Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Töprengések a szocialista realista festészetről - Tambovi tapasztalatok

Ilyen értelemben jogosult a téma és a kifejezés viszonyáról az esztétika értelmében töprengeni.

* * *

Ötletszerűen idézem egy katalógusból J. V. Szolovjev képcímeit. (Másokét is idézhetném: a példa tendenciára utal.) „A. T. Abakumovojnak, a Tambov kerületi, Lenin nevét viselő kolhoz sertéstenyésztő brigád vezetőjének, az SZKP XXI. kongresszusa küldöttjének portréja”; „K. E. Csmir sertéstenyésztő portréja”; „Budajevnek, a tambovi vegyikombinát munkásának portréja”.

Nem mindig tudom a portréfestő ábrázolta személy kiemelkedő érdemeit: ha a képcím nem mondja meg, vagy nem ismerek rá egy-egy közismert személyiség karaktervonásaira, ismeretlen emberrel állok szemközt. Tudom, hogy nem „általános ember”, hanem konkrét létező, akinek arcára írta a sors az „egyszer volt, megismételhetetlenül egyszer” karakter jegyeit, mégis az Embert látom. Az embert, aki maga az emberi teljesség.

Az idézett képcímek azonban nem ilyen értelemben írják körül az „egyes” és „általános” viszonyát. Az „egyest” hangsúlyozzák, mert példás életű emberekről van mondanivalója a művésznek. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen portré egy rétegű információt hordoz: csak az egyébként is jól ismert, társadalmilag megbecsült személyiség emberi habitusát dokumentálja. Számomra, aki mindössze annyit sejtek, hogy „példás életű”, az orosz emberről szól. Tehát a dokumentatív funkció mögöttes rétegét érzékelem.

* * *

Behatóan kellene elemezni Alekszej Pavlovics Krasznov művészetét. Kellene, mert jó művész.

Tudom, ez a minősítés nem jelent többet, mintha azt mondanám: nekem tetszik. Hadd legyek tehát pontosabb: jó festő, mert érzem, hogy mindig az igazat mondja. Elhiszem minden ecsetvonását.

A „hivatalos rangsort” nem ismertem. Utólag ellenőrzőm (Valentyina Szazikina füzetnyi terjedelmű életrajzi méltatásából), hogy — 1955 óta — rendszeresen szerepelnek a munkái az összoroszországi képzőművészeti kiállításokon. Ekkor fejezte be tanulmányait a leningrádi Rjepin Akadémián, s ekkor telepedett le Tambovban. De azt még most sem tudom: mekkora rangot jelent a moszkvai kiállítás a szovjet művészetben. Elegendő-e ahhoz, hogy Krasznov nagy művésznek neveztessék?

Amikor a képeit néztem, csak annyit tudtam róla, hogy Tambovban vezető művészként tisztelik. Ha „csak” ennyi lenne a rangja, ha nem idézhetném a magam véleménye mellé a „hivatalost”, akkor is ugyanolyan meggyőződéssel állíthatnám: Krasznov jó festő.

Az emlékképek halványodnak: az egyszer látott festmények felidézése mind nehezebb. Csak Alekszej hazájáért halott kiskatonája él bennem ugyanúgy, ahogy egyszer láttam.

2

17