Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Vadas Ferenc: Melekdi vincellér faluja

........8. és kovácsot kettőt, és kádárt egyet és esztergályost egyet; Polosznikból

Mira szőlőműves és egy Patadiból 9. a Mclekdi szőlőműves egy; és hogy bírja a szigetből is a szentháromságot majorságul.

Melich János többször is foglalkozott a Patadi név jelentésével. A „Keresztneveinkről” című nagy jelentőségű tanulmányában (MNy. X. 151.) határozottan kijelenti, hogy a veszprémvölgyi apácák oklevelének Patadija megegyezik a tihanyi (1055) alapítólevél Fotudijával, a mai Faddal.

Fotudival kapcsolatban néhány szót kell szólnunk a magyar nyelv legrégibb és eredetiben ránk maradt emlékéről, a tihanyi apátság alapítóleveléről, mely nélkül szegényebb lenne a magyar nyelvtörténet, hiszen az 1055. évből származó oklevél latin szövegébe írója közel száz magyar szót foglalt bele hol elszórtan, hol majdnem teljes magyar mondatokat képezve.

Az apátságot I. Endre király alapította. Az alapítólevél 17. szám alatt felsorolt faluja Fotudi, amelyről az okmány a következőket mondja:

„Ezekkel együtt van egy másik falu, amelyet Fotudinak neveznek, amelyben ugyanennek az egyháznak van szántóföldje, amely a következő határok között van: a Nagy út (Magna via), aztán az Ároktöve (Aruk-tue), amely egészen a Kengerec (Kangrez) útjáig terjed, majd a Leánysírig (Lean-syher) tart, innen az Arokfőig (Aruk-fee), aztán Lovászhalmáig (Luazuholma), arján a Kesztelőcre (Kaztelic) vezető útig terjed.”

A falu határa részben latin, részben magyar nyelven jelölve van. Nem merülhet fel kétség atekintetben, hogy az oklevélben a 17. szám alatt felsorolt falu azonos a mai Tolna megyei Faddal. Az azonosítás igen sok adattal támogatható: Melich: A tővégi magánhangzókról Mny. 1919. évf. 504. old.; Bárczi: A Tihanyi Apátság alapítólevele, mint nyelvi emlék (Bp. 1951.); Szamota NyK. XXV. 145.; Erdélyi L.: PRT. X., 417: Jakubovich MNy. XVI. 44; ETSz II, 129 stb.

Részletes határmegjelölést és terjedelmes birtokleírást ad a tihanyi apátság II. Endre király által kiadott 1211. évi birtokösszeírása. Ez név szerint sorolja fel az apátságnak Fotudi faluban élő szolganépeit. Az összeírás szerint az apátságnak Faddon mintegy harminc háznépe lehetett kettő-kettőszázötven lélekszámtnal. A mi vincellérünk illetősége szempontjából az sem mellékes, hogy közöttük szőlőműves, esetleg szőlőművesek is vannak. (,,Chatar, filius Emrici, Held vinitor ecclesie” — PRT. X, 511).

Első látásra szembetűnő a régi Fotudi és a mai Fadd hangsor közötti különbség. Hadd tegyem gyorsan hozzá: a különbség nemcsak a falunév jelene és múltja, hanem a magyar nyelv mai és Árpád-kori állapota között is kimutatható. Menynyivel másként hangzik az alapítólevél „feheruuaru reá meneh hodu utu reá” (Fehérvárra menő had-útra) határozós szerkezete csaknem egy évezred múltán!

A nyelvtörténetből tudjuk, hogy a szóvégek hajdan a finnugor nyelvben rövid magánhangzóra végződtek (hadu, Patadi). E szóvégi rövid hangzók a magyarral rokon finn nyelvben megmaradtak (magyar hal — finn kala, magyar kéz — finn käst), a mi nyelvünkből eltűntek. Egykori létükre utalnak most azok a ragozott és képzett szavak, amelyekben ún. teljes tőalakban ismét előbukkannak (hal — halak, had — hadak, kéz — kezek).

55