Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1942-01-11 / 2. szám

8. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1942. 4. A tankönyvek hibáiról — mivel az a tanterv kérdésén túlmenő probléma — nem is szólok. Meg már annyit panaszkodtunk miattuk hiába, hogy szinte már b ele is fáradtunk. * Most csak még egy bátortalan kérés: mielőbb új középiskolai vallástanítási tantervet! Hogy ez milyen legyen? Egyszerű a felelet. A .megújuló, hitvallásos theologiai gondolkodásból fa­kadó, pedagógiailag körültekintőbb s a gyákorlati egyházi életre való nevelés feltételeinek megfelelőbb, mint a mostani tanterv. S ennek a megújúlásnak lehetősége annál inkább megvan, mert erdélyi testvéreink már meg is újították a felsorolt szempontok szerint tantervűket. Próba­­tankönyveik is készen vannak. A vallásoktatás ü gye egyházunk jövendőjének ügye. A vele kapcsolatban megoldásra váró egész sor kérdésből ma csak egyet emeltünk ki: a ^közép­­iskolás tanterv kérdését. Bárcsak meghallanák a kéré­sünket, zörgetésünket. Ajándékozza meg magát, jöven­dőjét egyházunk életrevaló, új középiskolai vallás­­tanítási tantervvel. Tudjuk, hogy az új tanterv nem old meg mindent, de mindenesetre annak lehet bizony­sága, hogy nem -veszítettük el érzékünket teljesen az élet és a jövendő követelményei iránt. Fejes Sándor. Megint a tehetségkutatás. Zsarnok a divat! Nemcsak a női ruházat terén érezteti hatalmát, hanem az eszmék birodalmában is. Gondolatokat, amelyek nem újak, fölszínre hoz s rá akar kényszeríteni mindenkire, mint új kreációt. Soha sem beszéltek például annyit a tehetségkutatásról, mint napjainkban. Ez nem volna baj! Hiszen vannak dolgok, amikről nem lehet eleget beszélni. Ezek közé tartozik a tehetségkutatás is. Olyan időket élünk, amikor nagy szükség van az okos emberekre. Minden eszközt fel kell használnunk, hogy felkutassuk őket. A baj csak az, hogy egyesek úgy szeretnék feltüntetni a dolgot, mintha előbb nem ismerték volna föl annak szükségét, mintha egyenesen ők találták volna fel. Pedig a tehetségkutatás nem új, egyidős a protestan­tizmussal. Mióta protestantizmus van, tehetségkutatás is van. Nagy, egyenesen létérdeke fűződött ahhoz a protestantizmusnak, hogy egyetlen igazi tehetség se menjen veszendőbe. Csak így állhatta meg a helyét s így szolgálhatta igazán a fölvilágosodás, az emberi előhaladás szent ügyét. A pápai ref. főiskola immár négyszáztíz esztendő óta gyakorolja a .tehetségkutatást; vele együtt gyako­rolja a többi testvér főiskolám: a debrecenivé nagy­­enyedi és sárospataki. A mai divathoz mérten azzal a különbséggel, hogy zajtalanul, csendesen gyakorolták, inkább az eredményt nézték s nem beszéltek róla annyit, mint manapság. Nem is használtak semmi kü­lönös eljárást a tehetség elbírálásánál. Azt mondhatjuk mai nyelven, hogy nem voltak beszervezve. Lehet, hogy az eszközeik is fogyatékosak voltak! Elvégezték helyettük a kutatást a lelkész és tanító urak. Nekik nem volt más teendőjük, mint az, hogy a hozzájuk utalt szegény, tehetséges fiukat fölkarolják, támogas­sák. Ezt a munkát aztán lelkiismeretesen elvégezték a múltban, elvégzik a jelenben is. Ezért esik aztán kissé zokon, hogy az Űj Ma­gyarság 1942 január 4-iki