Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Vadas Ferenc: Melekdi vincellér faluja
A Patadi földrajzi név szóvégi magánhangzójának eltűnése nyomon követhető a ránk maradt oklevelekben: 1055 Fotudi, 1082: Focudi, 1193: Foda, 1211: Food és Fatod, 1267: Fad, 1337: Food, 1342: Föd. A másik szembeötlő különbség a szóközi magánhangzók zártsága-nyíltsága közti változás. A nyíltabbá válás az egész magyar magánhangzórendszert érintő tendencia, amely számos keresztező hatással együtt érvényesült széles körben, s hogy még napjainkban is hat, arra szolgáljon itt bizonyságul néhány olyan táj- és köznyelvi ejtéskülönbség, mint a búkor — bokor, uzsonna — ozsonna, orca — arca. A magánhangzókon túl a Patadi — Fotudi összevetésben feltűnik a p — / kettősség. Ezt könnyű lenne magyarázni a finnugor p — magyar / hangfejlődéssel (finn: piu, — magyar fiú stb.). Csakhogy ez a tendencia a honfoglalás korára már hatóerejét veszíti, ennélfogva ezzel magyarázni nem lehet. — Melich a kettősségben az oklevélíró nyelvi sajátosságát látja, és ezt a következőkkel magyarázza: Az ó-görög aspiráta 'p (ph), amely később és általában ma /, egyes középgörög nyelvjárásokban p-vé lett. „Egy ilyen görög nyelvet vagy nyelvjárást beszélő író természetesen az idegennyelvü f-et a saját nyelvében p-vel ejtette és Il-vel írta. így tudom csak megérteni, hogy a magyar Fotudit Szent István oklevélírója Flarabi-nak s nem $ccrabi-nak írta”. Melichen kívül a Patadi—Fotudi egyezőséget vallja még Jakubovich: (MNy. XX. 11.); Et. Sz. II. 130; ÓMOlv. 17; Czebe: Ak. Tört. Ért. XXIV/3, 17; Darkó: EPhK XLI, 259; Gombocz: ÖM. II/1, 88. A felsoroltak bizonyítják, hogy nyelvészeink között elég szép számmal vannak az egyezőséget vallók. Az említettnek ellentmondó álláspontot képvisel Milos József (MNy. 1935. évf. 116.) Elveti Melichnek azt a magyarázatát, amely szerint a p—/ változásban az oklevélíró nyelvi sajátságát látja. A nyelvieken kívül tárgyi szempontból is ellenvetést tesz: „Nem gondolhatjuk, hogy egy vincellért, illetőleg egy szőlőművest a többi birtoktól távol kaptak volna a veszprémvölgyi apácák. — Már pedig Fadd közelében nem kaptak birtokot, a birtok nagy része a Balaton körül van." — Ö a kérdéses földrajzi nevet az Enyinghez tartozó, tőle délnyugatra eső Pata puszta nevével azonosítja. Mikos érveire alapítja véleményét, és veti el a Patadi—Fotudi azonosságot Pais Dezső. (A veszprémvölgyi apácák görög oklevele mint nyelvi emlék. Bp. 1939. 32. 1.) Ö azonban nem Enying szomszédságában, hanem Veszprém környékén keresi a megfelelőt: „Veszprém környékén, tőle délkeletre van egy hely, amelyiknek neve ma Papvásáralja (Régebben: 1296—1297, 732Í: Pochwasara, 7397: Pothwasara, 1488: Pathwasara) ... annál inkább is kaphattak itt szőlőrészt az apácák, mivel a hely odaesik a Szászberény—Máma—Sándor birtokcsoporthoz.” — Pais megtoldja Mikos ellenvetését azzal is, hogy a régi adatok nem említenek nagyobb méretű bortermelést Faddon. Összegezve: 1. A Faddal való azonosságot vallók, elsősorban Melich a p—/ kettőségben az oklevélíró nyelvi sajátosságát látják.
