Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-12-19 / 51. szám

ötvenharmadik évfolyam.

51. szám.

Pápa, 1942 december 19

W^ZÍIZZZZZ ins LAP

Helyben.

A dun, italos közlönye

__________ ______________________—

V A e4 A R N A P._________________________

FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -------------------------------------^ELELÓS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ÓISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Advent 1942.

„ . . . mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését..

Nemcsak sok száz évvel ezelőtt, nemcsak Pál apostol idejében, ma is igaz ez a megállapítás: a teremtett világ, ez a nagy emberi erőfeszítések és még nagyobb bukások színhelye a mi földünk és rajta legszűkebb világunk: Epreim és Magyarország — mint súlvos lázbeteg nyög és sóvárog az orvos után., aki régi egészséget visszaadja; várja a gyógyulást és az igazi életet, várja azokat, akik néki visszaadhatják: az Isten fiainak megjelenését.

Ugyan mi baja van ennek a világmindenségnek? Miért nyög és sóhajtozik? Miért halljuk mi magunk is ennek a nyögésnek hátborzongató hangjait, melyek felénk szállnak1 a Don-menti behavazott csataterekről, a Kaukázus jeges csúcsairól és Afrika forrö homokjáról? Ezt a panaszos hangot zúgják a tenger j habjai, ezt suttogják a hulló falevelek; — ezt halljuk j mindenütt: a némán sorakozó katonasíroknál, a megnehezedett életkörülményekben, az elmennydörögött politikai beszédekben és az egymás fülébe suttogott álhírekben. A mindenség nyög és sóhajtozik. Hiába ünnepiünk, hiába temetkezünk szórakozásainkba, hiába kábítjuk szívünket biztató hírekkel, családi örömökkel, a munka búfelejtő gyógyszerével — munkán, szórakozáson, családon, diadaléneken és gyászéneken keresztül sóhajtozik,^ nyög és sikolt segítségért a beteg világ.

De hát ugyan mi baja? Hiszen Isten dicsőségben és tökéletességben terremfette. Hiszen, amikor teremtő kezéből kikerült és az Alkotó szemei megpihentek, ímé látta, hogy jó! Hát hogyan lehet he'teg az a világ, amelyet Isten teremtett?!

Hogyan sorvadnak el faóriások, melyek büszkén dacoltak vésszel, viharral? Melyek századok küzdelmeit látták és amelyek emberi hatalmak összeomfását érték meg? Parányi féreg telepszik gyökerére és elkezdi rágni, pusztítani. Egy alig látható kis féreg indít el húsában tekervényes járatokat s lassan por lesz a hatalmas törzsből, elerőtlenednek az évszázados gyökerek, hogy az első vihar kitépje az óriást és diadalmasan teperje földre. Emberi kéz nagyokat alkothat, építhet hegyóriások lábánál. Épülhetnek házak, gyárak, templomok: de egyszer fenn a csúcson, a gerincen talán egy madárka szárnya megmozdít egy hókristályt, egy hópelyhet. Még egyedül indul, de nemsokára már ve!emegy a szomszédja és egyre tapadnak hozzá az újabb hókristályok, a kicsi kezdet egyre nő és mire leér a völgybe, dübörgő romlás öleli halálkarjaiba a békés hajlékot éppen úgy, mint az emberi erő himnuszát búgó gyárkéményeket, vagy az Isten dicsőségét hirdető templomtornyokat.

Ilyen kicsi kezdet taszította meg és indította el a romlás útján, a nyögés és halálos vergődés lejtőjén ezt a teremtett világot is: Mikor először botlott az ember. Az ember, akit tökéletesnek teremtett az Isten tökéletes világba. Az ember, akit beleállított a maga mesterművébe, a teremtett világba, hogy a kettőből gyönyörű összhang formálódjék, hogy szolgálja a világ az embert, az ember pedig a nagy összhang mindenható Urát és Királyát. Ez a bűn., ez a kicsiny kéz* det kezdi ki és őrli meg ennek az összhangnak belső tartóköteleit és vágja el gyökereik hogy belőle nyöszörgés és haldoklás, nyomorúság és szenvedés támadjon. r I

»És ebben nem a világ a hibás, hanem az ember, aki melegágya, fészke lett a bűn fertőző bacillusainak. Az ember romlott meg annyira^ hogy minden, amihez hozzányúl, magán viseli a bűnnek és a pusztulásnak halálbélyegét. Hozzányúlt a kenyérhez, melyet Isten áldásként adott a világba és íme a gyűlölség rőt tüze csáp fel körülötte, mely elborít mindent és egymásnak uszít embertömegeket a kenyérért, a hatalomért. Hozzányúlt a tiszta örömök poharához és íme belőle sötét bűnök mérges gőze sistereg. Hozzányúlt családi haijék békességéhez és íme gyűlölet, harag é bűn ütött tanyát benne. Óh, milyen nagyszerű lenne ez a teremtett mindenség, ha nem lenne benne a bűnös ember, akinek kezében a föld áldásaiból vérontó fegyverek, gyilkoló harci szörnyek lesznek és akinek1 nyomában letarolt erdők., felégetett falvak és városok., gránátoktól felszaggatott mezők és hajóroncsokkal feltöltött tengerfenekek hirdetik és. nyögik a beteg világ sóvárgását, a gyógyulás és gyógyító után. Micsoda nagyszerű volna ez a világ, milyen paradicsom virulna újra ezen a földön, ha nem lenne benne a bűnös ember, aki népek és nemzetek, családok és legyének életében csak a megnemértést, a haragot, a gyűlöletet, a bűn mérges bacillusait terjeszti és éjinek következtében új harcokat és új szenvedéseket támaszt. Micsoda nagyszerű lenne ez a világ, ha nem lennék benne én, a megátkozott Ádámfi, a megromlott, Isten atyai hajlékától elzüllött bűnös ember. Mert elsősorban éti vagyok ez a bűnös ember, aki bűnömmel az őseredeti és szent világ-ember-Isten összhangot megzavartam és a bűnbe és szenvedésbe a világot is magammal rántottam!

Ha megismertük a betegség okozóját, a fertőzés okát, már fele utat tettünk a gyógyulás felé. Milyen jó volna, ha minden ember megismerné a világ haldoklásának egyetlen okát: én, személy szerint oka vagyok a világmindenség nagy válságának, én, személy szerint oka vagyok annak, hogy ma, 1942-ben az egész világot karjaiba ölelte a gyűlő let tüze és sotia nem látott szenvedéseket zúdított embermilliók nyakába a háború ördöge. Én, személy szerint oka va-