Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-11-26 / 48. szám
. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1944 akar férni a telkekhez, elsősorban az ifjúság telkéhez, kénytelen tesz magáhozváró tétlenségéből kilépve, utánajáró és egyben hitvalló egyházzá tenni. Azonban nem kell féltenünk az egyház jövendőjét ott, ahol vannak és tesznek hitvalló családok. Az otthontanulás ezekben rendszerré válik, legalább is a hit- és vallás dolgában. A rekatolizáció korának hitvalló református családja jut eszünkbe: Árva eklézsiák népe emberöltőkön át meg tudta őrizni hitét, mert templommá és iskolává vált a családi hajlék. Ha megint tesznek ilyen „otthontanuló“ és tanító családok, nem kell félnünk a holnaptól. Az anyaiskola széles ölelése. A lélekteljes nevelés és tanítás mindig családi, vagy legalábbis családias jellegű. A hajdani prófétai és szókrateszi tanítvány-módszer ilyen családias légkörű volt. Ezért volt mély, személyes és hódítóerejű. A reformáció népének nagyszerű mater scholáiban is ez a családi jelleg élt és hatott. A külföldi akádémiákról imént hazatért fiatal rektorprofesszor keresztyénsége és tudománya révén valóságos atyja tudott lenni a rajta csüngő ifjúságnak, s az anyaiskolából az ekklézsiákba kibocsátott „tanítók“ az anyaiskola kinyújtott keze voltak, kik által ugyanaz a szellem ölelte magához városok és kicsiny faluk evangéliumi hitű népét. Az otthontanuló diákok számára ma is nélkülözhetetlen a mater schola, de nélkülözhetetlenek az ölelését közvetítő kinyújtott karok is. Lelkipásztoraink jól teszik, ha a ma sok gondja közben magukra veszik a felelősséget, sőt a munka terhét is a gyülekezetükben otthontanuló ifjúság iskolai munkájának elősegítése által, de légióként a hitben való nevelés és az egyház életébe való bekapcsolás által. Legyenek ők az Álma Mater szeme, füle, szava, símogatása, s ha kell, fegyelmező karja. Ezzel mi nem akarjuk áthárítani a felelősséget és a munkát, mi magunk is módot keresünk rá, hogy eljuttassuk az anyaiskola üzenetét, emlékeztető és bizonyságtevő szavát gyermekeinkhez, csak azt szeretnénk, ha velünk együtt érezné egyházkerületünk minden örállója: Sokan egy test tagjai vagynnk. Egy családhoz tartozunk, s nemcsak hogy őrizői vagyunk a mi atyánkfiainak, hanem egyenesen a szentek egyességének drága közössége kötelez egymás iránti fokozott felelősségre. Az otthontanulás alkalom. Persze ennek az alkalomnak ára is van. De az idők ma csakugyan — gonoszok. Néhány gyakorlati tennivaló. Pápai iskolánk is szokott szülői értekezleteket tartani. Ezek a szülői értekeztetek azonban inkább csak a szállásadók értekezletei voltak, hiszen növendékeink nagyobb része vidéki szülők gyermeke. Most, az iskoía szünetelése idején keltene nékünk megtartanunk az olyan szülői értekezleteket, melyeken valóban növendékeink szülei vesznek részt. Úgy képzetem én azt el, hogy lelkipásztoraink, kik bizonyára sokat tűnődnek az elemi iskolások dolgán és tudok róla, hogy azok szüleinek részvételével tartanak is szülői értekezleteket a tanúlás és nevelés kérdéseinek megbeszélésére, e mellé a munka mellé vállalják még azt is, hogy iskolánk képviseletében tartsanak a mi növendékeink szüleivel is szülői értekezleteket; adjanak nékik hasznos útbaigazításokat, s észrevételeiket velünk is közöljék. Hasznára válnék ez a munka a szülők és az egyház kapcsolatának, de iskolánk és a gyülekezetek kapcsolatának is. A templombajárás és