Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-14 / 37. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1941 szeptember 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _________________________________MEG JELENIK MINDEN VASÁRNAP.___________________________________------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: ME DG YASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Esperesi székfoglaló beszéd. A belsősoniogyi református egyházmegye 1941. évi szeptember hó 4-én Kaposváron tartott rendes közgyűlésén elmondotta Szabó Bálint esperes. Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Kérem, a legkisebb várakozással fogadják igénytelen mondani valóimat. Mert programúi helyett egyszerű vallomással állok elő. Annak megvallásával, hogy nincs különösebb célom, tervem. Mindössze igénytelen szerszám óhajtok lenni az egyház Urának kezében, hogy az Ö nagy célja: az Örökkévaló Isten dicsőségének szolgálata felé segítsem lelkipásztor-, tanító- és presbitertestvéreimet, gyülekezeteinket és intézményeinket. Minél jobban eltűnni, felolvadni e cél szolgálatában legforróbb vágyam, imádságom. Nem vagyok self made man, nem ügy küzdöttem fel magamat ide. Sőt többen igazolhatják, hogy határozott szándékom volt félreállni. Voltak rá bőven okaim. De a megdöbbentően egyhangú állásfoglalásban kénytelen lévén Isten elhívó akaratát ismerni fel, nem volt bátorságom ennek a legfelsőbb akaratnak ellenállni. Megadtam magamat. Az én előrehaladottabb életkoromban, amikor más pályán nyugdíjba szokás vonulni, egy különben is gyarló és hanyatló erejű embertől alig lehet valamit várni. Engedjék meg mégis a Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés, ha ennek a velem szemben táplálható legcsekélyebb várakozásnak megfelelően igénybe vegyem néhány percre szíves figyelmüket. * Sokszor halljuk, szinte közhellyé vált, hogy egyházi életünk bizonyos elöregedési tüneteket mutat. Az egyház munkásai elcsüggedtek, lemondok. Nincs elég feszítő erő, lendület az életünkben. Jóformán a keret, a hagyomány éltet bennünket. Kiábrándultán, fásultan nézzük a jelent és közömbösen, reménytelenül Varjúik a jövőt. j Részemről ezt a sötétlátást nem tudom osztani. Látom ugyan a bajokat, a felettünk tornyosuló felhőket, de látom annak a hajnalhasadásnak derengő világosságát is, amit az Űr készít. A különböző téren forgolódó missziói munkák egyre fokozódó lendülettel minden egyházát szerető hívő nagy örömére — a leghatározottabb egyháziasság útjára terelődtek. A hiba talán csak ott van, hogy a munka szétforgácsolódik, hiányzik belőle az egy célra törés, a különböző ágak egybefogása, az egész vonalon való keresztülvitele, a fegyelmezett, céltudatos vezetés. Ma erre a határozottabb, fegyelmezettebb irányításra nagyobb szükségünk van, mint bármikor, mert az egyháznak a külső-belső ellenséges áramlatokkal szemben ugyancsak kemény harcot, bátran mondhatjuk, élet-halálharcot kell vívnia. Ez a harc, gyülekezeteink állapota általában nagyobb fegyelmet, lendületesebb, átütőbb munkát, áldozatosabb odaadást követel úgy az elöljárók, mint az egyháztagok részéről. Rendületlenül vallom, hogy a somogyi reformátusság megfogyatkozott létszámában is áldásosán szolgálhatja és fogja is szolgálni egyedül általa betölthető küldetését, ha fegyelmezetten, osztatlanúl szolgálatkészen áll oda Urának parancsára küzdeni az Ő királysága győzelméért. A reánk bízott lelkekért való felelősség egész súlyát átérezve az egyház urának parancsára mindenkor engedelmesen s fáradhatatlanul gondozzuk, pásztoroljuk gyülekezeteinket. Egyik kiváló lelkipásztorunk munkásságáról közölt ismertetésében dr. Szabó Zoltán sárospataki teológiai tanár azt a sokatmondó megállapítást tette, hogy az illető lelkipásztor még tévedésből sem mondja: ...»az én egyházam«, mert tudja, hogy az egyház nem az övé, hanem az Ur Jézusé, az Ö drága vérén megvett tulajdona. Ezért nem lehet arról szó, hogy a szolgálatban bármiféle magán, családi, csoport vagy politikai érdek vezessen bennünket. Csak egy érdek, egy akarat lehet irányadó; az Ur Jézús akarata, az egyház, az Ő teste iránt való kötelesség feltétlen teljesítése. Minden alkalom kiküszöbölése, mely az egyházat egyesek, vagy más idegen érdekek miatt züllésbe sodorná és minden alkalom felhasználása és megragadása az építő szolgálatra. A gondjainkra bízott lelkekért való felelősséget Szabó Imre egyik megkapó konferenciai előadásának kifejezésével élve népünk iránt való »kijózaníthatatlan szeretettel« hordozzuk. Még ákkor is, amikor sok keserűség, csalódás és bántalom után közel van hozzánk a kísértés, hogy elforduljunk a néptől s feladjuk a reményt, hogy tudjunk valamire menni ezzel a néppel. Ennek a szeretetnek akkor sem szabad megrendülni, amikor a közönv. a bizalmatlanság és ellenségeskedés közt megrendítő valóság lesz számunkra Krisztus keresztjének hordozása, akkor is foglyul kell tartania ama rendíthetetlen csodás szeretet lenyűgöző hatalmának, amely odaöleli magához a háládatlant, könyörületességre tud indulni az elesettség láttára s annál nagyobb s megragadóbb az ereje, minél üresebb, elesettebb, boldogtalanabb, tévelygőbb lelket kell gondoznia, a bűn fertőjéből Krisztus megmentő hatalmához odasegítenie. Ennek a kiábrándíthatatlan pásztori szeretetnek forró lüktetését nemcsak a szelídségben, az állandó hűséges gondoskodásban, hanem a gyakran szükséges keménységen, a fenyítéken át is megérzi az,
