Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Salamon Nándor: Várkonyi Nándor és a Röneszánsz- Művészeti írásai egy elfelejtett folyóiratban
SALAMON NÁNDOR: Várkonyi Nándor és a Röneszánsz Művészeti írásai egy elfelejtett folyóiratban Várkonyi Nándor sokoldalú érdeklődését, éhségét a szépre, jóra, okos szóra, emlegetni szinte közhelyszámba megy. Egész élete, munkássága, nyomdát látott írásai, barátok, kortársak tisztelgő emlékezete meggyőző érvként ölelik körül a tudás oltárán folytonosan égő, lángoló alakját, szellemiségét. Széles határok között hömpölygő tudásfolyó kígyózik át egész életén, amely magába fogad mindent: irodalmat, történelmet, filozófiát, mitológiát és a művészeteket. A közelmúltban megjelent posztumusz önéletírásában ('Pergő évek, 1976.) szerényen vall arról, miként esett találkozása a festészettel. Az eredendő érdemet tanítványára és barátjára, a festőambícióktól fűtött, Julian Akadémiát is megjárt, grófból filozófussá és mártírrá vált Révay Józsefre hárítja. „Fő becsvágya. .. a festés volt” — írja reá emlékezve. Pesti életük fő gondja abból állt, hogy rendszeresen megvizitáltak minden tárlatot és képtárat, megfigyeltek és megvitattak minden lényeges látnivalót. „így haladtam a müítészetben, felfogásunk hamarosan kialakult az irányzatokról,... megtaláltuk kedvenc nagyságainkat. ..” A közös „szerelmek” Cézanne, Van Gogh és Gauguin; az egyéni ízlés, felfogás, vonzalom tárgya-iránya azonban a nagybányai mester, Ferenczy Károly festészete. A kezdeti egyszerű kíváncsiság fokozatosan hevülő szeretetbe csap át. Különösen Ferenczy üde naturalizmusa vált ki mély rokonszenvet. Ennek gyorsan kézzelfogható eredménye is születik. „Nekiduráltam magam és terjedelmes dolgozatban méltattam művészetét” — idézi a múltat. Az ürügyet az 1922. február 15-én nyílt gyűjteményes emlékkiállítás kínálta, amelyet az alig öt éve elhunyt festőművész munkáiból rendeztek a Műcsarnokban. A tanulmány megjelent: „egy győri kérészlapocska közölte kivonatosan; Röneszánsz volt a lap neve, máig sem tudom, hogyan kerültem kapcsolatba vele, de ettől fogva állandó tárlatreferense lettem, ami jó volt inasiskolának.” (117. o.) Az érdekfeszítő korrajznak ez a néhány — Várkonyi és a lap (folyóirat) kontaktusára utaló — sora keltette fel kíváncsiságomat és ösztönzött a kutatásra. Mivel többé-kevésbé ismeretlen kiadványról volt szó, sajtótörténeti szempontból is érdekesnek ígérkezett a keresgélés. Az a tény pedig, hogy jobbára konzervatív szellemi-művészeti közegben — a húszas évek városában, Győrött 4 49
