Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 3. szám - Szabó László: Parasztság - hagyomány - érték

mazkodó képességét. Beleszólt ebbe a feudális terhekkel sújtott magyar társadalom is. Mégis ez volt az egyetlen út: az anakronisztikus társadalom anakronisztikus vonásaihoz való kötődés, alkalmazkodás? Korántsem. Vagy nem jutottak-e el a parasztsághoz idejében a szocializmus társadalmat átalakítani, gyökerestől megváltoztatni akaró eszméi? S mivé lettek a kezén? Agrárszocializmussá. A radikális változásokat kerülő, a társadalmi forradalmat ködbevesző távolságra helyező eszmerendszerré, amely csak magára a parasztságra gondolt, s ezért semmi reménye nem volt a tartós eredmények megszületésére. Reformokat akart, azaz lassú változást, javítgatást, amely mögött meghúzódott az alkalmazkodó, hasonulóhasonító szemlélet. Számbeli túlsúlya, nagy tömege ellenére sem válhatott a parasztság a társadalmi mozgalmak vezető osztályává, csapatává. A munkásság éppen a parasztitól eltérő helyzete, felfogása, kultúrája miatt lehetett a forradalmi erők vezető osztálya, éppen alkalmazkodni nem tudó-akaró természete predesztinálta a vezető szerepre.

A parasztságot a felszabadulás után a földosztás vérátömlesztése kondicionálta. A földosztás a szocializmus perspektívájából nézve anakronisztikus tett volt, mégis szükséges, hisz egy legyengült szervezetet a maga módján lehetett csak felerősíteni, életképessé tenni. S hogyan fogadta a parasztság a kollektivizálást? A maga módján, judó-reflexeit hozzáidomítva? Nem. Megzavarodott. Elfelejteni látszott a vérévé vált alapelvet. A támadásra ellenszegüléssel válaszolt. Nem fordult az erő irányába, ahogyan a judó-alapelv ezt megkövetelte. Megsérült, húzódást szenvedett régi izomzata: tömegesen elhagyta a falut, visszavonult. Felhagyott a versenyzéssel, mint a reménytelenül megsérült sportoló.

Mégis: ez csak pillanatnyi megingás volt. Nem vált-e részévé húsz év alatt a paraszti világnak a termelőszövetkezet? Hallunk-e még arról, hogy valaki a földtulajdont kívánná vissza?

Természetesen a versenyszabályok is megváltoztak. Az állami és pártvezetés is felismerte, hogy a fő tevékenységen kívül a parasztok tömegét mellékkeresethez kell juttatni, hogy munkaerő-gazdálkodása, az év munkaritmusához való igazodás miatt törést ne szenvedjen. A munkacsúcsokon szükséges női, családi munkaerő biztosítva legyen, s amikor a gépek s a munkaritmus miatt nincsen rájuk szükség, a háztájiban találjanak elfoglaltságot, jövedelmet, s a közvetlen piaci igényeket elégítsék ki. És a nagyüzem összefonódott a családi élettel, a háztáji gazdasággal! Nem találkozott-e ezekben a régi életforma és az új; a régi tapasztalat és az új tudás? Az autó, a traktor, a gyári termékek életük szerves részévé vált. Átmeneti zökkenő után a hagyományos eszközök, eljárásmódok közé illeszkedtek, mintha mindig is az lett volna a természetes.

A lakodalmakat ma is megtartják. Igaz, sok külsőség változott, mégis legélőbb népszokásaink közé tartozik. A vőfély versei, az étrend, vagyis a jelenlévők közössége, mely azt elfogadja, magába olvasztja a régit és az újat. A kávé és a sör vőfélyverset kapott, s az étrendben a birkapörkölt mellé került. A lakodalom szerkezetében is hangsúlyeltolódások vannak, mások a lényeges jegyei, csomópontjai: a menyasszony és vőlegény személyes igényei a meghatározóak. De a közösséget most sem zárják ki: megtalálta a módját, hogy hogyan vegyen részt a fiatalok igényeinek kielégítésében. A lakodalom külsőségeinek megszervezésén túl ma a nászajándék kap hangsúlyt, ezzel segítik az új életet kezdőket. A meg-54