Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)
1945-01-07 / 1. szám
1945. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 3. oldal. a legtöbb keresztyén pogány szívvel gondolja. Isten ■élőlény, személyiség, éltető erő, lélek, kiben élünk,, mozgunk és vagyunk. Isten nem gondolat, nem 'eszme, nem yilágelv, nem princípium, nem ősok, nem természeti erő, hanem élő személyiség. Egyetlen hatalom, Aki ül a világ trónján, Kinek szemöldöke ronthat s teremthet száz világíot s a nagy idők folyamit kiméri. És ez az Isten szövetségesünk. Ha csak ennyit mondhatnánk: talán hinnénk, talán nem. De Isten vér által szövetségesünk. Hacsak kosok és bárányok vére által volna is szövetségesünk, akkor nem sok ereje volna ránknézve, s talán hinnénk benne, talán tiiem. De Isten a Krisztus vére által szövetségesünk, az ő egyszülött Fiának vére által szövetségesünk! A szövetségnek vére: az Isten-'* ember vére! Ha nem hinnéd ezt: ellened mondana az egész történet, ellened mondana az anyaszentegyház, a vértanúk serege, őseid bizonyságtétele, apád hite, anyád utolsó sóhaja: Jézus ne hagyj engemet, vedd magadhoz lelkemet. Ha nem hinnéd ezt, boldogtalan volnál, mert nem volna erőd a mostani szenvedések elviselésére, és nem volna vígasztalásod, ha a földön minden elveszett. II. Elérkezett az <dz idő, űrkor ezt a beszédet halálos komolyun. kell vennünk. Idáig nem vettük túlságos komolyan az igehirdetést. Úgy gondoltuk, hogy pap dolga, azért fizetjük, hogy beszéljen. Ezért aztán j nagy hazugság volt az életünk. Két arcunk volt. Az ■£gyik a vallásos orca: ez volt az álorca; másik a vallástalan orca: ez volt az igazi orcánk. Nem vettük komolyan az Isten beszédét. Az ünnep sem arravaló volt, hogy Istenhez térjünk, hanem arravaló volt, hogy .jobban éljünk, ünnepi ételekben dúskáljunk, moziba menjünk és Szórakozzunk. így aztán a meg- j térés mindig elmaradt. És amint nem vettük komo- j lyan az Istent, ,nem vettük komolyan a másik drága, szent eszményünket, földi hazánkat sem. Először csak a mennyországban nem hittünk, azután már a földi hazában sem. Ki Vette itt komolyan a Szózatot: »A j nagy világon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon, : vagy verjen sorskeze: Itt élned, halnod kell«. De most mindenki érezheti, hogy halálosan ko- ! moly ez a beszéd. Komollyá teszi először is a. mai j helyzetünk, másodszor pedig a vér, amely által köttetett az újszövetség. Erről a vérről azt mondja az evangéliom, azt mondja maga Jézus, hogy bűneink bocsánatára ontatott ki. Egy utolérhetetlen, utánozhatatlan és megismételhetetlen áldozat ment végbe a golgotái kereszten, mikor Jézus vére kiontatott. Ebben az áldozatban az történt, ami sohasem történt sem azelőtt, sem azóta, amit legörbedve néznek az angyalok, hogy Isten fia halt meg, érettünk halt meg, bűneink bocsánatáért halt meg. Ez neked nem komoly dolog, kedves atyámfia? Akkor neked szegezem a kérdést, amit egy hónappal ezelőtt egy budapesti plakáton olvastam: »Hol töltőd az örökkévalóságot? Mert ez a 7te legfőbb kérdésed!« Nem lehet olyan szörnyű helyzet, hogy ez ne lenne a legfőbb kérdésed. Sőt minél szörnyűbb a helyzet, annál nagyobb lesz jez a kérdés, mert annál közelebb jön hozzád a halál. A. szörnyűségek növekedésével arányban növekedik (ennek a kérdésnek a nagysága is. Egyszer csak akkora lesz, mint maga a gólgotai kereszt: hol töltőd az örökkévalóságot? Ha nem hiszesz a Krisztusban,, ha megveted Őt, akkor az lesz veled, amit Jézus mond: »Aki ie kőre esik, szétzuzatik, akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt« (Máté 21:44). Üdvösség vagy kárhozat rejtőzik a szövetség vérében. Azért azt mondom a szörnyűségek újév reggelén: »Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a *ce házadnépe!