Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 3. szám - Egy öreg kovács mondja. Lejegyezte: Szilágyi Miklós
ipartestületbe. Vagy a legényegyletbe — attól függött, hogy legényegyleti tag vót-e. Ha kapott munkát, akkor ott maradt kisegítőbe, vagy állandóba. Ha elfogyott a munka, ősz lett, megkapta a könyvit, aztán megint ment tovább, vándorolni. Ez a nagybátyám Bécsig elvándorolt, akkor még lehetett, nem köllött útlevél Ausztriába. Bécsbe dógozott, akkor újra visszakerült Magyarországra. Elég az hozzá, hogy a két testvér — a kovács és a bognár — nem tudott egymásról: hol vannak, merre járnak. Babócsa az itt van lenn valahol Somogybán. Na, mentek vándorolni, és az országúton a kovács talált egy cipőt, egy használtabb cipőt. Fölvette, rákötötte a batyujára, és vitte. Babócsán bemegy a szállóba, hát kivel találkozik, mint az öccsivel, a bognárral. Beszélgetnek, azt mondja: — Nézd, Pistám, találtam egy cipőt! Azt mondja erre a testvére: — Az enyim vót! Hát, most már nem köll, mert a másikját beledobtam a patakba .. . Na, most ebbűi mi a jellemző? Olyan közel mentek egymáshoz, a két testvér, aki évekig nem tudott egymásról, hogy a cipőjit a testvére találta meg. Kétszáz méterre mehettek egymáshoz, vagy egy kilométerre, és nem tudtak egymásról. Ott aztán, Babócsán, ez a kovács kapott is munkát, ott maradt. A bognár meg ment megint, aztán megint nem találkoztak évekig. Haza nem mentek, mert olyan szegény sorba vótak a szüleik, hogy hiába mentek haza, támogatást nem találtak. Ilyen vót a vándorélet! Nem vót ünneplő ruha, meg ilyen ruha, meg olyan ruha, hanem a batyuba vót minden . . . Akkor elhatározta ez a kovács nagybátyám, hogy önálló lesz. Ez már az x 900-as évekbe történt. Az egyik parasztember adott neki egy kamrát, hogy ottan nyisson műhelyt. Vót neki egy harapófogója, csinált egy kis tüzet, szerzett valahol egy fujtatót, amit összejavítgatott, valami rossz kalapácsot is szerzett. így tudott csinálni szerszámot. Csinált tűziszerszámot, csinált kalapácsot, csinált ilyen szerszámot, olyan szerszámot. A satut is ő csinálta, ami még most is nálam van. Azokkal a szerszámokkal dógozom ma is, amit ő csinált. Üllőt azt szerzett valahogy, de a menetvágókat, menetfúrókat ő mind maga csinálta. Ilyen keserves úton lehetett önálló akkor valaki. Már aki tehetségesebben indult, annak jobb vót. De én például egy évig munka nélkül vótam, amikor aztán önálló lettem. Mert akkor nem lehetett elhelyezkedni, annyi munkanélküli vót 33-ban. Bizony, nem vót pénzem ... A nagybátyámnak az egyik lányánál vót ez a szerszámanyag; a nagybátyám, hogy meghalt, a szerszámja ott maradt a lányánál. A férje bognár vót, attól kaptam meg hitelre a szerszámot. A vaskereskedő, amikor megtudta, hogy önálló leszek, akkor kigyütt. Régi ismerős vót, már inas koromban odajártam hozzájuk. — Ernő, gratulálok, önálló lettél! Mennyi vas köll? Mire van szükséged? Nem köll pénz, majd kifizeted, ha lesz! — Nem köll nekem hitel, ahogyan lesz pénzem, majd aszerint szerzek ... De azért küldött három mázsa vegyes vasat. Nahát, akkor ez már lett: anyagom ... Csináltam patkót, ezt, azt, amazt. Egy napszámos emberrel kezdtem 78
