Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Szakály Ferenc: A Közép-Duna menti bortermelés fénykora
hozott borokat cégérrel kell megkülönböztetni az ott forgó hegyaljaiaktól. A tolnai borok még a század vége táján is nagy mennyiségben áramlottak Debrecen felé: 1589-ben a debreceni bíró amiatt panaszolta be a szolnoki bégnél Jehszija zsidó vámbérlöt, mert az „új hordóadót követel tőlük a Szekszárd felé eső baranyai náhijéből szállított borok után”. Ezek az adatok elárulják, hogy a tolnai és a somogyi borok nem csak alkalomszerűen, hanem rendszeresen eljutottak az Észak-Tiszántúl központjába, s azt is, hogy akárcsak egykor a szerémiek, még e hatalmas távolságban is állták a versenyt a közeli Hegyalja ,,[evével”. Ha egyfelől arról értesülünk, hogy Szeged és — a főként szegedi menekültekkel felduzzadt és ezért az „aranyvároshoz” erősen hasonló gazdasági mentalitású — Makó hajósai nagy hajókkal, rendszeresen felkeresik borért a bátai kikötőt, másfelől pedig arról, hogy a délkelet-tolnai borok rendszeresen és nagy mennyiségben eljutnak a Tisza mentére és a Tiszántúlra, kézenfekvő arra következtetnünk, hogy a közvetítés feladatát az előbbiek látták el. Azok a szegediek és — időközben makóivá lett — egykori szegediek, akik a szerémi bor forgalmazása során évszázados borhajózási és -kereskedelmi tapasztalatokat szereztek és továbbra is érvényes királyi privilégiumokkal rendelkeztek. (Érdemes megemlíteni, hogy Szeged és Debrecen — a város ez idő szerint valósággal hemzsegett a menekült szegediektől — élénk kereskedelmi kapcsolatban állott egymással, amelynek árucikkei közül aligha hiányzott a bor.) Ez pedig annyit jelent, hogy a szerémi bor kiesése után nemcsak annak fogyasztói kerestek pótlást Tolnában, hanem az egyik legfontosabb forgalmi cikküket vesztett szegediek is a tolnai bor piacra terítésével igyekeztek kárpótolni magukat. Végezetül tekintsük át még egyszer azokat a török vámadatokat, amelyek a tolnai kikötő borforgalmának alakulásáról tudósítanak: Időpont 1544. aug. 30.—1545. jan. 12. (4 és fél hónap) 1553. márc. 14.—1553. júl. 11. (4 hónap) 1566. márc. 21.—1567. jan. 10. (9 és fél hónap) 1576. márc. 30—1577. ápr. 18. (12 hónap) Bevétel (akcse) 14790 kb. 44 157* 16454.5 44 114 (*miután a kiadás nem részletezi a vámbevétel megoszlását, a borvámot — az 1576-os arányok alapján — 41 százaléknak vettük.) Az első pillantásra látható, hogy a leggyengébb forgalom 1566-ban, a legerősebb pedig 1553-ban regisztrálható. Bár az 1566-ost jócskán felülmúlja, igen gyenge kivitel mutatkozik 1544-ben is, hiszen az 1553-ashoz viszonyítva ugyancsak gyengécske 1576-os év megfelelő időszakában is több, mint kétszer annyi (szept.-dec.: 35407 akcse értékű) bort vámoltak el itt, mint 1544-ben. Ha mindezen adatok alapján a tolnai borforgalom (s az abban minden bizonnyal tükröződő termelés) trendjét akarnánk megrajzolni, bizonytalanul ingadozó hullámvonalat kapnánk. Csakhogy négy esztendő — ráadásul háromban nem is teljes évi — adataiból hiba lenne a borkivitel (és termelés) változásainak irányára következtetni. Főként azért, mert e négy évből kettőben nemcsak a — bornál mindig szélsőséges — terméseredmény-ingadozások, hanem a kör*3
