Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Két képzőművészeti interjúgyűjtemény. (Bodri Ferenc)
térjük rendszerint napvilágot látnak önálló kötetekben is, néhány esetben éppen a megkérdezettek összegyűjtött műveinek (pl. Illyésnél, Nagy Lászlónál, stb.) záró- vagy nyitódarabjaként, a megjelent beszélgetéseknek közös a tulajdonjoga. A műfaj új kiteljesedésében megítélésem szerint a Jelenkornak, elsőképp Bertha Bulcsúnak nem kicsiny szerepe llehetett, „hozzáállásai”, tájékozottsága, oldottsága és módszerei egyként példaadók. Az előttem lévő két kecses gyűjtemény képzőművészeket szólaltat meg a kitűnő elődök (Bálint Jenő, Kassák, Frank János stb.) után. Csapó György Művészek, műhelyek c. gyűjteménye (Népművelési Propaganda Iroda) harmincnégy beszélgetésben szólaltatja meg az eleven hazai képzőművészeti élet prominens alkotóit, Tüskés Tibor Műteremben címmel megjelent szép gyűjteménye (a Jelenkor kiadásában) beszélgetőpartnereket a dél-dunántűli képzőművészeti élet jeles egyéniségei, majd a villányi, siklási és nagyatádi alkotótáborok vendégei, intézői és krónikásai közül válogatott. A két kötetke egymás mellett akár az interjú-műfaj két prototípusának is tekinthető, a kérdezők szándékai és eredményei szerint. De mivel ma már minden kérdező egyéniség, e kettő mellett még sokféle „prototípus” is elképzelhető. Csapó kitűnő újságíró, a percre kész rádiós biztonságával és rutinjával iközélít: jelzi a színhelyet, majd néhány mondatban megeleveníti a miliőt, az interjúvoltat, a megközelítést szolgálják a leíró részek is. A kérdések egy kitűnően tájékozott és biztos kézzel irányító riportert mutatnak, aki mesteri vonalban vezérli a beszélgetést az alany művészetének jobb és elmélyültebb megismerése felé, hogy a „szabad beszélgetés nyersanyagából” módszeres és kerek interjú kerekedjék majd az otthoni „vágóasztalon”. Nincsenek „félresiklásai”, minden kérdéssel egyet 'lép az összegzés, olykor a poén felé. Az interjúk képes hetilapokban jelentek meg jórészt, a művek reprodukciói és riportképek társaságában, ez a szándék és lehetőség eleve meghatározta a beszélgetések áramlásainak mélységeit. Csapó itt egybegyűjtött tevékenysége valóban a legmagasabb és legélvezhetőbb fokú népművelés, vitatkozni talán a kötetke borítójának szerény invenciójú grafikai alkotásával lehet, hasonlóképpen, azon, hogy miért éppen a jelenlévők kerültek a könyvbe, mások miért maradtak ki, és így tovább. Bár így is felfedezünk valamiféle koncepciót: az interjúalanyok egyegy hazai irányzatot képviselnek, a körkép inkább ezek viszonylagos teljességének bemutatására, és nem egyéb teljességekre törekedik. De még így is találhatnánk fehér foltokat, ezeket minden bizonnyal egy következő gyűjtemény hivatott kiszínesíteni. Tüskés Tibor előbb a Jelenkorban megjelent beszélgetéseinek az említetteken kívül még egy sajátos, a bevezetőben bőséggel tárgyalt érdeklődési köre van. Egy jónéhány évtized előtti Fülep-idézettől motiváltán a kérdező Dél-Dunántúl művészetének „közös feladatait, eszméit, céljait, problémáit” keresi, a "művek táji szellemét, hasonlóképpen azt, hogy az alkotók és alkotások a maguk lokális keretein túl miképpen illeszkednek a nemzeti és talán az európai művészet áramlataiba. Tüskés ,Jtájékoztatni szeretne”, válaszokat vár és közvetít a művészet esztétikai, szociológiai és filozófiai problémáiról, meg kívánja osztani az olvasóval a művészekkel való találkozások élményes melegét. A kérdező tehát módfelett komplex és igényes feladatokat tűzött maga elé, céljait Martyn Ferenc (a kitűnő mester mindkét kötetben szerepel), Kolbe Mihály, Simon Béla, Kelle Sándor, Bizse János, Soltra Elemér, Zs. Kovács Diana, Németh János, Bors István, Honty Márta, Altorjai István, Bocz Gyula személyiségének és művészetének megközelítésével kísérli elérni, a személyes portrék kitűnő volta mellett (érzéseim szerint) mégsem maradéktalanul. A portrék és interjúk remekül közelítik meg az alanyokat, a beszélgetések során valóban plasztikus és élményes kép kerekedik, de a felkeresett művészek 71
