Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám - Újvári Lajos: Vilma néni, a tudós asszony
hogy; látjátok kedves és szomorú híveim, hogy milyen nagy hegy es a küszöb? Mert senki nem tudja, ha keresztül menyen rejta, vájjon vissza tud-é menni ismét rejta vaj sem?, amint hirtelen elhalt György testvérünkkel es történt.. . Éldegéltünk osztág csendesecskén édesanyámval Hosszú-havas ódalában tíz esztendeig, amikoris elűztek bennünket az apám húgának családjai abból a házból amelyik édesanyámé volt. Akkor költöztünk bé a falu közepe iránt a víz torkába, ebbe a mocsaras szűk udvarba, ahová Lajos bácsi es eljárt sokszor. Sohuti nem felejtem el azt a hideg téli napot, mikor Szilveszter napján először jártak bé nállink és békopogtak nyomorúságos és csúf csángó hajlékunkba. Szárival jöttek vöt messzünnet a Gyimesekből szinte megfagyva... Itt éltünk huszonhárom esztendőt, amelynek vége felé történt édesanyával a szinte végzetes, de szerencsésnek mondható baleset, melyet most elmondok, ha meghallgat. fúlius tizenhatodikén pénteki napon meg volt a barátosi bulcsú, azaz a Karmelhegyi Boldogasszony bulcsúja. Szombaton reggel már nyughatatlan voltam, hogy édesanyám még nem érkezett haza. Elindultam keresésére. A híd végin találkozom egy emberecskével s ő mondja, hogy péntek este hat órakor látták anyámot, amint két pálcával jövögetett a Sikló-ódalán. Negern az órát; kilenc óra szombaton reggel, hát bizonyára meg kellett vóna érkezjék, de még nem érkezett. Lelkifurdalásom került, mert úgy lehet, hogy betegecske es. Mondom akkor Maricskának; Maricska fiam immá kerülünk, kezdünk édesanyám keresésére indulni. Kimegyünk a Sikló hegyinél és azon es túl béfelé mindenütt, minden bokrocskában s minden likacskában megnéztük, de bizonyára sehol nem tanáltuk. Bémentünk Barátos fejibe, majd Kurta-sorokra s felmentünk addig, míg megkaptuk a szorosát a pataknak, mert azt gondoltam, hogy az csalta meg édesanyámat. De ott osztág már olyan olyan összedűlt fák voltak s akkora kövek s oly sebes víz, hogy oda emberi lélek má nem keveredhetett. Jött akkor egy oláh emberecske lóháton s asgongya má jő a fél falú anyád keresni. Én lóháton fogok fel asgonygya a Gajna-patakán, s akkor osztag itt tisztába kell legyünk. Elég az hejzá, hogy ő el es ment s én kezdettem vöt eregelni utána. No de én akkor osztág minden csögát-bogot, minden gödröcskét-dombecskát kikutattam, de már láttam, hogy édesanyám nincsen sehol s egyedül maradtam tisztán s elkezdtem siratni. Tudják-é azt magik, hogy legelőször magára gondoltam Lajos bácsi?, s elkezdtem a fáknak siratgatni... Óh te fák mondjátok meg, Óh kicsi virágecskák mondjátok meg, hogy édesanyám hol lehet Óh Karmelhegyi Boldogasszony! Mennyit könyörögtem Neked s mennyit könyörgölt édesanyám es, Mér vótunk olyan érdemtelenek, Hogy most éppenséggel ebben a szép napban el kellett raboljad tőlem Óh édes jó Istenem! Ki tudná megmondani, Ha el tanál főni Pestről Lajosbácsi 5 ő megkérdezi, hogy édesanyám hol van? S megmondom, hogy nem tudom hol? Mert még a hótt-tetemit sem fogjuk megkapni egyáltalán. Cseng a mező, zúg az erdő,
