Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-09-24 / 39. szám
Ötvenötödik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1944 szeptember 24 A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________-------—-------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK ---------------------------------------FELELÖSj .SZERKESZTŐ DR. FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL F-* )j. A, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK A menekültek ügyében egyházkerületünk püspöke a következő körlevelet bocsátotta ki: A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 3899/1944. szám. Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr! A háború réme egész közel jött ajtainkihoz. Mindnyájan érezzük, hogy rendkívül nehéz időket élünk és a jövőért való felelősség súlya kettős mértékben nehezedik lelkünkre. Nagy megpróbáltatások alatt élő országunknak a mi kedves Dunántúlunk még az a része, amelytől legtávolabb áll az ellenség. Értesültem arról, hogy a hadműveleti területté nyilvánított országrészekből menekülő magyar családok érkeznek a dunántúli falvakba és városokba. Egyik egyházmegyei közgyűlésünkön már felhívtam lelkipásztor 1 testvéreimet, most azonban az egyházkerület minden lelkipásztorához és gyülekezetéhez intézem azt a kérést, hogy ha menekültek érkeznének egyházközségükbe, testvéri szeretettel fogadják őket. Nem volna méltó a nagy időkhöz és hozzánk, ha az otthonuktól és minden földi javaiktól megfosztott, földönfutóvá lett testvéreink nehéz helyzetét még megkeserítené az esetleg barátságtalan fogadtatás. Most bizonvítsuk meg, hogy mi az ige egyháza és az evangéliom népe vagyunk. »Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel«. (Gal. VI. 10.) »Öltözzetek fel azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszűtűrést, elszenvedvén egymást... mindezek fölébe pedig öltözzétek fel a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele«. (Kol. III. 12. és 14.) Felhívom azért Lelkipásztor-testvéreimet, hogy a legközelebbi vasárnapi istentiszteleten a hirdetések során, vagy akár az igehirdetésben jelen körlevelembe utalással buzdítsák a híveket a menekültek szeretetteljes fogadására és otthonaik megnyitásával elhelyezésüknek megkönnyítésére, hogy ne érezzék magukat idegenben és vendégszeretetünk némiképpen igyekezzék pótolni az elhagyott otthon kibeszélhetetlen sok1 áldását. Presbiter-testvéreinkkel szíveskedjenek tanácskozni a menekültekről való gondoskodásról, a jó szívvel nekik juttatott adományok mellett munkaalkalmak teremtésével és felkutatásával, hogy ne legyenek kénytelenek munka nélkül élni és csak hatósági ellátásra vagy társadalmi jótékonykodásra támaszkodniv hanem munkával biztosítsák maguk és családjuk mindennapi kenyerét. Ennek sokkal nagyobb az erkölcsi és lelki jelentősége, mint ahogyan azt anyagi síkban látjuk vagy képzeljük. Végül méltóztassék igen nagy gondot fordítani tanköteles gyermekeik beiskolázására, vasárnapi iskolában összegyűjtésére, serdülő fiaiknak és leányaiknak az ifjúsági és leányegyesületbe, a felnőtteknek a gyülekezetben folyó missziói munkába (bibliakörökbe és nőszövetségekbe) bevonására, ^valamint a családlátogatásra az ő lelki megerősödésükre, hogy ne zúgolódjanak a megpróbáltatások miatt, sőt erqs hittel az apostollal együtt vallják: »Megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek« (Fii. IV. 11.), mindenek felett olyan lelki közösség kialakítására, mely lehetővé teszi az esetleg jelentkező válaszfalak ledöntését és Isten népe lelki egységének megvalósulását. Isten oltalmába ajánlva Nagytiszteletűségedet és a gyülekezet minden egyes tagját, anyaszentegyházunkat, annak intézményeit és szeretett hazánkat, kiváló tisztelettel vagyok Pápán, 1944. évi szeptember hó 20-án, " ‘ szerető lelkipásztortársa Győry Elemér püspök. Segédlelkészi csendesnapok. Lassan fél esztendeje, hogy az első ilyen értelemben vett s.-lelkészi konferencia ill. csendesnapok lezajlottak. Nem tudom, ki milyen érzésekkel távozott. Mindig azt mondom, s azért is járok konferenciákra, hogy tulajdonképen nem az a fontos, ami ott elhang1- zik, hanem ami nem hangzik el. Az előadások eszközök, az eredmény az a bizonyos hiányérzet, amit bennem a konferencia kelt. Mert mihelyt érzem a hiányt, kutatom annak okát és igyekszem magamat kielégíteni. Tusakodom, gyötrődöm magamban mindennapi bibliaolvasásom közben s egyszerre csak úgy érzem, hogy a hiányosság megszűnik. Más Szavakkal szólva: éhezem és iszomjúhozom az igazságot, de magam nem találom; tehát csak érzem, hogy éhes és szomjú vagyok, de —,s íz a hiányérzet — nem tudom, hogy az igazságot éhezem és szomjúhozom; nem is tudom, mi az. De éppen azért nem tudom., mert azt vélem, hogy tudom. Az én erősségem erőtelenség! Természetes, hogy megdöbbenek, amikor mégis éhesnek és szomjasnak érzem magamat. Hasonlatos vagyok ahhoz a katonához., aki játékpuskát . visz magával a harcba és meglepődik, sőt méltatlankodik, ha nem győz, sőt elvész vele. Pusztulnia kell! Fel vagyok vértezve az én igazságommal. Neki indulok bátran, öntudatosan a konferenciának; memorandumot terjesztek a püspök úr elé (hiszen igazam van!) tele vagyok szenvedéllyel; tetszik, hogy teljes szabadsággal szólhatok egyházi felsőbbségem előtt. Forr bennem az ifjúság, akarok, többet akarok, még többet akarok! Hi-
