Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-01-19 / 3. szám
14. oldal. DUNÁMTÓL! PROTESTÁNS LAP — Kézimunka-kiállításra készültek a leányok már ősz óta. Minden kedden és csütörtökön együtt dolgoztak rajta az ifjúsági otthonban. A kiállított kézimunkákat Szilveszter estén sorsolták ki. — Karácsony előtt Ágoston Sándor lelkipásztor püspök a presbiterek társaságában meglátogatott minden szegény egyháztagot, akik rendszeres havi liszt-ellátásban részesülnek s ezeknek karácsonyi ajándékot vittek a gyülekezet nevében. — Az őrségi ref. egyházmegye r lelkészi kara lelkészértekezletet tartott Körmenden. Áhítatot tartott Pethő Antal körmendi lelkipásztor. Pataky László egykázmegye missziói előadó ismertette az egyházmegye missziói munkaprogramját. A lelkészértekezlet elhatározta, hogy a tavasz folyamán presbiteri értekezletet tart Zalaegerszegen, leánykonferenciát tart Bajánsenyén és Molnaszecsődön. A kerka- zalai missziói kör elnökévé Pataky László kercai, a rábamelléki kör elnökévé pedig Pethő ; Antal körmendi lelkipásztorokat választotta meg, ugyah- j csak ők vezetik a két körben az egységes ifjúsági munkát, mint körzetgazdák. Elrendelte az Őrségnek, mint egyházmegyei missziói lapnak minden szórványban élő egyháztag részére való megküldését s általában a lapnak minden gyülekezetben való erőteljes terjesztését. Szűcs László indítványára a ktilmisszió erőteljesebb támogatását is kéri a gyülekezetektől. — Vallásos nevelés az állami iskolában. Szabados János, a győri „Szent Imre“ állami iskola j fáradhatatlan munkásságé igazgatója a református szülőket értekezletre hívta össze Ezen az értekezleten buz- j dította a szülőket, hogy segítsék az iskolát keresztyéni nevelő munkájában. Előadást tartott Zámbó István s. lelkész „Az állami iskolában folyó vallásos nevelésiről. — A pápai ref. gvüleekzet is megtartotta az egyetemes imahetet. Ez alkalommal a theologiai II. számú teremben voltak összejövetelek, amelyeken a következők tartottak előadásokat: január 6. Keresztyén kiváltságunk: dr. Trócsányi Dezső theol. tanár. Jan. 7. I Az Egyetemes Egyház: dr. Török István theol. ta- \ nár. Jan. 8.: A háborgó világ... dr. Benedek Sándor theol. tanár. Jan. 9.: Krisztus birodalma: dr. Pong- ■ rá ez József theol. tanár. Jan. 10.: Családi élet és iskolák: dr. Tóth Endre theol. tanár. Jan. 11.: A j belső misszió és a zsidók közti misszió: ,Kiss Sándor j theol. m. tanár. 1=1 HIVATALOS RÉSZ pl A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 5907/1940. szám. Körlevél. Egyházkerületi közgyűlésünk 5/1940. számú határozata alapján felhívom egyházkerületünk közép- és középfokú iskoláinak igazgatóit, az elemi iskolák tanerőit, hogy a folyó tanévben rendezzenek ünnepélyt gróf Széchenyi István halhatatlan egyéniségének és elévülhetetlen érdemeinek méltatására születésének 150. évfordulója alkalmából. Nagyon kívánatos, hogy a mai nemzedék is tájékozódva legyen azokról a nehéz, a! testi és lelki erőt egyformán felőrlő küzdelmekről, melyeket a magyar megújulás halhatatlan alakja, gróf Széchenyi István áldásteljes életében végzett s amelyek nemzetünk megújulásának, mindez ideig fennmaradásának, reménységünk szerint a jövendőt is biztosító alapjait képezik. Kívánatosnak látszik, hogy vallásos estélyek kapcsán egyházközségeink is emlékezzenek meg gróf Széchenyi István történelmi nagy 1941. alakjáról, annyival is inkább, mert református egyházunk magyar nemzetünkkel elválhatatlan egységet alkot s ami nemzetünk életében kimagasló esemény, az bennünket, mint magyarokat és mint reformátusokat egyaránt a legközelebbről érdekel. Pápán, 1941. évi január hó 14-én. 197/1941. sz. Körlevél egyházkerülefiiiik valamennyi közép-, középfokú« és elemi iskolai hatóságához. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás céljából felhívom nb. figyelmét a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 172.680/1940. V. szám alatt kelt következő rendeletére: »Az iskolai nevelő- és oktatómunka azt követeli, hoerv .minden zavaró körülménvtől mentesítsük. Mivel arról értesültem, hogy az utóbbi időben az iskolában az oktató tanárok és tanítók különféle rangjelző — nagyságos, méltóságos, kegyelmes — címeket követelnek s a tanulók ily megszólítással élnek, a jövőre nézve elrendelem, hogy a tanulók a férfioktatókat: igazgató úr, tanár úr, tanító úr, férjes nőket: tanárnő asszony, tanítónő asszony, hajadonokat pedig: tanár- és tanítókisasszony néven szólítsák. Megengedem ezenfelül azt is, hogy az oktatók a bácsi és a néni — tanító bácsi, tanító néni — megszólításra engedélyt adjanak tanítványaiknak. A fenti megszólításokon kívül az iskolában minden más megszólítás követelése vagy elfogadása tilos. Erről a rendeletemről az igazgatók oktassák ki a tanulókat«. Pápán, 1941 évi január hó 15-én. 201/1941. szám. Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr! Az Országos Református Szeretetszövetség megjelentette a Népbarát 103. számú füzete gyanánt Gönczy Béla vésztői lelkipásztor »Református vagyok« című munkáját. A munka a szükséges ismereteken kívül imádságokat is foglal magában, különös tekintettel a házi istenitiszteletekre. A 8 ives füzet bizományi ára 30 fillér, közvetlen rendelőknek a Szeretetszövetség a füzetet 30 fillérért küldi meg, de a portóköltség a megrendelőt terheli. Szeretettel kérem Lelkipásztor Testvéreimet, szíveskedjenek odahatni, hogy egyházközségük tagjai ezt a sok tekintetben hézagpótló s a bírálat által melegen ajánlott füzetet minél nagyobb számmal megszerezzék. Kiváló tisztelettel vagyok Pápán, 1941 évi január hó 15-én. Medgyasszay Vince ______ püspök. A kádártai ref. egyház presbitériuma a lemondás folytán megüresedett kántortanítói állásra pályázatot hirdet. Javadalom: (3 szobás lakás, kert, 10.1Ö7[/J-öl föld, 10.56 q rozs, 6 öl fa, stb.) 36 ért. egység és államsegély. Kötelessége: I—VI. oszt. vezetése, kántori teendők végzése, belmissziói munkában részvétel, énekkar szervezése, lelkipásztor helyettesítése. Pályázati határidő: február 22. Kántorpróba önköltségen: március 2. Állás a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalandó. Kérvények válaszbélyeggel együtt ref. lelkész! hivatal Kádárta (Veszprém m.) u. p. Gyulafirátót küldendők. ; Pápa, 1941. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.