Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-09 / 45. szám
230. oldal DUNANTOLI PROTESTÁNS LAP 1941. ménvséo'ének birtokában, homlokán az istenfiusáp Jetörölhetetlen bélyegével és gyémántkoronájával csak jakkor szép és dicső, ha azzal a lelki áldozattal áldozik, mely egyedül kedves Istennek a Jézus Krisztus által, mely a tőrödetmes lélek és alázatos szív. Bizony atyánkfiái, ez és semmi más a mienk, mit Istennek áldozatul adhatunk: a törödelmes lélek és alázatos szív. Ez a mi egyetlen igazi értékünk, nagyságunk és dicsőségünk, ama lelki ház kincses kamrájának minden drágasága. Megütközésnek köve, boszankodásnak sziklája a hit nélkül való világ előtt, mint ,a szegeletnek ama feje is, melyet pedig maga Isten tett Sionban, az ő örökkévaló lelki országában. Akarjátok-e Atyámfiái, hogy ennek a szép és áldozatos lelki ünnepnek folytatása legyen közöttünk, örökkévaló? Bánjátok meg töredelmes szívvel és tépjétek ki éltetekből mindazt, ami bűn: a haragot és szeretetlenséget, a gonoszságot és irigykedést, a visszavonást és gyűlölködést; törjétek össze a kegyetlen öinzép éis a hit nélkül való lelkikevélység aranyborjúját és annak porait szórjátok szét a vizekbe; adjatok ezekből a vizekből inni a magyar föld minden fiának, hogy soha többé meg ne háborodjanak ellenségeik csúfjáraj hogy ne legyenek soha többé »engedetlenek, kik megütköznek az igében« — mert mi atyámfiái hit által életre és istenfiuságra rendeltettünk! »Rettenetes dolog az élő istennek kezébe esni!«, mondja az apóstól. De még ennél is rettenetesebb megütközni az igében, ki kezdetben vala az Istennél és Isten vala és minden ő általa lett és ő nála nélkül semmi!... Rettenetes dolog nem felépülni ama szegeletnek fején az egek magasságáig, hanem lenyomatni annak irtózatos súlya által a poklok mélységéig. Az a »szegetkő«, ha rajta épülsz: isteni irgalom; ha alákerülsz: isteni szoros igazság. És az igazság nem morzsolja szét egy szempillantás alatt a bűnöst, az engedetlent sem. Óh az Isten bosszútűrő; neki van ideje, hogy várjon. A kevély ember feje eleinte még csak meg sem hajói az isteni szoros igazság súlya alatt, pedig nyomja, a világ minden hegyóriásának terhével nyomja azt. És ez a szegeletlcő egyre alább száll, lassan, alig észrevehető módon, de feltartóztathatlanul, mint a sajtó érclapja a víznyomás alaltt. Boldog vagy, ha idejekorán észreveszed ezt és megtérsz, hogy élj; ha a lélek törödelmének és a szív alázatosságának pilléreivel idejekorán alátámasztod azt a rettenetes szegeietkövet, hogy szét ne morzsolja lelkedet, hogy az összetörötten hulljon alá a kárhozat mélységének örvényeibe. Mert az engedetlen arra rendeltetett. * % v Atyámfiái! Jó keresztyénnek lenni nem könnyű dolog; félelemmel és rettegéssel kell véghez vinnünk a mi idvességünket. Jó keresztyén magyarnak lenni még nehezzebb, különösen a próbáltatások ez idejében, mikor künn fegyverrel a kézben kell védelmeznünk nemzeti életünket is, vallásunkat is, itt bent pedig építgetnünk kell a lelkivilág oly sokszor rongált templomát magunkban, s építgetni kell ezt a szétdúlt, de új életre kelő szentek szentét, a mi édes magyar hazánkat. Mindakettőnek egy igazi alapja van: Krisztus. Az a Krisztus, ki a legnagyobb önfeláldozással adta magát miérettünk, ezért az elesett, bűnös, önmagától jóra képtelen, de az ő halálból lett feltámadása által élőreménységre újjászületett embervilágért. Még a keresztre is elment azokért, kiket szeretett. Az ő nyomdokain járjunk, rajta épüljünk. Őtőle tanuljunk: tűrni, remélni, dolgozni, küzdeni, áldozni verejtékkel, könnyel, s ha úgy kell, vérrel is. Épüljön fel minden magvar, mint élő kő, lelki házzá, hogy legyen itt mindenki a legszentebb keresztyéni és polgári erények testet öltött valósága... S akkor, egész életünk szakadatlan templomszentelés lesz és meglássátok, hogy eljön, hamar eljön amaz új Jeruzsálem, mint egy Istentől elkészítet tmenyasszony és mi megérjük valósággá válni legkedvesebb álmainkat: a mi gyülekezetünket, egyházunkat szentnek, városunkat virágzónak, hazánkat egésznek, nagynak, hatalmasnak és dicsőségesnek. És Isten kivesz minden fájó könnyet szemünkből,, levesz minden terhet szivünkről, és nem lesz itt sem gyász, sem kiáltás., sem fájdalom, hanem Isten lesz minden mindenekben. Mert e beszédek hívek és igazak. Ámen. MÉGIS ÖRÜLÜNK. Irta: Bakó Béla. Ne mondjátok, hogy meghal itt az Élet! Ne mondjátok, hogy elsorvad e nép! Nem érzitek-e melegét a Fénynek, Mely százados bár, ifjú Lánggal ég ? Ha belepi is talán néhanapján — Szitáló ködként — rút önzéshamu : Ereje ködből, árnyból égre csapván, Győzelmesen siit... Kell-e rá tanú? A régi templom ott áll; boltivével Százötven évnek hordozza mohát. Táplálta könnyel, vérrel és Igével Nemzedékeknek végtelen sorát. A régi templom ... Halk, szelíd dallamok, Eget ostromló zord melódiák... Álomcipőben — kopp — odaballagok Tágra nyílt szemű pápai diák. Az ajkamon még ég az anyám csókja, Fürtömön érzem keze melegét. Felém bólint még akácaink bókja, Hozom falumnak tiszta, kék egét... A régi templom ... Ölén elpihentem, Padjára sírtam gyermekbánatom, Múlton merengtem, jövőnek izentem ... Hittem-e, hogy az újat láthatom ?... A régi templom... Minden kődarabja Édes-bús rege, szent történelem. Minél bőszebben veri vész haragja, Annál harsányabb tiltó szava: Nem ! Nem és soha egy szikrát sem a Fényből... ... Hány Mózesed volt vén csipkebokor!... Siró-mosolygó múltadnak ködéből Előttem áll egy kemény ércszobor. Körötte zúg az éljen rivalgása, Ezer szív áldoz, gyújtja mécsesét... Puritán voltod testbe öltött mása Áll, mint hitvallás, zálog, jegy, pecsét. Szikár alakján száz meg száz tusában Mindig tisztább a kálvini veret: Gábor püspöknek dörgő basszusában Egy nemzet lelke újjong és szeret... A régi templom és nagy Álmodója... — Az áltnodásban szíve megszakad, — De zeng tovább az ajka indulója: Jertek, építsünk ékes, nyílt falat! A koszorúból, mely ma itt fonódik, Egy szál virág a Tiédé marad, Illata porló szívedig csapódik... Megérzed-e a néma hant alatt?
