Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 1. szám - Romsics Ignác: Nemzeti és társadalmi kérdés az 1918—1919-es forradalmakban
hanem — jórészt nyugat-európai mintára — kiteljesíteni, s egyúttal megreformálni, demokratizálni akarták. Jóval nehezebb feladatnak ígérkezett a történelmi Magyarország integritása megóvásának, ami a kormány általános törekvése volt, s a nemzetiségi kérdés demokratikus rendezésének, amire szintén törekedtek, az összeegyeztetése. Horvátország október 29-i elszakadását az új magyar kormány természetesnek tekintette, egyébként azonban az ország területi integritásához ragaszkodott, s a nemzetiségek elszakadási szándékára Jászi Oszkár régi „keleti Svájc” koncepciójával válaszolt. A szlovákoknak és a kárpátukránoknak teljes területei, politikai és nemzeti autonómiát, az erdélyi románoknak az ott honos három nemzetiség (magyar, román és szász-német) egységén alapuló közös területi és politikai (tehát nem nemzeti) önállóságot ajánlott, a szétszórtan élő németeknek pedig a Renner-féle ausztromarxizmus szellemében fogant kulturális és községi autonómiát ígért. Noha az erdélyi románok október 27-én, a szlovákok 30-án, az ukránok pedig 31-én már bejelentették az osztrák birodalomból és a magyar királyságból való kiválásukat, Jászi elképzelésének — legalábbis látszólag — még mindig volt bizonyos realitása, hiszen az ukránok (és részben a szlovákok) ezt a döntésüket nem tekintették megmásíthatatlannak, másrészt a november 3-án Páduában aláírt fegyverszüneti szerződés is csak a délnyugati frontra vonatkozóan állapított meg fegyverszüneti vonalat, s Magyarország keleti, északi és nyugati határairól nem intézkedett. A későbbi fejleményekhez képest még a november 13-i belgrádi katonai konvenció sem nevezhető végzetesnek, hiszen csak a Beszterce, Maros, Szabadka, Baja, Pécs, Dráva vonaltól délre eső területek katonai kiürítését mondta ki, a magyar polgári közigazgatás fenntartása mellett. Csak ezután, november közepétől, végétől vált nyilvánvalóvá, hogy a Dunatáj etnikai problémáinak rendezését nem a wilsoni elvek, a kölcsönösen ésszerű megegyezés és megbékélés szelleme, hanem a szomszédos államok vezetőinek — a magyar uralkodó osztályokéhoz hasonló — agresszivitása és nagyhatalmi törekvései fogják irányítani. Miről volt szó? A háborús győzelem elérésének diplomáciai eszközeként az antanthatalmak 1915. augusztus 18-i emlékirata Szerbiának ígérte a Délvidéket. Az 1916-os bukaresti szerződésben a Román Királyság Erdélyre, valamint Bánát és Bukovina nagyobb részére vonatkozó igényét ismerték el jogosnak. Az emigráns Csehszlovák Nemzeti Tanács területi követeléseinek támogatását 1918-ban ígérték meg. Az ígéretek mögött Masaryknak és az antanthatalmaknak az az 1918-ra megszilárduló elgondolása húzódott meg, hogy a német veszély esetleges feléledésével és az oroszországi bolsevizmus nyugatra terjedésével szembeni védekezés szempontjából sokkal előnyösebb a nemzeti energiáktól duzzadó kis államok közép-európai láncolatának a megalkotása, mint a monarchia konzerválása. A cseh, román és szerb kormányok ezekre a szerződésekre és ígéretekre hivatkozva mind a páduai fegyverszüneti egyezmény, mind a belgrádi katonai konvenció ellen tiltakoztak, s részben a párizsi békekonferencia, részben a térségben tartózkodó francia katonai vezetés formális vagy hallgatólagos beleegyezésével semmibe vették azokat. 1919 tavaszára — ha jogilag még nem is — Magyarország régi területeinek mintegy kétharmadát, s lakosságának közel felét vesztette cl. Az ország határain kívülre rekedt 3 millió magyar is, akiknek fele összefüggő területeken a határok 10
