Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Vadas Ferenc: Mobilitás és iskola
bajok toldozgatással, foltozgatással történő orvoslása csak felületi kezelést adott, nem segített, nem is segíthetett az alapvető gondokon. Az 5 + 1 azt jelentette, hogy hetente egy plusz napon a tanulók termelőmunkában vesznek rész, de a szakemberek és a tárgyi feltételek hiánya miatti semmittevés 6—i-gyé változtatta az egyébként helyes és több szocialista országban megvalósított célkitűzést. Az oktatás és termelőmunka összekapcsolásának megoldatlansága máig is megüli a gimnáziumot, és fékezőleg hat a társadalmi mobilitásra. A gimnazisták 61 százaléka diplomás ember szeretne lenni, az érettségizőknek csak mindössze nusz százaléka óhajt szakmát tanulni. Valóságtól elrugaszkodott, realitástól meszsze eső elképzelések ezek, hisz az utóbbi 8—10 évben csak minden negyedik kerülhetett közvetlenül felsőoktatási intézménybe. Gimnáziumainkban most sok az olyan tanuló, aki nem a felsőfokú továbbtanulás miatt került oda, hanem azért, mert ott volt hely, mert az volt közelebb a lakóhelyhez. A társadalom, de az egyén számára is hasznosabb, ha ezek a fiatalok a szakmai oktatásba kerülnek. Az érem másik oldala, hogy sok olyan tanuló nem megy gimnáziumba, akinek ott volna a helye. Felmérési adataink szerint a kimagasló teljesítményű, hátrányos helyzetű tanulók (alacsony műveltségű és iskolai végzettségű segéd- vagy betanított munkás stb. szülők gyermekei) közül csak minden második az igazán mobil, a képességeinek nem megfelelően orientál 5; százalék (pl. szakmunkásképzőbe vagy szakközépiskolába megy, amikor gimnáziumban lenne a helye), képességeihez mérten elvész 17 százalék. Ezeknek a tehetséges gyerekeknek a segítése társadalmi-pedagógiai érdek, annál inkább is, mert a gimnáziumban — a demográfiai mélyvölgy okozta megnövekedett iskolaválaszték következtében — tovább csökken nemcsak a beiratkozott, de a továbbtanuló fizikai dolgozó gyermekek száma is. (Fokozottan áll ez a megyeszékhely gimnáziumára.) Reméljük, hogy a rövidesen meghonosodó fakultáció kedvezőbb feltételeket teremt az egyéni adottságok képességekké fejlesztésében, a fizikai dolgozók gyermekeinek felzárkóztatásában, a pályaorientációban. A megye gazdasága egyre több szakembert vár. A szükségletek kielégítése megkívánia a képzés arányának növelését az építő- és szerelőiparban, a gép- és műszergyártásban. Szakközépiskolai osztályok bővítésére Szekszárdon, új szakmunkásképző létesítésére Pakson látszik lehetőség a bázisüzemek közelében. A szakmai oktatás növelése óhatatlanul a gimnáziumi tanulók számának csökkenésével jár. A csökkenés viszont egyik-másik gimnázium létét veszélyezteti. Ezek az intézmények mind a felszabadulás után létesültek. Volt idő — a hatvanas évek közepe — amikor nem is számított valamire való településnek, ahol nem létesítettek vagy nem kívántak létesíteni gimnáziumot. Az életképtelenek megszűntek. A hőgyészit és a nagydorogit a simontornyai követi. De követi-e és melyik a simontornyait? Mindenütt akadnak lelkes lokálpatrióták, akik „életüket és vérüket” adják az iskoláért, csak gyermekeiket nem, mert azokat máshova íratják. Városba adják akkor is, ha naponta kell utazni, azzal sem törődve, hogy a továbbtanulási esélyek — hosszabb távon mérve — kedvezőtlenebbek, mint a lakóhelyi gimnáziumban. ii
