Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Szabó Sándor: A nagy trilógia születése
azután előveszem a németeket s a franciát. Világosan látok már, a kép tiszta, a látomás egyre határozottabb s a mű alapfai lerakván. Ami most kell, ezerféle apróság. Az életviszonyok, a szokások, a munka, a politikai erők stb. gondos megismerése. Es ez nem is olyan egyszerű. Az akkori zsidó élet igen komplikált volt, akár egy összekevert mozaik. Gyermekáldozatok a Hinnom völgyében, eszszénusok a pusztában, görög műveltség a palotában, arab műveltség a falvakban, ősi kánaanita törvények összekeverve mózesi és római törvényekkel, egy sereg nyelv, föníciaiak, szamaritánusok, keverék galileaiak, héberek, arabok, rómaiak, görögök, babilóniaiak ... S mindez szinte egy tenyérnyi helyen!” — Mit akartok, mért jöttetek? — dobta ránk a szokásos fogadókérdést Kodolányi — váratlanul a tökéletes reflex riposztjával. — Na, ki vele! Mit is akartunk. Talán éppen ezt a ritka pillanatot, egy irodalom örök vajúdásának nagy pillanatát, az asztalfiókból világgá készülő mű indítását. „Az égő csipkebokorét.” — Na mit néztek, megnémultatok? Kilóra sem kevés, mi? — mondta Kodolányi csúfondárosan és kurta ceruzáját akkurátusán állította le az asztalra. — Hát ezt is megértük! — summázta olyan nézéssel és hangsúllyal, amiben már benne volt az asztalon sorjázó, gondosan bekötött kéziratos művek — a nagy mítosz többi részeinek — készülődése, mozdulása is. A beteljesülésé! — A többi? Úgy nézett ránk a tornác délutáni félhomályában, könyökére támasztva a barázdákkal keresztül-kasul hangsúlyozott arcát — mintha magában jót derülne rajtunk, de azért feszültség, várakozó él, ugrásra kész, vitára feszülő mozdulat is volt ebben a nézésben, meg valami, csak nála tapasztalható erő is. — A többi? — Az már nem az én dolgom. — Én az enyémet már elvégeztem! Így is volt. Kodolányi az ő dolgát ekkor már elvégezte. Akarattya, 1950. november 18. „Guignebert nagy komoly, nagyon tisztességes és nagyon alapos tudós, de nyoma sincs benne intuíciónak. Lapos, mint egy tehénlepény. Dufardin, minden ellenszenves vonása ellenére, érdekes és eredeti. Belemagyarázataiban sok az igazság, — de csak „sok” és nem a teljes. Néhol óriási hibákba esik, így pld. abba, hogy a fordán menti Gilgalba helyezi a mitikus cselekményt, s nem magyarázza meg, miért beszél mind a négy Evangélium, s az egész őshagyomány Jeruzsálemről, továbbá, hogy honnét vették a pontos adatokat a Jézusról, Názáretről, a családról, a tanítványok személyéről, életéről, aprólékos körülményeiről stb. Véleményem szerint itt valóban egy neolithkori vallás visszatéréséről, s a jahvizmussal vívott féliggyőztes küzdelemről van szó, ezt a visszatérést és ezt a küzdelmet azonban konkrét személyek vitték végbe, s nem a Gilgalon, hanem csakugyan Jeruzsálemben. Ez a tény Jézus nagyságát és csodálatosságát csak növeli. Azt is elfelejti Dufardin, hogy Palesztiniában több Gilgal 4 49
