Dunántúli Protestáns Lap, 1942 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1942-01-11 / 2. szám
Ötvenharmadik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1942 január 11 D A D r r TT'H'T ▼ Főt. és mélt. Medgyasszay Vince püspök urnák Helyben. FANS LAP HIVATALOS KÖZLÖNYE x.NAP.________________________--------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ 1 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK íj középiskolai vallástanítási tantervet! (Folyt, és vége.) 2. Amit a tanterv tlieologiai szempontból való értékeléséről moiTdtam, elárulta jórészt pedagógiai melléfogásait is. A gyermekiélekhez eredeti üdeségükberi közelálló bibliai történeteket akár vallástörténeti koncepcióval, .akár más, erőltetett történeti nagyvonalúsággal kár megterhelni az I—II. osztályban, amikor a III. osztályos egyháztörténet élet- és jellemrajzokban ^történő adagolása elárulja maguknak a tantervkészítőknek is atna nézetét, hogy a kisdiák lelkét történelmi koncepciók helyett az élet lüktetése, jelenvalóvá elevenedő, lenyűgöző ereje érdekli inkább. Pedagógiai mellékfogás az is, hogy a legnevezetesebb vallásalakok bemutatásával akarja szemléltetni a vallás szükségességét és vallástörténeti összehasonlítások útján akarja az V. osztályos gimnázistát a keresztyénség abszolút értékének felismerésére elvezetni. Ami abszolút értékű, annak a viszonylagos értékűvel való összehasonlítgatása már magában véve is bántó, egymásmellé állításuk minden magyarázkodás mellett is inkább relativitásra, mint föltétien összehasonlíthatatlanságra enged következtetni. Nagyon régen lehettek ötödikes gimnazisták, akik ennyire feledték a diákiélek logikáját. Tantervűnk magyarázó megjegyzéseiben különben nagyon szép szavakat ejt arról, hogy be kell vetni a szívekbe a vallás megbecsülését és meggyőződést kelteni a felől, hogy vallás nem a múltnak tisztes emléke, hanem vezér a jelenben és legszilárdabb biztosítékot kíván a magyar jövőben. S mindezt puszta történeti anyag tanítása által, vagy a vallástörténet és apologetika pedagógiai szempontból képtelennek minősíthető alkalmazása által. Ha már az apologetíkánál tartunk, hadd mohdiam el szőról-szóra, hogyan dicséri félelmes arányú pedagógiai mfelléfíogását a tanterv ezzel 'kapcsolatban: »A VIII. osztályban az apologetikus hit- és erkölcstan tetőzi be a rendszert«. (Szándékosan hangsúlyoztam ki a »rendszer« szót; mert itt — úgy látszik — az a fontos. A hit- és erkölcstant, őszintén szólva, én nem igen találom abban a filozófiával spékelt vaskos könyvben, amit kötelező tankönyv gyanánt kezünkbe adtak ennek a tantervnek alapján.) De halljuk csak tovább az elgondolást: »Az apologia egyfelől a római katolicizmus coelestis materializmusa és etikai relativizmusa ellen, másfelől a szekták s főképpen a hitetlen és vallásellenes irányok ellen védi az evangéHorni keresztyénséget, illetve a kálvinizmust, mint elet- és világnézetet. Alapja pontos ismeretelmélet, aztán kellő valláslélektan s erre épüljön a szellemi világnézet, amely sohasem állhat ellentétben a becsületes és metafizikától mentes természettudományos világképpel. Ekként vértezzük fel tanítványainkat úgy a tudományos, mint a társadalmi mozgalmakkal ^szemben, .hogy magasabb tanulmányaik hidegebb öveiben el ne szédüljenek és az életnek szélesebb és veszedelmes útvesztőkkel keresztezett mezőin el ne ’tévedjenek«. Szép, szép. Csakhogy az elszédülés veszélye nélkül szabad-e ismeretelméletet, valláslélektant, coelestis materializmust, etikai relativizmust, metafizikamentes természettudományos világképet egy olyan Jíözépiskolás diák lelke elé gomolvítani, akinek sem filozófiai, sem világnézeti, de főként pozitiv bibliai-hitvallási ismeretei nincsenek, mert az elmúlt esztendőkből nem futotta a velük való foglalkozásra? Tudok rá esetet, hogy a minden áron yaló apologizálás, az orthodoxia, pietizmus, racionalizmus vallásos típusainak tudós nagyképűséggel való boncolgatása nemhogy a hitben való megállásra nem vezetett* de egyenesen azt az érzést keltette igen értelmes, nagyon intelligens tanulók körében, még hozzá református középiskolában, hogy mi annyira ^liberálisak vagyunk, hogy nálunk nemcsak vitatható minden, de jegyenesen az a jó református diák, aki vallásoktatóját citromként facsarja legképtelenebb kételyek és ellenvetések felhánytorgatásával. Milyen más a katoliciz- Smtis, — mondotta ggy ilyen ápologetikából jeles 'diákleány, — ahol minden olyan bizonyos, ahol határozott állásfoglalás és hittételek vannak. Hiába magyarázza aztán az ember, hogy mi állunk a legfőbb tekintély elve alapján, Kálvin tanít az isteni szuverénításról s egyházunk az Ige, az isteni kijelentés mértékadó tekintélyéről; a nyolc esztendő pedagógiája nemjezt éreztette meg a íelkekkel. 3. Éppen azért a tlieologiai és ^pedagógiai kifogások mellett a gyakorlati egyháztagságra nevelés szempontjából is bajok vannak. Maga a tantervkészítő is érzi, hogy nincs rendben valami a vallásos nevelés körül, ezért a tanterv Végére odafűzi: »Hogy vallástanításunk a vallásos nevelés követelményeinek is az egész vonalon megfeleljen, minden órát énekkel és imádsággal, vagy néhány bibliai hely felolvasásával kezdünk, amely foglalkozás legfennebb 5 percig tart«. Hát nem tudom... az az 5 perces éneklés és imádkozás — vagy bibliaolvasás és magyarázat pótol-e mindent, ami a tantervből kimaradt, vagy ami a gyakorlati életre való nevelés szempontjából értékesebb an vág helyét foglalja el benne? Én mindenesetre azt vallom, hogy életrevaló bibliaismertetés, pozitiv, felső osztályokban is tanítandó, hit- és erkölcstan, hitvallástanulmányozás és a gyakorlati egyházi munkákba való bevezetés nélkül kiengedni kezünk alól a jövendő iskolázott egyháztagjait — bűn. _ _
