Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Sz. Bányai Irén: Egy fénykép a fehérterrorról

letezi, ezt írja:.......több tanú szerint a tolnaiak közül Horváth János asztalos,

egy sok gyermekes családapa, de ősi szociáldemokrata, most a communizmus híve, a könyörgések hallatára többször közbeszólt: ,nur schnell, nur schnell’ és mind a két igazlelkű, Istent hívő magyar fiút agyonlőtték..Az ilyen megjegyzés azonban erősen kétes értékű, nyilvánvalóan utólagos magyarázat, tehát semmit sem bizonyít. A június—júliusi eseményekről (a megfogalmazás szóhasználatából is kitetszően) nem naplószerű feljegyzéseket készített a plébános, hanem valamikor augusztusban foglalta össze nyíltan ellenforradalmi véleményét. Maga is bevallja, hogy „félt” a vörösöktől, utólag volt csak annyi bátorsága, hogy gyalázza őket... Jellemző egyébként a plébánosra — aki (miért kételkednénk a családtagok emlékezetében?) baráti kapcsolatban volt Horváthékkal — hogy éppen augusztus 13-án nem tartott feljegyzésre érdemesnek semmilyen eseményt. A História Domusban így követik egymást a dátumok: augusztus 8., 15., 16.

Pedig nagyon is mély nyomot hagyott augusztus 13-a a tolnaiak emlékezetében! Hatvan év múltán jegyzőkönyvszerű pontossággal idézik fel az eseményeket:

„Én nem voltam ott a kivégzésnél, itthon dógoztam. Aztán jöttek az utcán, és mondták mi történt. Azután azt mondták, hogy estig ott hagyják őket lógni, mert ilyen csibészek, meg gazemberek ... Utána meg azt mondták, a kulákok mondták, hogy három napig fognak lógni. De ment egy gazdag parasztember — szintén kulák volt — az nem hagyta őket lógni, hanem odament a lovaival, levetette és elvitte a szerencsétleneket.”

„Nyár vót, mi itt laktunk, a szüleimnek itt vót a háza. És hátul vót egy jó nagy árok, és nekünk vót 5 vagy 6 nagy libánk. Emberek gyöttek és kiabálták, hogy három embert felakasztottak a községházán. Én is elmegyek mama, én is elmegyek mama! Majd mindjárt hozom a seprűt, oszt mehetsz, de jól elverlek előbb! Elmész a libákat őrizni!”

„Ez a férfi, aki itt áll mellettük, helyi ember vót. Ez előbb vörös vót, aztán meg fehér pribék lett. Ezek szemét emberek vótak! Ez az ember el is ment innét, én aztán kérdeztem a Gyurkától, amikor találkoztam vele, hogy hol az apja, de nem mondta meg. Aki felkötötte őket, az is helyi ember vót, vöröskatona. De kényszerítették. Ha nem tette vóna meg, őt is felhúzzák.”

„Én 19-ben 17 éves vótam, jártam halászni, meg a parasztokhoz mentem dógozni, úgyhogy csak hallottam erről. S mint egy gyerek, aki kíváncsi, elmentem és megnéztem őket. Borzasztó vót. Hát, az én apám akkor elmenekült, itt vót lenn, át a Schleiher erdőben. Ügy vót megbeszélve — hazajött éjjel — hogy másnap reggel hozzak valami ennivalót neki. Azt mondta az apám, hogy ha baj van, akkor ne gyöjjek le. Akkor ő fogja tudni, hogy baj van. Hát persze, baj vót, mert éjjel elvittek engem is. így aztán az apám megtudta, hogy baj van, és akkor — nem tudom hányadmagával — elmentek. Másról soha nem beszélt, csak magáról, így azt se tudom, hányán vótak. Lementek Szendrő várához, Jugoszláviába. Ottan vót egy darabig, aztán eljött haza, nem bírta másképp. Ketten vótunk testvérek, nem bírta nélkülünk. Eljöttek a csendőrök érte és elvitték, 10 évet kapott, 1927-ben szabadult.”

„Ezzel a Jóskával vótam én vöröskatona a román fronton és a cseh fronton. Szekszárdon képeztek ki bennünket, és onnét bevagoníroztak, mikor megvótak á

22