Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A tények hatalma
tező jelenségek és a hagyományos művészetek között kapcsolat, „testvériség” jött létre. Az ún. tényirodalom iránt megnőtt az olvasók érdeklődése. Egy hiteles adatok alapján készült önéletrajzot gyakran szívesebben olvasunk, mint egy romantikusan megformált hősről szóló regényt. A jó önéletrajz nemcsak egyetlen életsorsról tudósít; a magunk életét is segít megismerni, megérteni. Olyan, mint a tiszta vizű kút: a föléjehajló nemcsak a kút fenekén gyűrűző vizet látja, de visszatükröződő arcát is... Izgalmasak az emlékiratok. A regényesített történelemnél sok embert jobban érdekelnek a hiteles dokumentumok fölhasználával készült könyvek. . . A XX. századi magyar irodalom egyik jellemző műfajává vált a szociográfia, az írói társadalomrajz. Hitelességre törekvő epikai műfaj ez is. A valóságban megtörtént események betörtek a drámába. Ténydrámák, dokumentumdrámák születnek. A múlt valóban megtörtént eseményeit állítják színpadra. Ténylegesen létező embereket jelenítenek meg. Különösen a rádióban, a filmben, a televízióban, a fotóművészetben hódítottak tért a tények. Nyers magnetofonfölvételek kerülnek át a rádiójátékokba. Rejtett kamerával készített filmet vetítenek a moziban. A filmekben színészek helyett civil szereplőkkel játszatnak el jeleneteket. A televízió legnépszerűbb műsora a Híradó és a Kék fény. A fotóművészet önálló műfajává vált a dokumentumfotózás. Még a képzőművészetben is születtek kísérletek, melyek során a „mesterséges” kép, a hagyományos festmény elleni tiltakozásként a hétköznapi életben előforduló tárgyakat, rongydarabokat, narancshéjat, újságpapírt ragasztottak a vászonra, vagy állítottak ki szobor gyanánt. A dokumentum, a tény önmagában természetesen nem művészi érték, nem műalkotás. De környezetéből kiemelve, más összefüggésbe állítva, alakítva és formálva, esztétikai tartalom hordozójává válik. A dokumentum fölhasználása a művészetben mindig komponálást kíván. Egy csipetnyi elmozdítást. Más sorrendet. Egy kis túlzást. Az alkotó tevékeny beavatkozását a megtörtént eseményekbe, a ténylegesen létező dolgokba. Ezt figyelhetjük meg Örkény István több „egyperces novellá”-jában íme, az egyik: „Apróhirdetés. Örök nosztalgia. Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.” Mi ebben az írásban az „érdekes”? Mi az írói megformálás, a művészi? Apróhirdetést minden napilap tömegével közöl. Állás, adásvétel, gépjármű, ingatlan, házasság... És természetesen: Lakáscsere. (Van, aki annyira kedveli az újságok e rovatát, hogy — bár maga nem hirdet, állást nem keres, gépjárműve sincs, ingatlant se akar eladni, már házas. . . — az újság olvasását mindig hátulról előre kezdi.) Lássunk néhány valóságos apróhirdetést!
