” Vártak, pedig az ötlet, amit a gyűjtés gyakorlati lebonyolítására javasoltak, Vikár Béla évek óta dédelgetett terve, egy merész újítás: a fonográfos népdalgyűjtés magyarországi megvalósítása volt. Európában elsőként ismerte fel a még szinte komolytalan játékszernek tűnő szerkezetben a népzene gyűjtését forradalmasító új eszközt. A szöveg és dallam együttes rögzítése, a gyors és objektív gyűjtést, a többszöri visszajátszás lehetősége pedig a pontos lejegyzést tette volna lehetővé.

59