Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-10-05 / 40. szám
208. oldal. DUNÁNTÜLI protestáns lap 1941, — Bécsben október 12-én délután 3 órakor a belvárosi templomban (I. Dorotheer Gasse 16). magyar református istentisztelet lesz, mely alkalommal prédikál dr. Incze Gábor budapesti vallásoktatási igazgató. Ebben az esztendőben még október 26., november 9. és 23., december 14. és 25-én lesz ugyanott istentisztelet. — A párisi fiú- és leánygimnáziumokban októbertől kezdve ismét lesz vallásoktatás amely ingyenes és hetenként egy órát vesz igénybe. Ez kiegészítője lesz a gyülekezeti vallásoktatásnak és azt nem helyettesítheti. A konfirmációra nem a gimnáziumi vallástanár, hanem a szülők által választott lelkipásztor készíti elő a növendékeket. A református egyház nagy súlyt helyez erre áz új vallásoktatási rendszerre és megteszi az előkészületeket az egyetemi tanárok támogatásával, hogy a vallásoktatás minél több osztályba osztva történjék és megfelelő tananyag álljon rendelkezésre. — A svájci Neuenburg kantonban gyűjtést indítottak, hogy a háborúban megvakult francia katonákat svájci órákkal lássák el, amelyek ütik az órákat és negyedeket, a számok pedig kiemelkednek és az újjakkal ki lehet tapintani a pontos időt. Ezeket az órákat „svájci barátinak nevezik. Ilyeneket már az első világháborúban is ajándékoztak a vak katonáknak. Értesítés dr. Szabó Aladár „Kegyelem által“ című müvéről. Értesítjük lapunk olvasóit, hogy a fentnevezett műre hirdetett előfizetés határideje október 5-én lejár. Kérjük azért azokat, akik előfizetési lapokat kaptak, hogy ezeket a megrendelt könyvek árát (csekklap felhasználásával) október 10-ig e címre beküldeni szíveskedjenek : Bethánia-nyomda Budapest, Vili., Gyulai Pál utca 9. szám. A könyveket a megrendelők november hóban — lehetőleg a hónap első felében — kapják meg. i=| HIVATALOS RÉSZ jg=i A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 4000/1941. szám. Körlevél valamennyi iskolafenntartó egyházközséghez. Tudomásul vétel végett közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 145.000/1941. VI. főoszt szám alatt az illetményhivatalhoz intézett rendeletét : „Felhívom az Illetményhivatalt, hogy a nem állami népiskoláknál helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanítói minőségben alkalmazottak fizetéskiegészítő államsegélyét — az állami népiskoláknál ugyanezen minőségben alkalmazott tanerők járandóságának utalványozásához hasonlóan — 1941. évi szeptember hó 1-től utólagos havi esedékességgel folyósítsa. Az ily minőségben alkalmazottak államsegélye tehát addig a napig folyósítandó, amely napon további szolgálatuk alól felmentést nyernek,“ Pápa, 1941. évi október hó 1-én. Medgyasszay Vince püspök. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 1036/1941. szám. Felhívás. Egyházmegyei közgyűlésünk 20 és 23/1941. számú határozata értelmében felhívom a kebelbeli anyaegyházközségek presbitériumait, hogy dr. Ungváry Antal lemondása folytán megüresedett 1. Egy egyházmegyei világi főjegyzői, 2. Egy egyházmegyei világi tanácsbirói tisztségre, Szűcs Jenő nyugalomba vonulása folytán megüresedett, 3. Egy egyházmegyei közgyűlési tanítóképviselőségre szavazataikat hozzám 1941. október 31-ig méltóztassanak beküldeni. Alsóörs, 1941. szeptember 30-án. Szűcs József ___—,—,_esperes. Pályázati hirdetmény. A Dunántúli Református Egyházkerület és Főiskola Gazdasági Tanácsa pályázatot hirdet a pápai ref. főiskolánál megszervezendő ifjúsági felügyelői (pedellus) állásra. Pályázhatik református vallású, magyar, nagykorú állampolgár, akinek neje is protestáns, tesliieg és szellemileg egészséges, szolgálatképes, aki magyar nyelven jól tud írni, olvasni és beszélni, amit sajátkezüleg írt kérvényével igazol. Alkalmazása ideiglenes, kisegítő szolgai minőségben történik és ötévi nálunk való alkalmazása után véglegesíttetik. Javadalma: az állami rendszerű kisegítő szolgák mindenkor érvényben levő járandóságainak megfelelő. Az állás nyugdíjas, de pályázhatnak már nyugdíjat élvező egyének is, s ez esetben a főiskolától külön nyugdíjat nem igényelhetnek. Az ideiglenes vagy végleges minőségben alkalmazott kisegítő szolga szolgálati beosztását, munkakörét, kötelezettségeit, a napi szolgálati idő beosztását a főiskolai és gimnáziumi igazgatók állapítják meg. A Gazdasági tanács elnökéhez címzett és beadott bélyegtelen kérvényhez mellékelni kell: 1. saját és szülei születési-, 2. saját házassági — hiteles anyakönyvi kivonatait, 3. erkölcsi megbízhatóságát igazoló bizonyítványt, 4. pályázó iskolai végzett-, ségéről és előbbi szolgálatairól szóló okmányokat, 5. hatósági (tiszti-, városi-), vagy iskolaorvosi bizonyítványt, 6. katonai szolgálatáról szóló iratokat, 7. pályázó családi és vagyoni viszonyairól szóló bizonyítványt. A pályázat beadásának határideje: 1941. évi október hó 20. DrvTóth Lajos a gazdasági tanács elnöke. Állástalan vagy nyugdíjas református tanítók és tanítónők, kik kántori szolgálatot végezni képesek, kérjék elhelyezésüket egyházmegyei tanügyi hivataltól Őrei, u. p. Taszár, Somogy m. oklevelük beküldésével (lehet lelkész által hitelesített másolat). Kántori oklevél nem feltétlenül szükséges. Néhány helyen előkönyörgő szolgálatot is kell végezni. Az etei református egyház iskolájához a II. tanítói állásra helyettest keres a jelen tanévre. Fizetés: törvényes készpénz havonta 107 pengő és lakás. A pályázati okmányok: Református Lelkészi Hivatal Ete, Komárom vármegye címre küldendők. Határidő 10 nap. Pápa, 1941. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.