Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-03 / 31. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1941 augusztus 3. DDNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.__________________________------------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I pÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Munkára fel! Konferenciai záróelőadás. Hogyan lehet már most ezt a célt elérni? Isten segítsége nélkül ez nem lehetséges és így ebben a munkánkban az egyetlen segítségünk Istennek Szentlelke, aki megvilágítja elménket, megismerteti velünk az akadályok és nehézségek legyőzésére alkalmas eszközöket, melyeket helyesen kell felhasználnunk. Tudnunk kell, hogy az ifjúság lelki élete* lelki állapota és a cél között igen nagy távolság van. Hosszú út köti össze ezt a két állomást s ezen az úton haladva lépésről-lépésre céltudatosan kell vezetni az ifjakat a kijelölt cél felé. Ezen az úton kell elindulni és egyik állomástól a másik állomásig haladni a megkezdett munkának és nem lehet mindjárt a megérkezésnél., a végállomásnál kezdeni. A munka végzésénél mindjárt felmerül a hogyan, a módszer kérdése. Hogyan végezhetjük könnyebben és minél eredményesebben a munkát, „hogyan férkőzhetünk minél könnyebben és minél közelebb az if iák leikéhez., ez a leggyakoribb kérdés az ifjúsági munkások között. Sokan nem tartják helyesnek, ha ilyen munkánál .is módszerről beszélünk, azt mondván, hogy az emberi lelket nem lehet különösebb fogásokkal, — ha mindjárt mesterfogások is azok, — közelebb vinni Istenhez. Bár nem helyeslem én sem, ha ilyen módszerekhez halálosan ragaszkodunk és a munka végzése helyett csak a módszerek kipróbálásában és alkalmazásában merül ki minden tevékenységünk és bár nincsenek minden kérdést biztosan megoldó módszerek, mégis azt kell mondanom, hogy jól kipróbált és helyesen alkalmazott módszerek ha nem is oldják meg, de legalább rnegkönnyí ik a munka elvégzését és az ifjak Istenhez vezetését. Csak nem szabad abba a hibába jutnunk, hogy a módszerek alkalmazását öncélnak tekintsük és nem szabad azt hinnünk, hogy egy másnál jól bevált módszer minden lelki tartalom és minden munka nélkül megold mindent. Azért mondom ezt, mert az ifjúsági munka is sok tekintetben üres formalizmussá és metodizmussá vált. Különösen egy ilyen megüresedett formára és módszerre szeretnék rámutatni. Legtöbbször ott szeretnék kezdeni a munkát, ahová meg kellene érkeznünk. Egy mindenható módszerrel szoktunk kiindulni és már a legelső összejövetelen arra törekszünk, hogy kierőszakoljuk a megtérést, hogy egyszerre elvezessük az ifjakat ahhoz az állomáshoz, ahová tulajdonképen meg kellene hosszabb vagy rövidebb munka és bizony sok keserűség s nagy lelki tusakodások után érkezniük. Nem lehet egy kaptafára húzni az ifjúsági munkát, nem lehet egy módszerrel elérni mindjárt és mindenkinél a végcélhoz. A megtérés mindenkinek belső lelki ügye és elősegíteni ugyan lehet, de kierőszakolni nem. Még akkor sem lehet ezt kierőszakolni, ha mesterségesen igyekszünk az első jeruzsálemi gyülekezet tagjainak mintájára először alaposan megkeseríteni az ifjakat. Az ifjakat lelki vezetés és lelki nevelés által kell közelebb vinni a célhoz s erre a lelki nevelésre maga Jézus adta meg a legjobb módszert. Ő igazít el a ^módszer kérdésében, amikor nem általános módszerhez alkalmazkodva végezte munkáját, hanem igyekezett mindenkinek a leikéhez szólni, olyan képeket és hasonlatokat használt, amilyeneket mindenki megérthetett. Mindenkinek a lelki szükségleteire válaszolt, tehát azokat a sebeket gyógyította, amelyek legjobban égették a hozzáforduló emberek lelkét, hogy így nevelje őket az ő országának tagjaivá. Pál apostol is ilyen nevelésnek tartotta az emberek Krisztushoz vezetését és ezért mondotta, hogy a gyengéket tejnek italával kell táplálni, míg a hitben erősebbek már elbírják a keményebb eledeleket is. Itt csúsznak el azután nagyon sokan, amikor azt 'gondolják, hogy ha nem komolyak még az ifjak, akkor a vezetőknek is a komolytalansággal kell kezdeni. Ha viccesek a fiúk, akkor a vezetőknek is vicceket kell mondania, vagy ha egyik fiú elmond a vezetőnek valamit, akkor azt miivdjárt tovább kell mondania. Nagyon elhibázott a munka, ha azt hisszük, hogy akár magunknak, akár másoknak mindenáron szórakoztatnunk kell az ifjúságot, különösen ha még a bohóckodásra és az ifjak névnapi megköszöntésére is vállalkozunk borivás reményében. Ismertem segédlelkészt, aki talán népszerűségért, vagy talán a megválasztás reményében még a 15 éves ifjút is felkereste, hogy megköszöntsie, s (azután éjfélig mulattak és dáridóztak. Másik mindenáron bohóckodni és gyermekké akart lenni s mindegyik ifjúnak csúfnevet adva, azt akarta, hogy mind ilyen neveken szólítsák egymást, amiből természetesen lélektanilag is következett az ifjak húzódozása és lassan el is maradtak. Egy másik! módszer szerint az ifjúság szórakoztatása a rádió bekapcsolása volt egyik helyen s azt gondolták, hogy ez majd pótolhatja a komoly lelki' munkát, amire talán a vezető nem mert vállalkozni. A kellő elővigyázat nem volt meg és így a jól indult ifjúsági munka időnap előtt sírba dőlt. Ezeket csak azért soroltam fel, — bár még rengeteg ilyen és hasonló dolgot tudunk mindnyájan, — hogy rámutassak arra, milyen helytelen módszerrel dolgoznak sokan és milyen sokan yannak a vezetők közt is olyanok* akik nagyon tévesen a módszerben már magát az eredményt látják és boldogan ringatják magukat abban a hitben, hogy nagyszerűen megy minden, de hamarosan keserű csalódással kell belátniok, hogy helytelenül jártak el. Még neves ifjúsági munkások is esnek ilyen hibákba s a célt és eredményt összetévesztik a módszerrel s nem gondolják azt, hogy a módszert ők alkalmazzák,
