Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-01-11 / 2. szám
10. oldal. DUNÁNTÜLI protestáns lap 1942. ban nősüli. Házasságukból három gyermek született. 1922-ben, Tóth Béla esperes helyére miskolci lelki^pásztorrá választották, ezt az állását 1924-ben foglalta el. Már 1916-ban lelkészi aljegyző volt a felsőzempléni egyházmegyében; a forradalom után a sárospataki főiskola igazgatótanácsosa és az alsózempléni egyházmegye tanácsba ája; 1924-ben az alsóborsodi egyházmegye választotta tanácsbíróvá. 1931-től belmissziói előadója az Egyetemes Konventnek, 1932-től a tiszáuinneni egyházkerület lelkészi főjegyzője s az Országos Zsinat rendes tagja. 1941-ben m. kir. kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki a kormányzó. Egyházi beszédei három nagyobb kötetben és több kisebb füzetben jelentek meg. 1924-től szerkeszti a miskolci gyülekezet egyházi értesítőjét, 1931-től a konventi belmissziói útmutatót. Számos cikke jelent meg tudományos folyóiratokban, egyházi és politikai lapokban. Hivatalos kiküldetésben több külföldi tanulmányutat tett és nemzetközi konferenciákon vett részt. Megboldogult elődjét, Farkas Istvánt hosszú betegsége alatt állandóan helyettesítette s mint egyéb vonatkozásban, itt is elsőrangúan megállotta helyét. Az új püspök működése elé nagy reménységgel néz nemcsak az egyházkerülete, hanem az egész magyar református egyház. Eddigi pályafutása alatt teljes erő- ) vei a lelki megújhodás ügyét szolgálta, tollával és szó- j széki beszédeivel egyaránt. Mélyen belehatolt az evangéliomba és annak egyik legáldottabb hatású hirdetője. Tisztelettel és szeretettel köszöntjük őt élete nagy fordulóján. — Gyászhír. Mély részvéttel értesültünk, hogy Barsi Sándor nyug. ref. lelkipásztor, a bokodi gyülekezetnek évtizedeken át hűséges vezetője, életének 84. évében elhunyt. Mint a megkapó hangú gyászjelentés írja: „Életének eltelt 83. évében látott jó napokat, hordozta sok napnak nyomorúságát és terhét is, de mindegyiket Atyjának kezéből vette s Őt áldotta mindegyikért. Előbbre való nem volt előtte, mint az Ő Urának való hálás engedelmesség. Tőle tanult meg szeretni, szivébe zárni övéit mindenek előtt, de másokat is, válogatás nélkül, kicsinyt és nagyot egyaránt. A hazaszólítást is imádkozva fogadta, mint Urának hű szolgája. Temetése január 9-én volt Bokodon nagy részvét mellett. A megboldogultban Barsi Lajos bokodi lelkipásztor atyánkfia szeretett édesatyját gyászolja. Az igazak emlékezete áldott. — Nagy Endrét, pápai gimnáziumunknak 13 éven át hűséges, fáradhatatlan kitartással dolgozó jeles tanárát a bonyhádi evangélikus gimnázium rendes tanárává választotta meg és így itteni állásáról lemondva, új állását január 1-én el is foglalta. Nagy Endre azok közé tartozik, akik nemcsak szívesen vállalnak önkéntes munkát, de azt örömmel és eredményesen el is végzik. A kollégiumi cserkészmunka és a telepítési mozgalom egyik leglelkesebb vezetőjét veszítette el benne. Távozásakor köszönjük neki itteni szolgálatait és élete további részére is Isten gazdag áldását kérjük. — Lelkészbeiktatás. A zánkai ref. gyülekezet egyhangú meghívással megválasztott új lelkipásztorának, Tóth Kálmán volt püspöki s.-lelkésznek a lelkészi beiktatása január 4-én volt. A beiktatást az esperes megbízásából Szőke Károly egyházmegyei számvevő, köveskáli lelkipásztor végezte. Az új lelkész Róm. 1:16. alapján hirdette az igét. Istentisztelet után üdvözlések voltak a zánkai presbitérium, a zánkai ev. egyház, a szepezdi leányegyház, a politikai község, községi iskolaszéki gondnokság, és a ref. leánykör részéről. Délben a Református Népházban közebéd volt, melyen az új lelkipásztor és a gyülekezet látta vendégül a meghívottakat. — Kinevezések. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Kömley László nagysallói, Cseh Péter szokolyai, Vincze Imre kocsi, Kulcsár Gyula somogyszobi és Keszi Gábor padragi tanítókat a VII. fiz. o. 3. fokozatába kinevezte. — Tebenned Bíztunk címen jelenik meg a pápai ref. egyházközség értesítője, melyet minden egyháztag ingyen kap. A karácsonyi számban Medgyasszay Vince püspök a karácsonyi hit öröméről írt ünnepi cikket. Ólé Sándor közzétette a pápai ó-templomtól való megkapó búcsúbeszédét és imádságát. Ugyancsak ő számol be a régi álom valóraválásáról és a templomszentelési ünnepről, közli a lap a templompadokra, az ablakajtókra, az orgonára és a sáfárságra történt befizetéseket, a gyülekezetben történt születések, házasságkötések és halálozások egy évi adatait, valamint a sokoldalú gyülekezeti élet változatos híreit. A lap szerkesztését Ólé Sándor lelkipásztor végzi nagy ügybuzgósággal. O HIVATALOS RÉSZ O A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 5604/1941. szám. Ií örlevelek. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 58.895/1941. számú rendelete alapján közlöm, hogy az 1940: XX. te. végrehajtása tárgyában a 26.000/ 1941. VKA4 számú rendelettel kiadott Utasítás a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában könyvalakban megjelent. Bolti ára 1.60 P. Felhívom egyházkerületünk valamennyi népiskolai hatóságát, hogy a szöbanlévő Utasítást annyi példányban rendelje meg az iskolai pénztár terhére, hogy 1 példány álljon az iskolaszéki elnök, 1 példány minden iskola igazgatója és 1—1 példány minden iskola tantestülete használatára. Pápán, 1942. évi január hó 2-án. 69/1942. szám. A m. kir. minisztérium 8500/1941. M. E. szánni rendelete a közszolgálatban álló tisztviselőknek, tehát a lelkipásztoroknak is 1941 december 1-tól kezdődőleg havi 40 P családi pótlékot állapít meg. A rendelet 7. §-a szerint az újszülött gyermekek után 1941 december 1. napjától kezdve a családi pótlék egyhavi összegének ötszörösét utalja a miniszter úr. Figyelmeztetem azonban a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy az ötszörös összegű családi pótlék csak abban az esetben fizethető ki, ha a családi pótlék folyósítása iránt a szabályszerű kérvény a gyermek születésétől számított 30 napon belül beérkezik az esperesi hivatalhoz. Késedelmes bejelentés esetén a családi pótléknak csak egyszeres összege jár, az is csak a kérvény beérkezését követő hó első napjától kezdődően. Pápán, 1942. évi január hó 7-én. Medgyasszay Vince püspök. Ősi református egyház kántortanító helyettest keres azonnali alkalmazással tanév végéig. Havonta előrefizetés megállapodás szerint törvényest meghaladóan. Pályázhatnak férfiak, nők. — Iskolaszék. Pápa, 1942. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nänlk Pál.