Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 1. szám - Romsics Ignác: Nemzeti és társadalmi kérdés az 1918—1919-es forradalmakban

kétféle választ adott. Az ipari munkásságot képviselő Szociáldemokrata Párt, a Huszadik Század című szociológiai folyóirat körül tömörülő polgári radikális értelmiség, valamint a gróf Károlyi Mihályt követő függetlenségi érzelmű és jelentős részben nemesi származású középbirtokosok és értelmiségiek lényegében tudomásul vették azt, s a problémákat az ország társadalmi és politikai berendezkedésének demokratizálásával (földreform, általános és titkos választójog bevezetése, megegyezés a nemzetiségiekkel stb.) kívánták megoldani. Külpolitikájukban a magyar államélet önállóságának kiterjesztésére, s az egyoldalú német szövetség felmondására törekedtek. A magyar (és osztrák) politikusok többsége, s maga a nagybirtok és a nagytőke érdekeit kifejező kormányzati politika azonban az utolsó pillanatokban sem tudott szakítani láthatóan katasztrófába torkolló politikájával. Nemcsak a nemzetiségeknek adandó engedmények, hanem a szociális reformok elől is elzárkóztak. A problémák megoldását a háború győzelmes befejezésétől várták, s e célból görcsösen ragaszkodtak a német szövetséghez. Uralmukat a Károlyi-párti politikusok, polgári radikálisok és szociáldemokraták részvételével 1918. október 25-én megalakult Magyar Nemzeti Tanács mögé sorakozó budapesti munkások és a frontokról hazaözönlő katonák sodorták félre, 1918 októberének utolsó napjaiban.

A Magyar Nemzeti Tanács, s az október 31-én gróf Károlyi Mihály elnökletével megalakult kormány, szinte az egész ország lakosságának bizalmát élvezte. A munkások és a kispolgárok, valamint a parasztság alsó és középső rétegei a kormányra került koalíciós pártok által régóta hangoztatott szociális és politikai reformok megvalósítását várták, az uralkodó osztályok és politikusaik pedig abban bíztak, hogy Károlyinak, mint közismerten németellenes és antantorientációs politikusnak, sikerülni fog a történelmi Magyarország integritását megőrizni. Reményeiket (és a kormány reményeit) táplálták Wilson nyilatkozatai, a különösen nevezetes 14 pontja, melyekben az amerikai elnök hangoztatta, hogy „az igazságnak minden nép irányában egyenlően kell megnyilvánulni”, illetve, hogy „a megállapodásnak nem egy nemzet vagy csoport, hanem valamennyi nemzet érdekét kell szolgálni”.

A legfontosabb nemzeti feladat, az ország teljes függetlenségének helyreállítása a monarchia felbomlása következtében könnyen és gyorsan, szinte minden ellenállás nélkül oldódott meg. 1918. november 16-án Magyarország független köztársasággá alakult. Köztársasági elnökké a függetlenség és a haladás szimbólumává vált gróf Károlyi Mihályt emelte a közakarat.

Az ország demokratizálódásához szintén gyors ütemben fogtak hozzá. A köztársasági államformát proklamáló 1918. évi I. néptörvény utasítást adott az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő választójoggal, a sajtószabadsággal, a bírósági és ügyészségi mechanizmus reformjával, az egyesülési és gyülekezési szabadsággal, valamint a földműves nép földhöz juttatásával kapcsolatos néptörvények gyors kidolgozására. Ehhez járult a progresszív adórendszer, a közigazgatási reform, valamint az egyház és állam szétválasztásának és a kötelező vallásoktatás megszüntetésének napirendre tűzése, illetve egyéb szociális és népjóléti reformok bevezetése. A kormány céljai természetesen nem veszélyeztették a kapitalista tulajdonviszonyok alapjait. A polgári rendet nem megszüntetni,

9