Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - Sipos Lajos: Adatok Babits Mihály házasságáról

Archívum leveleiből egy másik fiatal lány képe bontakozik ki. Egy olyan valakié, aki mindenáron és minden erővel ki akart törni helyzetéből. Ez a kitörést, kiemelkedést, különböznivágyást kereső szándék űzte az irodalomhoz is — 1912-től szívós kitartással próbálta megjelentetni műveit —, a tanuláshoz, mely akkor az emancipálódás látványos és polgári útja volt, s mindezek kudarca után, 1918 őszén — a színészethez. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában azonban úgy látszik, szintén nem sok sikerrel próbálkozott. 1919 decemberéig végképp és mindenütt kudarcot vallott a huszonöt éves Tanner Ilona, akit magánéletében és női mivoltában szintén számos kudarc ért — (így kell elképzelnünk) — mindent eldöntő „rohamra” készült. Egymás után elküldte verseit a Herczeg Ferenc-féle Űj időknek, a Kiss József szerkesztette újságnak, A Hétnek, a Nyugat ellenlábasainak, és végül a Nyugatnak is. Az Üj Idők elfogadta közlésre egyetlen versét, az Ilyen, ha a csúcsra értünk címűt. A Hét még ennyit sem tett. Ezután fordult Tanner Ilona a Nyugathoz. S miután a Nyugat szerkesztősége verseit válasz nélkül hagyta, június 30-án, a már idézett, személyes hangú levélben kérte Babits közbenjárását. Ebben a levélben előbb a reménytelenség és próbálkozásának szépítése szólalt meg. A folytatásban az erős önbizalom, majd a szelíd zsarolás kapott hangot: a levélíró arra emlékeztette Babitsot, hogy verseiről és tehetségéről (amelyet, mint írta, „saját erős hite táplált”) tudomása szerint maga Babits is elismerőleg nyilatkozott a szerkesztőségben.

A kiúttalanságtól a reménykedésig ívelő levél már nagyon messze volt attól az enyhén frivol írástól, amellyel Tanner Ilona 1913-ban Szép Ernőt kereste föl, akitől akkor egy novellája elhelyezését kérte. A Babitshoz írt levélben sokkal inkább a céltudatosság, az elhatározottság, a saját költői értékeibe vetett hit a döntő.

Valószínűleg ezek a tulajdonságok ragadták meg Babits képzeletét is. Benne mindég és minden iránt az Arany János-i örök kétely élt, s ez 1920 novemberében kiegészült még az egyéni sors bizonytalanságának elhatalmasodó érzésével is. Az 1918-as Mythológia és az 1919-ben készült Tímár Virgil fia azonban halványan azt is mutatták, hogy a magányosságra készülés, a költői, emberi relációkat egyaránt érintő kétkedés mellett Babits megőrizte érzékenységét a legkisebb emberi közösség szépsége iránt is. Az a vágy, hogy az őt kirekesztő nagyobb közösséggel védelmül szembeállíthasson egy kisebbet, minden bizonnyal csak a megfelelő formát kereste ekkor a Boncza Bertával való kapcsolatában éppúgy, mint a Szabó Lőrinchez fűződő szellemi-irodalmi viszonyban. Tanner Ilona rajongása, céltudatossága, az egyéni kudarcok után is érintetlenül maradt hite, a konvenciókat gondolkodás nélkül áthágó életvitele, őszintesége, az avantgarde felé tájékozódó modern irodalmi kísérletei ezt a védelmet és az emberi-költői élet kiteljesítését egyformán kínálhatták Babitsnak. Ez a házasság hozzákapcsolhatta Babits kétkedéseihez az asszony bizonyosságát, megerősíthette a költő megingó hitét, ígérhette a konvenciók elvetése révén a lázadást és a Browning-házaspár varázsos viszonyát, s átalakíthatta az élet külső formáit.

Mindebből leghamarabb és leglátványosabban a költő életvitelének megváltozása következett be. A Reviczky utcai háromszobás lakásban élénkebb lett az élet. Először a Mallarmé heti irodalmi délutánjai mintájára szervezett fogadónapok rendje alakult át. Ezeken a találkozókon korábban csupán elmélyült,

36