Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-24 / 34. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 34. szám. Pápa, 1941 augusztus 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.___________________________________-----------------------------------—— FŐSZERKESZTŐ: MFOGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. FONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A pásztor és nyáj. Irta és Nógrádverőcén júlins 17-én elmondotta: Szüts Istváa salgótarjáni lelkipásztor. Urvacsorai agenda egyházmegyei gyűlés alkalmával. Text. János ev. X: 11. v. A jó Pásztorról szóló példázatban tanít Isten mindnyájunkat, akik összejöttünk közelről és távolról, hogy lelki szomjúságunkat az örök élet hitével tápláljuk s erőt gyüjtsünk további feladataink elvégzésére. Összejöttünk azért is, hogy az év munkáját mérlegre tegyük, értékeljük, megbecsüljük az eredményeket, melyeket Isten segítségével elértünk, megállapítsuk mulasztásainkat, melyeket pótolnunk kell. Közülünk senki sem állhat meg itt dicsekedéssel, senki sem mondhatja, hogy én különb vagyok a másiknál, senki sem mondhatja, hogy a rám bízott nyájat úgy pásztoroltam, a fogékony lelkű gyermekeket úgy gondoztam, a rám bízott talentumokkal úgy sáfárkodtam, az egyház lelki és anyagi ügyeivel úgy törődtem, hogy az elvégzett munka, az elvetett mag 60—100 annyit termett. Inkább bűnbánó lélekkel kell megvallanunk, hogy a reánk bízott nyájnak nem voltunk mindig hű pásztorai, mert a jó Pásztor eszményét nem tudtuk megvalósítani sem a magunk, sem híveink életében! Mert nem mentünk el az elveszett századikért, igen jól éreztük magunkat a 99 igaznak mondott között, nem kerestük kellő kitartással az elveszett drága- ! gyöngyöt, hogy Krisztusnak vérével megmosva felra- i gyogtassuk a lélek örökkévaló értékeit, nem tudtuk úgy hirdetni az igét, hogy bizonyságtévő beszédünkre és életünk után a sok-sok eltévedt nyáj ismét hazataláljon. Igen sokszor éreztük, hogy a lélek kész, de a test erőtelen. Pedig Megváltónk nem félszolgálatot, nem megalkuvást kíván tőlünk, hiszen ő sem állt meg az elkezdett út felén, hanem kívánja terhének hordozását, teljes odaadást, ha kell önfeláldozást is, mert a jó Pásztor az Ö drága életét adta az Ő juhaiért. Ha a jó Pásztor életét is fel tudta áldozni a híveiért, ez részünkre azt jelenti, hogy az Ő hívó szavára el kell indulnunk, mert hiába egyik részről a hivogatás, vígasztalás, a gyógyítás akarása, ha a nyáj nem ismeri meg, vagy félreismeri pásztorának hangját, nem követi ánkább elmegy más örömök kopár legelőire s elhagyja jó pásztorát! A ió Pásztor önfeláldozó élete nemcsak a presbitereknek, tanároknak és tanítóknak szól, hanem minden református keresztyénnek, hogy ne legyen soha pusztába kiáltó szó az ige, amely eredmény nélkül elvész, hanem hazahívó harangszó, erős zengésű kürt, mely után győzelemre indul Krisztus vezérsége alatt a benne bízó nváj! Milyen nagy öröm az, mikor Pásztor és nyáj egymásra találnak, mikor árnyas legelőkön, friss forrásvizek mellett egymásért élnek, egymásért halnak meg! Milyen nagy öröm egy áldott kézre rábízni magunkat, tudni azt, hogy még a halál árnyékának völgyében is asztalt terít ellenségeink előtt! Erre a jó Pásztorra bízzuk ma is magunkat, hogy lelki szomjúságundkat csillapítsa le az örök élet italával, hogy Tőle nyerjük el mindnyájan megbízatásunkat, hogy egy újabb egyházi év mérlegén híjjával ne találtassunk, hanem boldogan halljuk e helybenhagyó igét: Jól vagyon jó és hű szolgám, a kévésén is hű voltál, többre bízlak ezután, menj be a Tu-Uradnak örömébe! A „kiskoszmályi mozgalom“. Irta: Tóth Kálmán ref. árvaházi lelkész, Komárom. I. Történeti keret. 1. Ami az árvaházat megelőzte. A kiskoszmályi mozgalom leginkább árvaházairól ismeretes a legtöbb ember előtt és ebből sokan azt következtethetik, hogy először árvaházat csináltak a mozgalom megindítói és ma is az legfőbb törekvésük é§ kizárólagos céljuk, hogy minél több intézményt alkossanak. Ez a következtetés jogos, azonban a mi mozgalmunkra nem érvényes. Itt előbb meg kellett lenni a szükséges előfeltételeknek, hogy egy intézmény minden külső anyagi segítség nélkül fennmaradhasson és fejlődhessen. És ez az előfeltétel tulajdonképpen a legfontosabb dolog. Ez pedig nem más, mint lelkek megnyerése Krisztus számára. Ez volt akkor is a célja az egész mozgalomnak és ez ma is. Keressétek először Istennek országát! Abban a gyülekezetben, ahol az árvaház megalakult, már elő voltak készítve a lelkek az áldozatos szolgálatra. Tehát az árvaház nem kiindulás, de nem is cél, hanem gyümölcs, amely magától érik meg és nem lehet siettetni. Tizenkét évi bibliaköri mitnka előzte meg a marcelházi gyülekezetben az árvaház megindulását. Igazi szeretetinunkát csak az tud végezni, aki önmagát adta először az Úrnak. A munka növekedésének, de fennmaradásának is csak az ilyen lelkek serege a záloga. Az elmondandók könnyebb megérthetése tette szükségessé ezek előrebocsátását. 2. Megszületik az árvaház. Ahol a Bibliával kohiolyan foglalkoznak, ott Isten is mindig jelen van és előre nem lehet tudni, mikor jön létre valami nagy és rendkívüli dolog minden különösebb előkészület nélkül. Így történt ez Maroelházán is 1928 március 25-én. A komáromi egyházmegye egyik legszegényebb gyülekezete ez. Tizenkét évvel ezelőtt indult meg a Bibliával való erőteljesebb foglalkozás a gyülekezet
