Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve. (Kőhegyi Mihály)
találja meg tisztán és sűrítve, még becsesebbé tette az a valószínűleg kivételesen teljes iratanyag, amely a gazdaságfejlesztés eredményeként létrejött, és a tulajdonosok tanáros betűtiszteletének is köszönhetően szinte csonkítatlanuil megmaradt.” A forrásanyag valóban egyedülálló: az eddigi kutatók, akik uradalomtörténettel foglalkoztak, még nem akadtak ilyen teljes anyagra. (Az akasztóvésztői uradalom történetéről írt monográfia szerzője is csak forrásanyag-töredékre támaszkodhatott.) Tóth Tibor monografikus vizsgálata igen fontos Tolna megye története szempontjából is. A mernyei uradalom egy kis része megyénk nyugati részén terült el: Várong és környéke tartozott a piaristákhoz. De ezen túl is: szoros kapcsolat alakult ki a mernyei és a környező Tolna megyei uradalmak, mezővárosok, falvak között, sőt még a viszonylag távoli Szekszárd is piacot jelentett termékeiknek. Felhívja ia figyelmet ennek a Tolna megyébe éppen csak átnyúló uradalomnak mintaszerű feldolgozása a kutatási feladatokra is. Magyarázható, mégis nehezen érthető, hogy a Tolna megyei nagybirtokok történetével eddig érdemben nem foglalkoztak. Nyilván közrejátszik ebben a kedvezőtlen forrásadottság, például az a tény, hogy a megyénkben élt nemesi családok levéltári anyaga a mai napig rendezetlen a Tolna megyei Levéltárban, és így nem is kutatható. Ennek ellenére a nagybirtokok történeti fejlődésével, sajátosságaiknak bemutatásával kapcsolatos kutató munka továbbra is elodázhatatlan feladat. Hisz az 1847. évi alispáni jelentés szerint Tolna megyében négy 50 ezer hold feletti birtok létezett (a herceg Eszterházyaké, az Apponyiaké, a szekszárdi és a bátaszéki iskolai alapítványok). E nagybirtokok mellett találunk még három olyan, szinte teljesen összefüggő birtoktestet is, melyek mindegyike 30 ezer hold feletti földterülettel rendelkezett. Ezek történeti fejlődése sok mindenben hasonlíthat a mernyeihez, részletes vizsgálatok híján azonban csak találgathatunk, ez pedig nem történészi feladat. Módszertani útmutatóként igen nagy segítséget nyújthatnának Tóth Tibor könyvei a Tolna megyei uradalmak történeti feldolgozásához is. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977.) BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve Vili—IX. (1977-1978) A múzeum sajátos szerepéből következő kettős feladat egyike a begyűjtött néprajzi és újkori tárgyaknak, a régészeti feltárások leletanyagának, levéltári adatoknak a tudományos szintű feldolgozása és közlése. S hogy ez a tevékenység mennyire szervezett, milyen céltudatos és következetes, az éppen a megyei múzeumok évkönyveiben érhető tetten a legközvetlenebbül. A most megjelent — s tegyük hozzá: meglepő gyorsasággal sajtó alól kikerült — kötet jól tükrözi a Tolna megyei múzeumi szervezet egyre jobban kiterebélyesedő munkáját. Mészáros Gyula a Dombóvár határához tartozó Szarvasd-pusztán előkerült kincslelet egyes darabjait (eszközök, fegyverek, ékszerek, félkész gyártmányok) írja le és helyezi a vaskor legelejére. A Mözs—Kakasdombon napvilágot látott 9 sír igen gazdag római emlékanyaga nemcsak a hitelesen feltárt leletek darabszámát növeli, hanem újra felveti a későrómai korban bekövetkezett germán betelepítés kérdését, ha azt töredékes volta miatt ez a temető önmagában nem is képes megoldani. Csak sajnálni lehet, hogy a helyi tsz előzetes bejelentés nélkül kezdett a domb eldózerolásához és ezzel a régészeti jelenségek nagy részét elpusztította. Gaál Attilának már csak a közölt 77