« (Csel. 16:31). Ezért kell a szövetség vérét halálosan komolyan venni! Ámen. Ólé Sándor. Csak az Igét! Pál apostol mindig időszerű tanácsa: „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben .. .“ (2. Tim. 4:2), ez az igehirdetőknek szóló, állandóan érvényes hadparancs, ma különösen időszerűnek tűnik fel előttem. Az Ige leghívebb szolgái számára mindig roskasztó feladatot jelentett az a megbízatás, mely ex manőato Christi szállott reájuk s velük szemben olyan igénnyel lépett fel, hogy emberi szavuk Isten beszédének tolmácsa legyen. Ma azonban egyenesen a próféták, apostolok és reformátorok szent küldetésére emlékeztető elhivatás az Ige hirdetőjének tiszte. Máskor is az volt az igaz egyház egyik fő ismertetőjele, hogy szolgái elegyítetlenül hirdették-e az Igét? Most azonban annyira életbevágó problémájává lett az egyháznak az igehirdetés, hogy annak valóban Igehirdetés, vagy szánalmas emberi bölcselkedés, frázispuffogtatás, nem egyszer bántó sopánkodás volta nem csupán ismertetőjel, de egyenesen az életnek vagy a halálnak illatja jövendő egyházi létünk szempontjából. Ezért nem végzünk felesleges munkát, ha megvizsgáljuk : 1. Vájjon mi az igehirdetés mindenkori feladata? Melyek a mai igehirdetés kísértései? Hol keressük igehirdetésünk megújulásának útjait ? 1. Az igehirdetés mindenkori feladata akkor áll tisztán előttünk, ha abból a meggondolásból indulunk ki, hogy az igehirdetés útján Isten végzi munkáját a gyülekezetben. Az egyház Isten kiválasztott gyülekezete, melyet Isten Igéje és Szentlelke által gyűjt egybe. Ige nélkül tehát nincs egyház. S ha van is olyan intézmény, mely magát egyháznak álcázza, az bizonyos, hogy Isten nem munkálkodik benne. Az Ige teremtő szó. Munkája nyomán élet támad. A világ általa lett. De az Isten beszéde által teremtett világ mellett az ige teremtő hatalma mellett bizonykodik az új teremtés is : A testté lett Ige minden csodájával, újjászülő munkájának évezredek óta diadalmasan, lelket és életet fakasztó megnyilatkozásaival. Ahol ez a teremtő, újjászülő, életfakasztó hatalom munkálkodik, nem maradhat el a betegek gyógyulása, pokiosok tisfz- i tulása,. holtak feltámadása. Ahol valóban hangzik az Ige, ott mindig esodák történnek. Ma is. Az igehirdetés feladata tehát mindenkor az Ige megszólaltatása. A lelkek megérintése Isten teremtő beszédével, az újjászülö Igével. A hívő igehirdető tudatában van, hogy néki nem áll hatalmában az Igét szólni, de alázatosan vallja, hogy az Igének hatalmában van az ő erőtlenségét isfelhasználni. S csakugyan fel is használja Isten azt, akit szolgálatára Szentlélekkel és hittel eljegyzett. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Ezért fontos, hogy hirdettessék az Isten beszéde. Hitből-hitbe, lélekről lélekre száll a munkáját emberek erőtlensége által végző Erő. Ez az Erő nem annyira személytelen áramlás, valami misztikus, mágikus erőátvitel útján hat, hanem a személyes megszólítás és a megszólítás személyes, hittel való elfogadása által — csodaképpen szüli újjá. teszi új teremtménnyé a bűnben holtakat, az önmaguk érdeme szerint elveszetteket. Ennek a csodatevő megszólításnak tolmácsa csak olyan igehirdető lehet, aki nem akar másról tudni, hanem csak a Krisztusról, a megfeszítettről. Az ilyen ígehirdető
