Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Sz. Bányai Irén: Egy fénykép a fehérterrorról
Az ellenforradami fehérterrorról szóló tanulmányok, monográfiák többszörösen megörökítették, hogy Tolnán augusztus 13-án gyilkoltak a különítményesek, s az a három ember volt az áldozatuk, akikre Klopfer bácsi is emlékezett. Kétségtelen tehát, hogy a Tolna megyei fehérterror ez ideig ismeretlen, hiteles dokumentuma került múzeumi gyűjteménybe. A kép megőrzője azonban elmondott még valamit lányának és vejének, s ez utóbb gondolkodóba ejtett. így mondta el, hogy miért kellett az apának és a fiúnak meghalnia: „Azért végezték ki az öregebb Horváthot, mert arra a helyre, ahol egy orvost kivégeztek, vörös szegfűt tett... A fiút, a Horváth Jóskát meg az anyja helyett: az terhes volt, s egyszerre két embert megölni még a fehérek sem mertek. Az anyja helyett halt meg szegény fiú.” Ha egy virággal — több évszázados jelképpel! — kifejezett együttérzés is elegendő „ok” volt, miért kellett a hatalomnak — mint a falragasz hirdette — „panasz” és „esetleges bizonyíték”? Ennyire irracionális volt a terror: még látszatokot, látszatmagyarázatot sem keresett? Vagy mégsem ez volt a terroristák magyarázata, de a látszatmagyarázat helyett az együttérzés megteremtette ezt a szép legendát? A józan ésszel felfoghatatlan — mert irracionális — „ítélkezés” utólagos magyarázata lenne a terhes anya helyett kivégzett fiú legendákba illő alakja is? Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, mert a Tanácsköztársaságról szóló feldolgozások ismeretében a „magyarázat” a történeti igazsággal sem volt összeegyeztethető. Az orvos, akit Tolnán kivégeztek, csak Baranyai László bogyiszlói körorvossal azonosítható. Aki azonban a Duna melléki ellenforradalom egyik vezetője volt! Az ellenforradalmi lázadás leverése után a proletariátus forradalmi törvényszéke ítélte halálra, s 1919. június 29-én ki is végezték. Az orvos fehér tiszt volt, a kivégzése helyére helyezett virágot alighanem méltányolta volna a fehérterror . . . Az emberi emlékezet sajátosan szelektál, a keletkező legenda azonban soha sem „logikátlan”: az érzelmek logikája határozza meg, mit kell hangsúlyoznia az emlékezőnek. Mi lehet tehát az oka egy fehér tiszt és egy proletár mártír ilyen együtt említésének? Kérdésemre a fehérterror tolnai rémtettének még élő tanúitól reméltem választ. Először Horváth János fiát és leányát kerestem meg. „Én nem tudok visszaemlékezni rá, szülő—gyermek közti kapcsolatról emlékképem nincs, mert amikor ő meghalt, hároméves voltam. Az nem áll, hogy édesanyám valamelyik gyerekkel állapotos volt, mert én voltam az utolsó gyermek a kilenc között. Azután nem is ment férjhez az édesanyám. Az édesapám a munkájáról volt híres a környéken, vele csináltatták a környéken a bútorokat. Tagja volt ő azelőtt is a községi elöljáróságnak, tagja volt az egyházközségnek. A plébánossal is baráti kapcsolatot tartott. A papot Fekete Ágostonnak hívták, jött hozzánk és nálunk fehér asztalnál clborozgattak, elbeszélgettek. De szervezett munkás is volt az apám; mint ahogy az egyik írás említi, Németországot és Ausztriát is megjárta. Amikor ez a tiszti különítmény megérkezett Tolnára, a kertünk végén lakó szomszéd — egy zsidó ember, a selyemgyár egyik vezetője volt, akivel nagyon jóban volt a család — jött át este. Illetve kocogott az ablakon. Azt mondta 19
