Dunántúli Protestáns Lap, 1944 (55. évfolyam, 1-53. szám)
1944-08-13 / 33. szám
Ötvenötödik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1944 augusztus 13 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.________________________________--------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK ---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÄCZ JÓZSEF THEfOL. TANÁR PÁPA I FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Az imádkozó Jézus. Irta és 1943 szeptember hó 9-én a pápai református theologiai akadémia tanévnyitó ünnepélyén felolvasta dr. Pongrácz József theol. akadémiai igazgató. (Folyt, és vége.) Még egy fontos imádságáról akarok Jézusnak megemlékezni, amit Ő, mint közbenjáró érettünk mond el. Az a főpapi ima, amelyet János evangéliomában olvashatunk, nem fejeződött ott be, az őskeresztyéuségben élt a szilárd meggyőződés, hogy Jézus folytatja munkáját továbbra is. Érdekes, hogy Pnilonál azt a képzetet találjuk, hogy az isteni Logos főpap a világ templomában, mintahogy az igaz ember a saját lelkének templomában teljesít papi szolgálatot (idézi Riggenbach a Zahn-ié\e kommentárban, 1922., 209. 1.). Pál meg van győződve arról, hogy Krisztus szeretetmunkája az Ő hívei iránt az égben is folytatódik. Rm. 8:34-ben írja: „Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk“ és a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint (7 : 25.): „Jézusnak, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága, ennek okáért Ő mindig idvezítheti is azokat, akik- Ő általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettük“.1 1 Mily csodálatos távlatok! Amit Péter tapasztalt, hogy Jézus imádkozott érette (Lk. 22 : 32.), azt a mai kor keresztyénéi is megtapasztalhatják. És Jézus imádságai sohasem hiábavalók, mert azok mindig a szíve mélyéből fakadnak; ha igaz, amit Shakespeare mond, hogy „szó, eszme nélkül mennybe sohasem hat“, igaz az is, hogy a szívből jövő imádság meg mindig odatalál Isten szívéhez. Míg a mi imádásunkban mindig van valami földi, addig Jézusé mindig megfelel az eszményinek, melyet ő maga jelentett ki: „Az Isten lélek és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.“ Jézusra nézve Isten volt a legfőbb, mint ahogy Rohde mondja (Zeitschrift für die neutestamentliche Wissenschaft 1923. 44. 1. Gottesglaube und Kyriosglaube bei Paulus), előtte ez volt a „priinér“ érdeklődés tárgya. „Lehetnek kutatók, akikre nézve az élet legnagyobb nehézségét képezheti a Jézus istenképéhez való ragaszkodás“, mondja ugyancsak Rohde, de ránk nézve, akik Jézusnak adunk igazat: boldogító tudat Benne élni, Vele társalogni és bízni, hogy Ö megtartja szavát. Amit Jézus az imádságról tanít, az világosabbá teszi, hogy kicsoda Rá nézve az Isten és viszont, amit Istenről mond, az új világításba, helyezi, ép ennél fogva az imádság problémáját (Glover, The Jesus of History 111. 1.) Az imádság problémájának elméleti megoldása felülmúlhatja értelmünket, de a világos tény az, hogy 1 Krisztus közbenjárásáról, lásd Mackintosh H. R. The Person of Jesus Christ. Edinburgh 376—7. 11. ^ Jézus, a nagy „tény fia“, hitt az imádságban, buzdította az embereket, hogy imádkozzanak és Ő maga is imádkozott. Ma olyan időket élünk, amikor az eddiginél hűségesebben kell gyakorolnunk a keresztyén ember legnagyobb feladatát, az imádságot, mint valaki mondotta.1 Ez nem könnyű dolog, erőfeszítésbe, kitartásba kerül; a hitet meg kell növelni; a kishitűek nem sokat tudnak elérni. „Nagy hit tehet csak nagy csodát“, írta a költő (Kozma Andor), aki Jézustól tanulta gondolatát. Istennél minden lehetséges. „Legyen hitetek Istenben!“ Egyéni bajaink, egyházunk, hazánk súlyos nehézségei,, mind felhívás a. legnagyobb erőkifejtésre, az imádkozásra. Alexandriai Kelemen őrizte meg egy mondását Urunknak : „Kérjétek a nagy dolgokat és a kis dolgok megadatnak nektek“ (Resch, Agrapha, 1906). Az evangéliomokban azt olvassuk: „Keressétek először az Istennek országát és mindazok megadatnak nektek“. Oda kell nekünk is alázódnunk és növekednünk, hogy az első dolgokat első helyre tegyük, keressük a nagy dolgokat és a kicsinyek megadatnak nekünk. Nekünk Ő példát hagyott, hogy Őt kövessük. Augustinus- szál végzem: „Oratio iusti clavis est coeli. Ascendit precatio et descendit miseratio Dei.“ (De temp. serm. 226.) A mi Istenünk még nem készült el mindennel (Werrile i. m. 52. 1.). A legjobb napjaink még előttünk vannak.2 A keresztyén egység példája. Nemzetünk fennmaradásáért aggódó és boldogulását, fejlődését munkáló magyarjaink mindig világosan látták, hogy mind a megmaradás, mind a boldogulás legfontosabb előfeltétele a még hiányzó keresztyén egység. Szószólója is volt mindig ennek a /szükséges egységnek, különösen a nehéz időkben. A most folyó háború ideje alatt ezek a szószólók újból és igen határozottan emelték fel szavukat. Ügy látszik, hogy haladunk az egység felé s épül a hid Pannonhalma és Deberecen között. Sajnos, eddig ez csak elméletben és magas egyházi vezetők nyilatkozataiban valósult meg, a mindennapi életben még kevés helyen. Ha erről jeleket látunk, örvendezve 1 Harnack azt mondja, hogy „a legnehezebb imádság a Miatyánk, minden más ima könnyebb“. (A keresztyénség lényege. Ford. Rácz Lajos. Sárospatak, 1906., 52. 1.) 2 Jézus imádságait, az imára vonatkozó tanításait behatóan tárgyalja Von der Goltz Das Beten Jesu. Das Gebet in der ältesten Christenheit. Leipzig 1901. 1—78 1. Munkájában felsorolja az addigi irodalmat. Különösen elmetermékenyítő Deissman Adolf cikke a Christliche Welt 1899. évfolyamában: Der Beter Jesu. A legújabb irodalomra vonatkozólag utalok Erdős—Pongrácz Újszövetségi Bevezetés. Második kiadás. Pápa, 1942, az egyes, gvangéliomoknál felsorolt művekre.
