Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Két képzőművészeti interjúgyűjtemény. (Bodri Ferenc)
nősítést rögtönöznek: hol komoran befedik a látóhatárt, hal győzelmi táncot lejtve résnyire az emberekhoe engedik a napot. A bölcs baglyot hidegen hagyja a „lótok-futók világa”: „ ... hebehurgyán rohangálnak a földön, ölelgetik egymást, aztán verekszenek.” És mennyiben krónikás a Krónikás? A mi Krónikásunk megszabadul szubjektumának önző jegyeitől, szabadjára engedi hőseit, akik közül néhányan ia czaikói program közvetítői. Nem avatkozik bele az eseményekbe, ő csak hűségesen lejegyzi azokat. Ötőle minden független, a dolgok öntörvényűén bonyolódnak. De azért szó nélkül mégsem állja: zárójelek között gyakran beszól a történetbe. Ironikus hangú bejelentkezéseivel egyszersmind véleményezi is a történteket. A regény közepe táján — a mozgalmasság tán őt is elpiilleszti — szusszan egyet. Miközben rendezi a sorokat, beavatja az olvasót a regényírás folyamatába, érzékeltetve az írás műhelytitkait. Czakó Gábor a Várkonyi krónikában — mintegy az őt foglalkoztató témákat összegezve — megtalálja és művészileg érvényesen felmutatja a magyarságnak a múltból cipelt sajátosságait és azok jelenkori változatait, amelyekkel együtt vagyunk Két képzőművészeti Az interjú, a „szabad és kötetlen beszélgetés” hasznos és sajátos lehetőségekkel megáldott műfaj, és valljuk meg, divat is. Ha tájékozott és hozzáértő, olykor és szükségszerűen egy kissé gátlástalan is a kérdező, akkor egyszerre két embernek ad lehetőséget az önkifejezés oflyféle módozataira, aminőkre más műfaj aligha vállalkozhatik. És napjainkban minden itt jelzett tulajdonsággal (hasonlóképpen a nem jelzettekkel is) felvértezettek a kérdezők, mégis tűnőben az Eckermannok és Riilkék személytelen alázata (az utóbbinál a Rodinnel folytatott beszélgetésekre gondolhatunk), a modern interjúban a kérdező is egyéniség; aligha a közönség elképzelt vagy valóságos kíazok, akik vagyunk. Ugyanakkor felelősséget érezve értünk, alakítani is kíván sorsunkon: „Várkonyinak lenni tömérdek föladat” — figyelmeztet a krónika egyik szereplője. Az ember fő műve a lelkiismeretnek feltárható élet — hirdeti egy másik czakói üzenet. Nem hagyományos módon realista regény az övé; helyüket akár önállóan is megálló fejezetek füzéréből áll, melyek hol esszészerűek, hol statisztikamentes szociográfiák, hol mesebeli epizódok vagy látomások. És éppen itt van Czakó eredetisége: a lukácsi esztétika kritériumának megfelelően képes „az új tartalomnak szervesen megfelelő, belőle újjászületett formát kialakítani”. Fantáziagazdag, bő mondanivalójú, magával ragadó, művelt író Czakó Gábor, aki nagy írástechnikai repertoárral rendelkezik. Kellően érzékeny ahhoz, hogy a körülötte folyó valóság motivációi belső késztetéssé váljanak, s rábírják őt a társadalmi értékrendszerek önmagába építésére és egyszersmind kivetítésére. Az objetív valóság által műbe késztetett írói személyiség mindenképpen nagyobb érdeklődésre tart számot, mint néhány fiatal írónk nem túl izgalmas önmaga-feltárása. TÓTH GYULA interjúgyűjtemény váncsiságának szócsöve. Terve és célja van, nemcsak azt jegyzi Je, amit a kérdezett önmagáról fontosnak tartana, az interjú a megközelítési formák megoldásainak egyik módozata. Akár az intimitások is csak az alkotás megközelítésének útján érdekelhetik a kérdezőt, és bár akadnak mégis vissza-visszatérő sztereotípiák, ezek is inkább az alkotás lényegéhez közelítenek. Ha kinyitjuk kurrens folyóiratainkat, úgy tűnik, az interjú szinte állandósult és elkerülhetetlen műfajnak tekinthető, legtöbbször írók vagy irodalomtudósok, másutt képzőművészek vagy éppen színészek (és így tovább) szólalnak meg, a tévé sem kevés hasonlót közvetít. Utóbb az in7°
