Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Töprengések a szocialista realista festészetről - Tambovi tapasztalatok
SZILÁGYI MIKLÓS: Töprengések a szocialista realista festészetről Tambovi tapasztalatok Nem úti beszámolót írok: a cím sokkal többet ígér. De — tisztességesebb, ha bevallom — alig „hitelesíti” alaposabb tájékozódás e töprengéseket, mint amilyenre egy „átlag-turista” hivatkozhat, ha jól megnézte magának a Tretyakov képtár anyagát. Amivel mégis több, amiben más töprengéseim anyagfedezete, nem mennyiségi: minőségi szempontból különbözteti a tapasztalatokat a turistáétól. Nem (nemcsak) kiállítótermekben jártam: barátként fogadtak, műtermük ajtaját is kitárták előttünk a Tambovban élő festők, szobrászok. És még valami, amire ritkán adódik lehetősége az esztétika kérdéseiről töprengő filosznak. Mert a Tolna megyei művészdelegáció tagjaként a lekötelező szívélyességgel megszervezett „mindent megmutatunk, mert van mivel büszkélkednünk” tartalmú egyhetes programot is „teljesítettem” (jártunk üzemben, kolhozban, iskolában, kutatóintézetben, részt vettünk koncerten és nagygyűlésen), egyszerre láttam rá a „tükörre” és a „tükrözöttre”. Már amennyire ilyen rövid idő alatt, a hivatalos program időrendjében szorongva, rá lehet látni a szovjet valóságra, s a valóság művészi tükörképére. Pontosabb tehát, ha így mondom: mindössze annyi az előnyöm, hogy nemcsak múzeumi műtárgyakat láttam. * * * Ha akarjuk sem tagadhatjuk meg a magunk hagyományait. Volt, amikor akartuk, de — szerencsére — múló epizódnak bizonyult. Az ötvenes évek első felének „szocreálját” a karrierlovagok és kóklerek diadalmeneteként tartja számon a művészettörténet. Ha fel tud mutatni ekkor keletkezett — és ekkor is elismert! — értékeket, sietve hozzáteszi: lám, az igazi művész gúzsba kötve is tudott táncolni. Ha nem tagadjuk meg hagyományainkat, azt is illik bevallani, hogy dühös előítéletekkel minősítjük, a szektás, dogmatikus politika szükségszerű kísérő jelenségének ítéljük a szocialista realizmust minden esetben, ha olyannak látszik, ahogyan az ötvenes évek magyar művészetpolitikája kanonizálta. Nálunk ma 13
