Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-11-26 / 48. szám
Ötvenötödik évfolyam. 48. szám. Pápa, 1944 november 26 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP._______________________________----------------------------------------FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK--------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK Ha hallgatnak is a múzsák... Az 1944/45 iskolai év kezdetén az iskolai nyelvhasználatban uj kifejezés bukkant föl: Otthon tanuló nyilvános tanuló. A szülőknek módjukban volt az iskolába nyilvános tanulónak beíratott gyermeküket otthon tartani és tanulásukról otthon gondoskodni a nyilvános tanulói jelleg megtartása mellett. Ezek az otthon tanuló növendékek a rendelet értelmében otthoni mugkájukról időközönként valamely alkalmas módon számot adnak, év végén pedig díjtalan magánvizsgával szerzik meg a megfelelő osztály elvégzéséről a bizonyítványt. Tapév elején még nem gondoltuk, hogy rövidesen minden növendékünk otthon tanuló lesz. Az iskolai munka ideiglenes szüneteltetése azonban az elé a nehéz helyzet elé állította a gyermekeket, a szülőket és nem utolsósorban a növendékei ügyét szívén viselő iskolát, hogy a kényszerű helyzetben az ahogy lehet elve alapján keressenek módot a munka továbbfolytatására. Pápai kollégiumunk azt a megoldást választotta, hogy a növendékek kezébe adott tankönyvek alapján minden osztály minden tantárgyából elkészítette a tananyag öt hónap alatt elvégezhető összevont és könnyen áttekinthető1 tanmenetét, s azt rövid, határozott útbaigazítás és utasitás kíséretében megküldte minden beiratkozott tanulónak. Az otthontanulás elindításához, rendszeressé tételéhez feltétlenül szükség van az iskola ilyen irányító munkájára és törődésére. De ez magában nem elég. Előttünk a nagy kérdés, hogyan lesz ebből a papíron kitervelt anyagkijelölésből „otthon tanulás“, egyáltalán tanulás és ami mégis csak a legfontosaab eredményes munka. Erről a kérdésről - mintegy a szülői értekezletek eszméltető előadásainak modorában -— szeretnénk egyetmást elmondani a következőben. A nevelés első számú tényezője. Nagy tévedése korunknak az a hovatovább gyermekrabló tendencia, amely a nevelést ki akarja venni a család kezéből. A nevelés elsősorban a család joga és kötelessége. Ez nem elmélet, nem mondvacsinált elv, hanem isteni ordinancia. Isten rendelte úgy, hogy a szülők szivében égjen a legönzetlenebb szeretet, a a legáldozatosabb felelősség, a gyermeket a lehető legkiilönbbé tenniakarás olthatatlan vágya. A szülői szívnek ezt a természetes ajándékát is megrontotta ugyan az emberi természetbe beleesett féreg, a bűn, de Isten kegyelmének munkája nem egedte, hogy egészen kivesszék a szülői szivekből ez a szent erő. Ha peeig a nevelés a család természetes joga és kötelessége, egyarán bűn mind a családot ettől a jogától megfosztani akaró szándék, mind a nevelés kötelessége alól kibújni akarás könnyelműsége. A most ránkszakadt „otthontanulás“ nagy figyelmeztetés : Alkalmassá kell tennünk a családot nevelői tisztének maradéktalan betöltésére. Mert valljuk meg, nem felettébb alkalmas rá. Nagyon az iskolára bíztunk mindent. Azt hittük, hogy az iskola varázstölcsérrel rendelkezik, mellyel olyasmit is betölthet a gyermek fejébe, leikébe, ami attól — talán éppen az otthon magatartása miatt — merőben idegen. Eddig se sikerült ez. Most pedig még az a hamis illúzió is elpárolgott, hogy a család helyett az iskola mindent elvégez..Most a családnak kell az iskola helyett is mindent nevelnie, sőt a tanulás és esetleg a tanítás munkáját is átvennie. Nem arról van szó, hogy az egyszerű gazdálkodó vagy mesterember máról-holnapra csapjon föl szaktanárnak, hanem csupán csak arról, hogy az otthon segítse elő a tanulni akaró és szerető gyermek munkáját. Nem gondtalan semmitevés lehetőségének biztosításával, hanem éppen a munkanélkül ellenni nem tudás törvényének megvalósításávnl. A gyermekéért mindent megtenni kész szülő gyengébb tehetségű gyermeke mellé úgyis állít — a lehetőség szerint — valakit. Nem ezekét féltjük Hanem azokat a mi iskolánkban egész Dunántúlról összegyűlt talentumos fiukat, akik könnyen elkallódnak a magyar holnap számára, ha megroppan bennük most valami. Ahogyan volt már olyan tanítványom, aki amellett, hogy szüleinek az aratásban segédkezett, egy nyáron elkészült a gimn. I.-ÍV. osztályos anyagából instruktor nélkül különbözeti vizsgára, Ugyanúgy el fogják végezni a mi fiaink a kijelölt tananyagot a háborús otthontanulás mellett is, ha a családok vigyáznak rá, hogy a gyermekek valóban dolgozzanak a rendelkezésre álló idő alatt, ne pedig haszontalan urizálás és naplopás áldozataivá váljanak. Ahol a család nincs megfertőzve ennek a magyar betegségnek tartott nyavalyának bacillusaitól, ott — reméljük — nem ássák el talentumaikat, hanem a múzsák hallgatása idején is a múzsákkal társalkodnak a múzsafiak. Hitvalló egyház felé. Az otthontanulás ráirányítja a figyelmünket arra az — akár akarjuk, akár nem — egészen közelről fenyegető veszélyre, mely u. n. hitvallásos iskolákat fenyegeti. Mi lesz, ha nem lesznek ilyen iskoláink? Szerintem ezek az iskolák eddig sem voltak igazán „hitvallásosak“. De legalább azt az illúziót táplálták bennünk, hogy az egyház amikor a hazának és a tudományak tart fenn ilyen kultúrintézményeket, Istennek is szolgál, meg önfenntartó tevékenységet is végez. Mindenesetre a népegyház tömegeket — evangéliomi bizonyságtétel néikül is — magábakebelező eszközei közt a legnemesebb és leghatékonyabb éppen az általa fenntartott iskola. Az egyházi iskola megszűnésével válik igazán exisztenciális ügyévé az egyháznak a nevelés kérdése. Közelebb visz bennünket ez a nem várt és nem szeretem, bekövetkezhető, fordulat a népegyházból hitvalló egyházzá váláshoz, mert ha az egyház iskola nélkül is hozzá
