Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám - Csányi László: Illyés Gyula prózája
rekedt meg a szimbolizmusnál. Móricz maga volt a teremtés, Balzacot idéző bősége átfogta az egész magyar életet. Képei néha elnagyoltak, mondatai gyakran pongyolák, a gondolatot követni alig tudó kéz kapkodása érzik rajtuk, de minden sorából erő sugárzik, a teremtés láza. Mi jöhetett ezután? A fiatal Illyés A fiatal Illyésnek először a megrögzött babonával kellett szembenéznie amely így szól: jó költőink soha nem voltak jó prózaírók. Minden nemzedék ezt a balhitet örökölte, pedig a bizonyításért nem kellett volna messze menni: Csokonai, Vörösmarty, a levélíró Arany, vagy későbbi példát idézve, Szabó Lőrinc semmiben sem marad el a kortárs-próza nagy teljesítményei mögött. „Avégett, hogy közben verset függetlenül írhassak, ebből akartam megélni, még Párizsban” — vallja Illyés, de „a kishitűséggel küzdő, túl igényes és túl sovány ifjú”, ha megélhetésnek szánta is prózáját, midőn az első mondatot leírta, amit később sem kellett megtagadnia, saját mércéjét egy mellékmondat erejéig sem kerülte meg: a Journal Littéraire fiatal kritikusa teljes fegyverzetben áll előttünk. Az európai prózába ekkor szívódik föl Proust, Bergson és Freud hatása, a huszas években mindenképp ez jelenti a korszerűt és a divatot is. Voltaképp csak ma, Bergson és Freud után tudjuk értékelni a fiatal Illyés teljesítményét, aki érintetlenül került ki az rőszakos hatások kereszttüzéből. Bergson elmélete, a tartam és egyidejűség felbontotta az idő határait, Freud a lélek titkos tárnái felé mutatót, s mindezt épp oly könnyű volt tetszetőssé hígítani, mint Proust indaszerű körmondatait, s még Thomas Mann is büszkén írja valahol, hogy egyszer sikerült másfél oldalas mondatot összeügyeskednie. „Jó író az, aki világosan és élvezetesen közli a bonyolultat is, a fájdalmasat is” —■ fogalmazza meg programját Illyés jóval később, már mintegy saját gyakorlatára is visszatekintve. A meghatározás minden eleme fontos. Mert kimondatlanul is elutasítja az alkalmi divatokat, s ugyanakkor a világosság, tehát az érthetőség mindenkire érvényes, élvezetes követelményét nemcsak a bonyolultra terjeszti ki, hanem a fájdalmasra is, visszautasítva még a szenvedés önkívületének jogát is, mert stílus- és értékrendjében a világosság, tehát a megértés és megértetés az együttérzést is jelenti. Első prózai írása, „amit nem tagad meg”, 1925. június 27-én jelent meg, „egy bódítóan tág egű csütörtök délben” a már említett Journal Littéraire-ben, s aligha lehet véletlen, hogy a clarté-t ünnepli benne, ami átjár mindent s állandó összhangot teremt. A Cocteau-kiállításról szóló kritika két mondatát iktatom ide, s a pontosságra törekvő beszámoló a fiatal Illyés vallomása is, világlátásáról, módszeréről. „Sous sa plume” (Cocteauról van szó) les lignes et les vers chantent également une clarté qui pénétre d’une fajon discrete tous les étres vivants ou morts. Et le grotesque et le douloureux nous en apparaissent sous une forme toujours saisissante, mais étrangement harmonique.” Közepes francia nyelvismerettel is azonnal észre kell vennünk a tökéletes mondatépítést, melyben minden elemnek szerves része van, vagy még több, 12
