Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-02 / 44. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1941 november 2 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.___________________________________----------------*------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MED;GYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Úrvacsorái beszéd. (A pápai régi templomban utolsó úrvacsoraosztáskor.) Keresztyen Gyülekezet! Szeretett Testvéreim! Most, amikor a mi jóságos Istenünk végtelen kegyelme ebben a nagyon nehéz esztendőben is megadta nekünk az »életet«, a mindennapi kenyeret, az Úrnak halálát h irdetem tijnéktek e megterített szent asztal felett! M.ert minden igazi élet halálból szármázik!! Az elvetett gabonamagmak el kell halnia, hogy sok-sok drága új élet sarjadjon belőle. El kell temettetnie az áldott anyaföldbe, hogy végbemehessen rajta a feltámadás nagyszerű csodája. A földmívelő embernek a szántás-vetés Ígéretes munkájába bele kell temetnie teste gyötrődésének, fáradságos munkájának áldozatát s rá kell hullatnia hitének a tél fagyával, tavasz rnostohaságáva 1, a sarjádó vefést; fenyegető természeti veszedelmekkel szemben is soha el nem halványuló sugarát, hogy ahol hintett marokkal, ott kiterjesztett karokkal hordhassa kévéi sorát. A mi Urunk Jézus Krisztusnak végig kellett szenvednie a kereszt (k ínjait, le kellett szállania a kemény sziklasírba, hogy lehessen az életnek zsengéje, a halálból való feltámadás útjának megmutató ja. Az emberi életet is csak a folytonos meghalás teszi igazi életté! Saját egyéni életünknek, vágyainknak, kívánságainknak el kell temetkeznie, hogy ennek az áldozatnak sírjából kikelhessen a ránk váró hivatásnak hűséges betöltése, a másokért való élésnek gazdag vetése. Lelkünk súlyos terheit, gyarlóságainkat, vétkeinket naponként sziklasírba kell zárnunk, hogy lelkünk gyötrődésének kínos temetkezéséből a megtisztult lélek megtartó ereje kelhessen életre! Régi kedves templomunkra lassanként rá kell hullania az elfeledés, elmúlás, eltemettetés sötét árnyékának, hogy az új templomban Istenünk kegyelnie a húsvéti hajnal diadalmas sugarával ragyoghassa körül szívünket! Kedves Testvéreim! Krisztus urunk utolsó vacsorájából, a földi kenyér utolsó megtöltéséből, szent teste rnegáldoztatásának drága ténvéből új vetés sarjadt, csudálatos aratás zsendült, olyan áldott új kenyér formálódott, mely immár majdnem kétezer éven át — még a testi kenyér megfogyatkozása idején is — táplálta s ma is táplálja az emberi életet nemcsak testi, hanem örökéletre juttató lelki eledellel is! Most, amikor mélységes meghatottsággal utoljára járulunk a megterített szent asztalhoz ebben az ősök hite által teremtett és megszentelt, nekünk annyira drága, annyi kedves szent emlékkel telehintett templomban, hol zaklatott lelkünk annyiszor talált megnyugvást, békességet, hol annyi csudálatos lelki ajándék üdítő harmata szállott alá vergődő szívünkre, most sokszoros erővel érezzük át Krisztus áldozatának emberfeletti nagyságát, teste megtöltésének igazi értelmét, azt a csak hittel felfogható végtelen isteni kegyelmet, hogyan sarjadt abból az egyetlenegy, hasonlíthatatlan, szent »Búzaszemből« millió új élet, — hogy ebben a templomban ez az utolsó vacsora legyen a mi eddigi életünk megújulásának, megtérésünknek igazi első zsengéje s a szent asztaltól búcsúzás mélyen megható pillanatában könnyeink fátyolán át valóban láthassuk meg felragyogni Isten végtelen kegyelmének új, tisztább, nemesebb emberi életre segítő s egyben örökélettel biztató felséges szivárványát! Pápán, 1941. évi szeptember hó 7-én. Fazekas Mihály. A „kiskoszmályi mozgalom“. Irta: Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész, Komárom. 6. Nevetési elvek. Munkáink gyakorlati része egyelőre árva gyermekek nevelésében merül ki, ezért szükségesnek tartom erről is írni. Ez is, mint minden más tevékenységünk, szervesen illeszkedik bele az egész mozgalom munkatervébe. Három pontban vázolom nevelési elveinket, ü) Az első dolog, amivel tisztában l eli lennünk .az, hogy nevelni nem tudunk, mert a gyermeket nevelni olyan értelemben nem lehet, hogy azt formálok belőle, amit akarok. Árvaházunkról gyakran vélekednek úgy, hogy ott csak jó gyermekek lehetnek, mert jó nevelésben részesülnek. Á mi gyermekeink semmivel sem jobbak és semmivel sem rosszabbak, mint másoké. Mi is sokszor tapasztaljuk és látjuk, hogy tehetetlenek vagyunk a gyermekek rosszaságával, bűneivel szemben. Mindegyikben meg van a bűnre való hajlandóság és mihelyt alkalom kínálkozik rá, tetté is válik. Nincs módunkban a gyermek lelkületét megváltoztatni, ezt egyedül Isten teheti meg. Egyet azonban nekünk kell megtennünk: Isten Igéjét szóval és életünkkel, példaadásunkkal a gyermekekhez eljuttatni. Megtanítani mindarra, ami megtanítható a hitből és olyan életet mutatni nekik, olyan környezetet nyújtani, amely szintén Istenre mutasson. Isten azután elvégzi munkáját. b) Családi nevelést igyekszünk nyújtani a gyermekeknek, mert ez az emberi élet legtermészetesebb formája és alapja. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a gyermekek csoportokra vannak osztva egyegy nevelő vezetése alatt, hanem az a célunk, hogy az egymásközötti viszony is olyan legyen, mint családban. Ezt természetesen csak olyan nevelőkkel és munkásokkal lehet megvalósítani, akik erre Istentől nyertek adományt. Ezért nem alkalmazunk pénzért fogadott munkásokat. A szigorú fegyelem természetesen megvan, de ez nem zárja ki, hanem inkább elősegíti a családi légkör kialakulását. Nagyobb nővén-
