Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-24 / 34. szám
170. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. tagjainak körében. Lassankint kialakult az a szokás, hogy a Bibliával komolyabban foglalkozó gyülekezeti tagok közül többen, főleg a fiatalok a lelkészlakon gyülekeztek össze vasárnap délután az istentisztelet után. 1928 március 25-én is így történt ez. Szép, napsütéses idő volt. Vígan telepedett le a társaság a folyosón. Kellemes meleg volt. Rendes szokás szerint most is elmondta mindenki az aznapi aranymondását, mert szokásba jött az, hogy minden nap mindenki legalább egy fejezetet olvas el a Bibliából és abból a fejezetből könyv nélkül tanul meg aranymondást. Az egvüttlét imádsággal kezdődött és mindjárt utána az aranymondások hangzottak el. Elmondta mindenki, elmondta a lelkész is... Beszélgetni kezdtek az egyes aranymondások tartalmáról. így történt ez máskor is. Semmi feltűnő nem volt benne. Sorra került a lelkész aranymondása is: »Hol van a zsidók királya, aki megszületett?« (Máté 2:2.) »Hol van, hol található?«, hangzik a sürgető kérdés. »Jézus a zsidók királya és Ő a mennyben van test szerint is« — mondja egy jelenlevő leányka. A felelet nem elégíti ki az aranymondás tulajdonosát. »Itt a földön is meg kell Őt találnunk, test szerint is! Hol van, mert megszületett?«... »Csak lelke által van jelen a földön« — mondja egy másik jelenlevő. — »De neki test szerint is itt kell lennie a földön!« — hangzik az ellenvetés. Hirtelen abbamarad az eziránvú kérdezősködés és nagyon komoly hangon hangzik a kérdés: »Ha Jézus csakugyan itt járna a földön test szerint is, a jelenlevők közül ki volna hajlandó Neki élelmet és szállást adni?« A kérdést mindenki komolyan veszi és csaknem kivétel nélkül mindenki hajlandó élelmet adni Jézusnak... De mi lesz a szállással? Nagy csendben szólal meg egy szegénysorsú leányka: »Én szívesen átengedném helyemet Jézusnak.« — »De mi lesz akkor, ha Jézus nemcsak egy napig, hanem hosszú éveken át itt marad? Mi lesz az élelmezéssel és szállással?« Néma csendben szólal meg az előbbi leány (aki később fnaga is árvaságra jutván, árvaházi gondozó lett): »Én akkor is adok neki szállást». Megint fordul a beszélgetés iránya. »Most már csakugyan meg kell találnunk itt e földön test szerint is Jézust!«... Egy mosolygó arcú, nevető szemű, szelíd leányka szólal meg: »Mégis csak igaz! Jézus test szerint is megtalálható a földön, mert így van megírva a Bibliában: Aki a gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be«. (Márk. 9:37.) Tehát megtalálható Jézus, a zsidók királya. Valahányszor felhagyott kis gyermeket látunk, ezeknek alakjában maga Jézus jár test szerint itt a földön. Szinte megkönnyebbülve lélegzett fel mindenki: tehát Jézus test szerint is megtalálható a földön. Nem is nehéz megtalálni... Halálos csend után hangzik a kérdés: »Ezek után ki adna szállást, ki adna élelmet Jézusnak és ki gondozná Őt?« Gyötrelmes pillanatok .. . Mindenki érzi, hogy nem lehet játszani a szavakkal. Súlyos és visszavonhatatlan következményei lesznek a kimondott szónak. Legjobban maga a kérdező fél. Mástól várja a feleletet. A lelkész felesége szólal meg. »Én adok neki szállást is, élelmet is«. — »Én meg gondozom Őt« — mondja az a felnőtt árvalány, aki már évek óta a lelkészcsaládnál van. És ezzel megszületett az árvaház. A többi már könnyen ment. Hamarosan találtak két árvát, akik piszokban és nélkülözésben éltek. Virágvasárnapján »vonultak be«, miként Jézus a zsidók királya. Nehéz munka volt a kitisztításuk a nagy piszokból, férgekből. A ruháikon megosztoztak és mindegyik bibliaköri tag magára vállalta valamilyen ruhadarabnak az elkészítését, vagy megvételét. Olyan is volt, aki nem tudott egyebet adni, mint jó szót az árváknak. Örült mindenki, ha segíthetett az árvákon. Az árvák száma egy év alatt 8-ra szaporodott föl s ekkor az egyik presbiter csekélyke összegért két szoba-konvhás lakását adta bérbe az árvaház részére. Két év múlva már 14 árva és 2 gondozó volt az árvaházban. Új, nagyobb épületről kellett gondoskodni. Imádsággal kezdték ezt is. A gyermekek is imádkoztak naponta az új épületért. Az egyik gyermek egyenesen »emeletes házat« kért Istentől. Isten nemsokára teljesítette is a kérést. Ennek a története azonban már úf fejezetbe kívánkozik. (Vége.) A mezőföldi ref. egyházmegye közgyűlése. Folyó évi augusztus hó 6-án tartotta meg egyház megyénk évi rendes közgyűlését Székesfehérvárott. A bizottsági ülések előző napon voltak s a gyűlés tárgyait gondosan előkészítették. A gyűlés Bakó Lajos esperes Szentírás olvasásával és buzgó imádságával kezdődött. Ezután Bakó Lajos esperes dr. Kovács Gyula egyházmegyei gondnok nevében is köszöntötte a gyűlés alkotó tagjait és az összes megjelenteket és ezzel az elnökség által egybehívott közgyűlést megnyitotta. A törvényszerű formaságok elintézése után az esperesi jelentés tárgyalására került a sor. Egyházmegyéi közgyűlés az esperesi jelentést, mivel az minden közgyűlési tagnak, nyomtatásban megküldetett, felolvasottnak tekintette és elrendelte azt, hogy ez az egyházmegye minden gyülekezetében presbiteri gyűlésben felolvastassék; esperesnek gondos és az egész egyházi életet áttekintő jelentése elkészítéséért köszönetét mondott. Kifejezést adott az egyházmegyei közgyűlés az örökkévaló Istenbe vetett rendületlen hitének és annak, hogy a diplomácia áltatásai és a háború rettentései [között is Istenre, a mi legfőbb szövetségesünkrebízza magát, s hőn szeretett majgyar népünk és küzdő véreink megsegítését Istentől kéri és várja. Isten iránti mélységes hálával emlékezett meg az egyházmegyei közgyűlés arról, hogy Isten kegyelméből ismét gyarapodott az országunk, erősödött a nemzet és erősödött református egyházunk is, mert visszatért hozzánk Kelet-Magyarország, Erdély északi része és a szép Székelyföld. Bár Erdély déli fele még mindig kívül maradt országunk határain, törhetetlenül él bennünk a reménység, hogy az ottani magyar testvérek is visszajönnek a szomorú rabságból és együtt örvendezhetünk velük, — mint ahogyan azóta már -együtt örvendezhetünk a Délvidék visszatért magyarjaival. Hódoló tisztelettel gondolt az egyházmegyei közgyűlés Kormányzó urunkra, a bölcs államfőre, aki együtt érez népével, együtt munkálja a magyar feltámadást; áldott életéért Istennek hálát adva, többi magyar testvéreinkkel együtt imádkozik. Országunk gyarapodásával kapcsolatban, hálával és kegyelettel gondolt az egyházmegyei közgyűlés