az egyház életmegnyilvánulásaiban való részvétel ügyében nekem az az álláspontom, hogy gyermekeinket önkéntességre kell nevelnünk. Ez azonban nem jelenti a fegyelmezetlenséget. í Én igazolványt a teínplomozásról nem követelek tanítványaimtól. Mindazáltal kérem lelkipásztor testvéreimet, hogy tartsák szemmel növendékeink templomlátogatását, szükség esetén figyelmeztessék őket. Sok olyan diákunk van, aki alkalmas vasárnapi iskolai és más missziói munkában való részvételre. Építsék bele őket az egyház épületébe, vegyék igénybe szolgálatukat, hogy érezzék : az egyház él, munkálkodik, reájuk is szüksége van és nékik is szükségük van rá. így ez a mostani nehéz helyzet, az „otthontanulás“ kényszerű állapota is javunkra szolgálhat. Fejes Sándor. Miről prédikált Tóth Ferenc? (Tóth Ferenc dunántúli szuperintendens halálának 100-ik évfordulójára.) Most veszünk sorra néhány olyan prédikációt, melyekben racionalista felfogásának szinte a legjellemzőbb és legsajátosabb tanítása áll előttünk. S ez az, amire még ma is a régi racionalista felfogás szerint szoktak tekinteni az emberek. A bűnről van szó, amit a racionalizmus épen az észszerű gyakorlatiassíáglából kifolyólag nagyon optirnisztikusan látott és hirdetett. Arra a megállapításra jutott ugyanis, hogy az ember és természete is általában véve jó és erkölcsös, de résziben a külvjliág és a környezet hatására, részben az ismeretek és nevelés hiánya miatt válik bűnössé, amit épen ezért megfelelő 'ismeretek, erkölcsi tanítások nyújtásával megint jóvá lehet tenni. A racionálizmus szerint, ennek alapján nincs is másra szüksége az embernek, minthogy eléje tárják a követendő jót, ismertessék meg vele az Igazságot s akkor azután már magától is nemcsak akarja, hanem követi és cselekszi is azt. Itt van tehát igen nagy szerepe a tanításnak és erkölcsi nevelésnek. Ezért mondja Tóth Ferenc is egv másik helyen, hogy a lelkipásztornak, mint igehirdetőnek az a feladata, hogy »hallgatóit az erkölcsi jóságban s vallásbeli helyes ismeretben pallérozza«,44 hogy így ezeknek a vallás dolgai felől »jó megfogásaik« legyenek,45 amint Tóth Ferenc mondja. Természetes azután az, .hogy a bűnnek így egy enyhébb felfogása alakult ki, amely még ma is kísért az embereknél s amely nem biblikus és nem evangéliomi. Nemszámol azzal, amit a Biblia és hitvallási irataink is tanítanak és amit az élet is bizonyít, hogy az első bűneset folytán az emberi természet teljesen megromlott s így az ember mindenestől fogva bűnös és a kárhozatra méltó, mely bűnből nem neveléssel, nem is erkölcsi tanítások és ismeretek nyújtásával és ennek alapján nem is saját igyekezetével, hanem csak a megváltás útján, Jézus Krisztus váltsága által_és Isfen ingyen kegyelméből szabadulhat meg. Tudnunk kell tehát, hogy a nevelés által sok mindent elérhetünk, elérhetjük az erkölcsök uralmát is, de a bűnből való szabaduláshoz szükségünk van Isten irgalmára és Jézus Krisztus érdemére. A nevelést így kell értelmeznünk, de Tóth Ferencnél és a racionalistáknál nem így találjuk, hanem úgy, amint előbb kifejtettük. így érthetjük meg tehát, hogy látszólag a ‘képben milyen szép Tóth Ferenc tanítása, de lényegében racionalista, amikor a rossz erkölcsökkel kapcsolatban arról szól, hogy »mely ritka ma már sok helyen a vallásos nevelés, azzal tartván némelyek, hogy csak akkor tudjon és halljon valamit a gyermek a vallásról, amikor ő már egyebet tud. Rontsd “ U. a. 79 1. 45 U. a. 49 1.
