Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-05-28 / 22. szám
98. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944. lélek Isten, munkálkodik-e a nemzet gyermekeinek, tagjainak a szívében! Ha ez a Lélek nincs meg bennünk, sorsunk: a halál: ha él bennünk Isten Szent Lelke, akkor senki és semmi nem árthat nekünk! Minden szívből szflUjon az alázatos imádság: Jövel Szentlélek Isten, tisztíts meg és tarts meg minket: a Te magyar népedet! Été. Szabó Kálmán. Nőnevelés. Már a családban is kitűnik, hogy milyen nagy különbség van a leányok és a fiúk lelkülete között. Egész természetes, hogy még nyilvánvalóbbá válik ez olyan helyen, mint az iskola, hol tömegesen, külön mutatkozik meg mindkét nemű ifjúság arculata. Az iskolai nevelésnek azért arra kell törekednie, hogy ügy a fiuknál, mijit a 'leányoknál megtalálja a nevelés lehetőségeit és ezáltal az egyéniséget jó irányba fejlessze. Nagyon helyes azért, hogy a fi ük számára kollégiumunk van, melyben megtalálhatják az egyéniségüknek legjobban megfelelő iskolatípust, a gimnázium mellett a kereskedelmit, hamarosan, Isten segítségével, a polgári iskolát is. A fiúiskolák nem felelnek meg a leányok egyéni szükségeinek. Helyes azért, hogy egyházkerületünk a fiúgimnáziumba leányokat nem vesz fel. De ha a fiúknál indokolt a különféle iskola, indokolt az a leányoknál is. Ha kerületünk szívén viseli a fiúifi ús^g többszínű nevelését, kell, hogy gondoskodjék a leányok tanulási lehetőségeiről is. Egyházkerületünknek van polgári iskolája, líceuma és tanítónőképzője, de ezek az iskolák nem felelnek meg minden leány egyéniségének. Ma már sokan vannak a lányok között, akik középiskolai érettségit akarnak szerezni és utána főiskolákra kívánnak menni. Ehhez pedig gimnáziumi tanulmányokra van szükség. Akik belelátnak a mai élet kívánalmaiba és ismerik a középosztály leányainak helyzetét, sürgősen megvalósítandónak látják a gimnáziumi leánynevelést. , Mi a helyzet ma? A tanárok, lelkipásztorok., tanítók leányai más tisztviselők leányaival együtt, ha gimnáziumot akarnak végezni, kénytelenek más világnézetű, sokszor nagyon távollevő gimnáziumba iratkozni. Ha környékünk tanú ló leányain végignézek, sajnálattal látom, hogy tőlünk minden tekintetben távol álló iskolákba járnak és inkább zárdákba adják a szülők leányaikat, minthogy megelégedjenek a mi iskoláinkkal. Anya s zen te gy há zu n k jövőjét tekintve ez mondhatatlan kárt jelent. A fiúkra még talán nem gyakorol oly mély hatást az idegen világnézet, mint a leányokra. A leány lé lek receptív természetű. Mint a szomjú föld a langyos esőt, úgy issza magába a reá ható szellemet. A leány lé lek gyorsabban fejlődik és alakul, mint a íiúlélek. Mire érettségit tesz egy leány, készen van sokszor nemcsak a főiskolára, hanem a családi fészek alakítására is. Egész életére és gondolkozására rányomja tehát pecsétét az iskola. Mit várhatunk mi azoktól a leányainktól, akiket nem mi neveltünk,, akiket a legbuzgóbb hitoktatók sem tudtak kiragadni a más világnézetet árasztó iskola kikerülhetetlen hatásai alól? Hagyjuk meg most meglevő leányiskoláinkat is, de mielőbb állítsuk fel azok mellé a gimnáziumot. Ma sokat beszélünk a női munka szükségességéről. Ez a misszió azonban legyen tisztában azzal, hogy leánynevelésnek kell megelőznie. Azokat az aszszonyainkat, akiket leánykorukban mások elneveltek, nehéz, sőt lehetetten visszahódítani. Hitben, buzgőságban, píéldaadásban pedig az intelligens nőknek kell vezetniök. Nézetem szerint nőnevelő-intézetünk is így találja meg igazi célját és jövendőjét. Ne felejtsük el, hogy különleges gazdasági helyzet következménye, hogy annyira megszaporodtak a tanulóleányok a polgáriiskolában. Ha fordul a helyzet, újra elnéptelenedik a polgári iskola. A gimnázium azonban biztosítaná a nőnevelő-intézetet afelől, hogy azok keresnék fel gyermekeikkel, akik mindenkor a tanulásban látják gvermekeiknek jövendőjét megalapozva. Ne vesse el magától kerületünk azokat, akik otthont, szeretetet, hitet és buzgó lelket, ismeretet és a jövőre való előkészítést a gimnáziumi nevelésen keresztül várják a mi kedves Nőnevelőintézetünktől. Mikos Lajos. Ifjúsági munka a komáromi egyházmegyében. % Egyházmegyénkben azelmúlt ősszel fogtunk hozzá erőteljesebben az ifjúsági munkához, bár több gyülekezetben már régóta folyik rendszeres ifjúsági munka. Az az elgondolásunk a megindított ifjúsági munkával kapcsolatban, hogy minden gyülekezetbe elvigyük az Evangéliom üzenetét az ifjakhoz és a gyülekezet előtt is ismertessük az ifjúsági munka fontosságát, mibenlétét és a gyülekezet életében való fontos szerepét. Ifjúsági munkánk a megszállás évei alatt megindult és kifejlődött ú. n. Timőtheus munkában gyökerezik és sok olyan vonása van, ami a trianoni részén nincs meg. Ezért nem tartom fölöslegesnek munkánk részletesebb ismertetését. E. A Timőtheus munka. Évekkel ezelőtt lapunk hasábjain ismertettem a Timótheus munkát, de azé; t mégis szükségesnek tartom néhány jellemző vonásának ismertetését. A mi munkánk is. úgy indult meg, mint az első KIÉ Williams György kezdeményezésére: kicsiny imaközösség alakult Komáromban diákit jakból és hordozta az ifjúsági munka ügyét. Fokozatosan több és több ifjú csatlakozott ehhez a közösséghez mindenféle társadalmi rétegből, később a vidékről i s. Munkánk kerete a bibliakör volt és az is maradt. Fő célunkat abban láttuk meg már 12 évvel ezelőtt és abban látjuk ma is, hogy olyan ifjakat nyerjünk meg Krisztus számára, akik tovább akarják és tudják adni az Evangéliom üzenetét, szóval maguk is missziói munkások lesznek. Világosan látjuk, hogy : ezt csak úgy érhetjük el, ha munkánk középpontjába a Bibliát állítjuk. Ez azonban azzal a következménynyel járt, hogy tömegek nem csatlakoztak mozgalmunkhoz és nem tudtak beilleszkedni a munkába, másrészről viszont évek folyamán olyan ifjú gárda alakult ki, amelyik alkalmas arra, hogy az egyházmegyében megindult ifjúsági munka terhét hordozza. 2. Elhelyezkedésünk a felszabadu ás után. A megszállás évei alatt lassan kialakult és kiépült az a keret, amelyben munkánk tovább fejlődött. Lépésröllépésre egyének megnyerése által mind szélesebb körben terjedt el és .lett ismeretessé. A felszabadulás azonban új helyzetet teremtett. Meg kellett találni j a kapcsolatot és felvenni az érintkezést az itteni ifjú[ sági mozgalmakkal, hogy a Timótheus munka is bele' illeszkedjék a magyar református ifjúság megnyeré-