Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 2. szám - Szakály Ferenc: A Közép-Duna menti bortermelés fénykora

nyék katonai eseményei is nyomot hagytak. 1544 második felének élénk hadmozgása — a törökök ekkor foglalták el az észak- és északnyugat-tolnai várakat — nyilván nem kedvezett a borkereskedelemnek, mint ahogy 1566 igen jól induló forgalmát (március 21. és április 19. közötti hónapban 11416 akcse borvám folyt be, ami megközelíti az 1553. április 18812 akcsés jövedelmét) is a szultáni hadjárat bénította meg annyira, hogy egyes hónapokban a kivitel gyakorlatilag szünetelt, hogy aztán a szigeti vár eleste után ismét lassú emelkedésnek induljon (okt. 15.—nov. 12. 1849 akcse).

Káldy-Nagy Gyula tolnai tanulmányaiból tudjuk, hogy Tolna adózó lakossága 1557 és 1576 között 181 fővel csökkent, s mindeközben a török adószedő által szegénynek minősítettek száma 11 százalékkal növekedett. Ez a jelentős gazdasági-társadalmi változásokról tanúskodó összevetés viszont arrafelé igazít, hogy az 1553-as és 1576-os évek vámbevételeiben mutatkozó jelentős visszaesésből a borforgalom (s ezen keresztül a bortermelés) visszaszorulására következtessünk. Mint ahogy nyilván nem maradt következmény nélkül a délkelet-tolnai bortermelésre az a további népességcsökkenés sem, amelyről az 1580-as és az 1590-es török szandzsák-összeírások adnak hírt.

A kétségtelennek tűnő visszaesés ellenére — ezt a debreceniek 1589-es, fentebb idézett panasza tanúsítja — továbbra is jutott délkelet-tolnai bor a távoli felvevőpiacokra. A végső döfést, mint annyi más termelési régiónak, nyilván a 15 éves háború — e területet is nagyban érintő — véget nem érő csatározásai adták meg a szekszárdi dombvidék bortermelésének is. Az egykor oly virágzó sárközi vidék csaknem teljesen elnéptelenedett: a helységek egész sora (köztük olyan korábban jelentős mezővárosok, mint amilyen pl. Ete volt) nyom nélkül eltűnt, s sorra elmenekültek a Duna menti nagy mezővárosok lakói is (a tolnaiak részben Kecskeméten, részben Komáromban, a bölcskeiek pedig ugyancsak Komáromban és Mosonmagyaróvár vidékén húzták meg magukat). Bár a viszontagságokkal sokáig szívósan dacoló bölcskeiek még 1601-ben is találtak „baranyai” bort Bátán — vagyis a bortermelés ekkor sem szünetelt teljesen —, a tolnai bor végleg kiesett az országon belüli távolsági kereskedelem számottevő áruinak sorából.

Helyét — s ez immár a harmadik váltás száz esztendő alatt — egy még északabbra elhelyezkedő, egyébként napfényadottságaiban a szerémségi és a tolnai borvidékhez nagyban hasonló — de a török pusztításoktól kevésbé érintett — borvidék, a Hegyalja vette át.

24