Dunatáj, 1978 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Töprengések a szocialista realista festészetről - Tambovi tapasztalatok
Nem a vázlatokat, festményelőzeteseket szeretném látni. Meg kell értenem, hogy a panno méretű festmények nyilván nagy mennyiségű előtanulmánya (egyegy mozdulat vázlatos rögzítése, modellről készült portrétanulmány, kompozíciós kísérlet) nem kép értékű. Szükségszerű velejárója a munkának, de nem közérdekű. Csak a „végeredmény” kiállításképes. Ha a vázlatokat nem is, a változatokat látni szeretném. A monomániás ragaszkodást néhány témához, az újra meg újra nekiveselkedést, a kifejezésért folytatott állandó küzdelmet a művészi alkotás szükséges velejárójának gondolom. Témák sorjáznak elénk. A külső valóság — és a hősi múlt, mert ez is a valóság része — teljes birtokbavételének szándékát dokumentálják a festmények. A sokarcú, sokszínű, de megismerhető, birtokba vehető valóságot. A világ témákat kínál, s a művész kötelessége, hogy elfogadja az új meg új téma kihívását. A döntés az övé: válogathat a témalehetőségek végtelenjéből. Döntését azonban meghatározza, hogy a téma mozgósítja-e a kifejező szándékot, vagy a belülről feszítő, formátlanul gomolygó indulatok keresik a formát: a témát, amiben kifejeződhetnek. Amit mondok, látszólag az alkotáslélektan vizsgálati körébe vág. Tehát tudományos elemzést kívánna, illetlen is, veszélyes is nagyvonalúan általánosítanom. Hadd higgyem, hogy az általánosítás mégsem illetéktelen kontárkodás: a téma és a kifejezés viszonyának megfogalmazása esztétikai érdekű. Tehát itt is jogosult. * * * Ha valaki meghallgatja — mondjuk — a Tretyakov-képtárban a tárlatvezetést, egy-egy kép láttán legelőször olyan információkhoz jut, melyek a festményről nem „olvashatók le”. Megismeri a témát: azt a konkrét szituációt, melyet a művész ábrázolni akart. A szituáció egy eseménysor egyetlen epizódja, tehát „történetet” hallgat. Jóllehet a „történet” nem lehet a kép része. De: feltétlenül szükséges, mert nélküle nem teljes értékű annak az információs anyagnak az elsajátítása, melyet a festményre bízott a festő. Mert az információnak — ebben az esetben a műalkotás mögöttes tartalmának — az is része, amit asszociatíve hozzágondolok. Vagy a műértelmezés során megsegítenek, hogy hozzágondoljam. A tematikus festészet értelmezési lehetőségéről beszélek. Arról, hogy az „1929. év” képeimhez (A. P. Krasznov monumentális kompozíciója) a képen túli információk híján nem ugyanazt asszociálom, ami a művész szándéka szerint a „mögöttes tartalom”. A kollektivizálás heroizmusáról sokkalta kevesebb az előzetes információm, mintsem maradéktalanul megérthetném a „sztorit”. Csak a kép hordozta információkra szorítkozhatom, s ezek az információk az „általános emberi” megértésére-befogadására elegendőek. A műélmény így is maradéktalan, hiszen nem a festménytől várom, hogy a történelmi folyamat okokozati összefüggéseiről informáljon. A magam szempontjából maradéktalan, de nem egyező azzal, amit a művész maradéktalannak ítélne. Szándéka szerint ugyanis a képhez asszociált „tartalom” is része a kompozíciónak. 16
