Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Pákolitz István: Bögrésdiákok

tóttá; meg hát olyan szaladjide-szaladjodaféle szerepköre is volt jómódú társa mellett, mint manapság a tiszt uraknál a csicskásnak. A kanonok úr kapujára is ki van írva, hogy koldulni tilos. És hány meg hány kapun fityeg ez a kiírás, szanaszét a városban! Az már sokszor előfordult, hogy valami kifogással elutasították az ebédet kérő bögrésdiákot. Legtöbbször ezzel: Nálunk már van egy. Olyan azonban sose történt még, hogy valakit azért küldtek volna el, mert „ezen házban koldulni tilos!”. Persze a lelkünk mélyén motoszkált a gyanú, hogy a mi dolgunk se sokkal különb, mint a koldusoké; sőt, egy bizonyos szempontból még rosszabb is, hiszen miértünk senki nem fizet váltságdíjat. Mi teljesen ingyen kosztolunk. Vajon ingyen-e? Fizetni semmit nem kell érte, az igaz. Azzal is el lehetne intézni az egészet, hogy a jómódú családok, a gazdag fő­papok könnyen gyakorolják az irgalmasság testi cselekedeteit, melyeknek egyike: éhezőknek ételt adni. Tompa Mihály versében „Isten a szegények részét a gazdagoknál tette le” — ebből pedig az következik, hogy a gazdagnak kötelessége a szegény megsegítése. A köszönömön kívül mi hát a bögrésdiák „térítése”? Mindenekelőtt az, ha kosztoshelyén a butácskább osztály- vagy iskolatársát instruálhatja. Ezt nem írják neki elő a szülők, de jó néven veszik. Az ilyen diákot a páterek is kedvelik, példaként hivatkoznak rá. De ahhoz, hogy valaki mást, másokat segíthessen a tanulásban, elsősorban neki magának illő jó bizonyítványt szerezni. A jót úgy kell érteni, hogy jeles rendű az illető, esetleg egyetlen kettes­sel, melléktantárgyból, mondjuk rajzból vagy énekből, netán tornából. Vagy ha a melléktantárgyakból is jelese van, akkor egy kettest elbír még a jelesrendűség komoly tárgyból is. Legjobb előmenetelt a színjeles bizonyítvány jelent, az ilyen diák kitűnő rendű; a közös értesítőben vastag betűkkel nyomtatják a nevét; pénz­jutalmat is kaphat szorgalma és jó magaviseleté elismeréseképpen; sőt, prémiu­mot is: arany-, ezüst-, bronzérmet, nemzetiszín szalaggal, attól függően, hogy egy-egy tantárgyból milyen fokon tűnt ki. (Talán csak legenda, de mesélik, hogy egyszer egy hatodgimnazista bögrésdiák három aranyérmet, vagyis prémiumot ka­pott év végén: latinból, matematikából és történelemből. Hát az aztán feszíthe­tett a mellére tűzött három medáliával, mikor a diákság fölvonult a hálaadó Te­­deum-ra!) És természetesen a jó előmenetel mellé példás magaviseletűnek is illik lenni. A „valamit visszatérítés”-nek van egy titkos záradéka is: becsületbeli dolog­ként szerepel ez tudatunk-magatartásunk-lelkünk legmélyén, noha ennek a be­tartása nagy nehézségbe ütközik. A bögrésdiák-fajta nemigen vehet részt még az ártatlanabb diákcsínyekben se. Legalábbis rettegés nélkül aligha. Mert állandóan fejünk fölött függ a lehetséges kegyvesztettség Damoklész-kardja. Mihez kezdhet a bögrésdiák, ha valami stikli miatt kipöndörítik az utcára, és sehová se fogadják be egy tányér levesre?...

Next

/
Thumbnails
Contents