számában úgy tünteti föl iegy cikkíró a dolgot, mintha Pápán semmi sem történ­nék, mintha aludnának a »magyar kultúra sokszázados középpontjában«. »Csurgó kivételével a Dunántúl sem mozdul«, folytatja kesernyésen. Még jó, hogy nem­csak Pápát éri a szemrehányás, hanem a Dunántúl több városát is: Győrt, Pécset, Székesfehérvárt, Szom­bathelyt és Veszprémet is. Hogy mi történik ezekben a városokban a tehet­ségkutatás terén, s hogy egyáltalán történik-e valami? azt nem tudom; azt azonban tudom, hogy Pápán nem Új a gondolat s hogy ma is fölkarolják. A pápai ref. főiskola, bár alapítványai a világ­háborút követő gazdasági váltság idején megsemmisül­tek, nem tagadta meg múltját, most is mindent elkö­vet, hogy a tehetséges, szegény fiúk tanulhassanak. Két nagy segítője van ebben a tekintetben: a főiskolai köztartás s a gimnáziumi internátus. A főiskolai köztartáson az ott végzett teendőkért mint térítők díjfizetés nélkül kapnak ellátást; az inter­nátusbán pedig a felügyeletet gyakorolják, amiért lakást kapnak az arra érdemes, szegény fiúk. Teljes tandíjmentességet élveznek; a Segítő Egyesület ellátja őket könyvekkel, újabban, úgy tudom, tanszerekkel is. Az igazgatóságnak gondja van, hogy a ruházatra szükséges pénzt megkereshessék instruktorsággal, eset­leg legációval. Szóval az iskola mindent megtesz, hogy a tehet­séges, szegény fiúk tanulhassanak s az anyagiak hiánya ne akadályozza őket abban, hogy a szellemi ariszfokratia tagjai lehessenek. Nagyon szeretném, ha a cikkíró eljönne ^egyszer Pápára is s meggyőződnék, hogy mi történik nálunk a tehetségkutatás terén. Interjút, igaz, nem adunk, mert ez nálunk nem divat; de megmutatunk szívesen min­dent. Ha azonban bármi okból nem jöhetne el most Pápára, tessék elmenni Budapesten az Eötvös-Colle­­giumba, ott megtudhatja, hogy hány pápai diák volt már a Collegium tagja s hány van most is ott. A budapesti kir. magyar Pázmány Péter-tutío­­mányegyetem rectori hivatalában megtudhatja, hogy nem régen avatták sub auspiciis jogtudományi d'oc­­torrá egyik derék tanítványunkat s hogy most avatják majd szintén sub auspiciiis a bölcsészet doktorává egy másik kedves tanítványunkat. Mindketten a pápai ref. főiskolának köszönhetik ezt a nagy kitüntetést, meg a saját tehetségüknek és szorgalmuknak. Hogy a múltban miként teljesítette kötelességét a tehetségkutatás terén a pápai ref. főiskola, bizonyság mellette az a sok derék tanítvány, akik a különböző minisztériumokban, a bíróságoknál s egyébütt tölte­nek be sokszor előkelő állásokat. Pápay Sámuelt is említi a cikkíró. Vele szemben is megtettük kötelességünket. Most hozattuk rendbe a sírját a pápai alsóvárosi temetőben. Mindezt talán más is elmondhatta volna; de úgy érzem magam, mint az öreg Toldi Miklós: nem állha­tom meg szó nélkül, ha valaki ferdén néz a pápai ref. főiskolára. Faragó János ref. középiskolai felügyelő. — A kisbéri ref. templom részére Tóthfalusy Menyhért kisbéri százados hősi halált halt fia emléke­zetére 1000 P értékű harmoniumot ajándékozott. — Özv. Rostetter Jánosné, a győri ref. egyház példás buzgóságú néhai főgondnokának özvegye a gyü­lekezet egyházfenntartási alapjára 1000 pengőt ado­mányozott.

Next

/
Thumbnails
Contents