Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-13 / 28. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1941 július 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. __________________________________----------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Egy kis öntudatot! Nem nagyot kérünk belőle, csak akkorát, mint a kis ujjam negyedrésze. Vagy ha kisebb volna is, csak akkora, mint egy mustármag, azzal is megelégednénk. Jézus szerint, ha akkora hitünk volna, mint a mustármag, már hegyeket tudnánk vele kimozdítani helyükből, mert igen nagy erő volna hitből csak egy mustárnyi is. A mi református öntudatunk is igen nagy erő volna, mert az is hitből volna. Ha hit van: öntudat is van; ha hit nincs, öntudat sincs. Nekünk rendeltetésünk van a földön. Rendeltetésünk az, hogy sava és világossága legyünk a földnek, mert erre hivott el minket a mi Urunk. Ennek a tudatnak át kell hatnia bennünket, mert különben elernyedünk és semmivé válunk. Megizetlenült sóvá és véka alá rejtett gye^ává. Csak a tehetetlenség törvényénél fogva létezünk még egy darabig enélkül a felséges evangéliomi hit és öntudat nélkül. De az örök élet kenyerével fogunk táplálkozni és hatalmas cselekedetekre fogunk képessé válni ennek a hitnek és öntudatnak birtokában. Bárhogy kikért is bennünket az ördög, sohasem tudott volna velünk elbánni, ha népünkben csak egy mustármagnyi öntudat is van. De ahhoz, hogy népünk öntudatos legyen, elsősorban az szükséges, hogy a mi életünk legyen az evangéliom sójával fűszerezett, világosságával átvilágított, leikével áthatott és átformált, vagyis öntudatosan református keresztyén élet. Ha öntudat van bennünk, akkor nem hagyhatjuk el magunkat. Ha öntudat van bennünk, akkor az életnek minden vonalán meg kell látszania rajtunk ennek az öntudatnak. Református gondolkozásunkat minden vonalon érvényesíteni kell, még akkor is, ha ez küzdelmet, lemondást, szenvedést és áldozatot jelent is. Erre hivattattunk is, hiszen Krisztus is szenvedett érettünk, nékünk példát hagyván, hogy az Ő nyomdokait kövessük. Fáj látni, hogy már évek óta mennyire elhagyjuk j mi magyar református lelkészek, főként mi dunántúli református lelkészek magunkat. Nem cs,ak mireánk lelkészekre áll ez, de főképen mireánk áll. Mert nekünk kell az öntudatot ápolnunk, nevelnünk és fejlesztenünk a reánkbízott nyáj tagjaiban; nekünk kell azon lennünk, hogy egyházunk tagjai minél hivőbbek és öntudatosabbak legyenek. De ha a trombita bizonytalan zengést teszen: kicsoda készül a harcra? Ha mi magunk elernyedünk, lemondunk, megalkuszunk, egyetemes egyházunk jövendője iránt tartozó felelősségünk elől. a mi egyéni érdekeink szűk határai közé bújunk, akkor a mi egyházunk tagjainak szűklátókörűségéért, önzéséért és hűtlenségéért is mi viseljük Isten előtt a felelősséget. Nagy kálvinista öntudatnak kellene összeforrasztania bennünket, miáltal hatalmasak lehetnénk a cselekvésben és megépíthetnénk a kálvinizmus és vele együtt a magyarság jövendőjének bevehetetlen sziklavárát. De mi úgy teszünk, mint akiknek nincsenek célkitűzéseik és céljaikhoz vezető eszközeik. Csak 'Vegetálunk és örülünk, hogy még élünk. Hol Van Dunántúl kálvinista papságának a célkitűzése? Hol van az Eszmény, amelyért harcol és hol a harc, melyet vív eszményéért? . , Ne legyünk olyan gyarlók, akiknek minden mindegy. Tartsuk boldogoknak magunkat azért, hogy magyar reformátusok lehetünk, hogy Isten erre a legnagyobb kiváltságra méltóztatott elhívni bennünket. Tartsuk boldogoknak magunkat, hogy a magyar reformáció egyházában és egyházáért harcolhatunk. Mert ez nagy kiváltság. Ebben láthatjuk az isteni kiválasztás kegyelmi tényét, ha az ő igéjének tiszta egyházában és egyházáért harcolhatunk. Hogy nehézségek és akadályok vannak? Istenem,- hát volna-e harc nehézségek nélkül? Isten, mikor az élet színterére állított bennünket, akkor tulajdonképen egy hadszínteret jelölt ki számunkra. Ezen a hadszíntéren meg kell harcolnunk a nemes harcot. Sok törettetés, szaggattatás ér itt bennünket, de meg kell államink. Azt bünteti, kit szeret, másként Ő nem is tehet. Soha senki se panaszkodjék a harcok és szenvedések miatt. Mert kiváltság harcolni az Isten nevéért és az Ő egyházának szent ügyéért. De ehhez öntudat kell. A hű sáfár öntudata. Aki tudja, hogy ki az akit szolgál, és miért szolgálja. Aki ennélfogva olyan hű, hogy az ő Ura mindig munkában találja. Béresek nem lehetnek sáfárok, csak béresek. Nekünk sáfároknak kell lennünk, akik hivatást erezünk, hivatásból dolgozunk és hivatásunknak élünk. Gyalázat reánk, ha nem ilyenek vagyunk. Isten fiainak dicsősége vár reánk, ha ilyenek vagyunk. Ólé Sándor. Az erdélyi 1KE húsz éves. (Folyt, és vége.) A második korszak 1926—1932-ig a megszervezés kora. Romániában kifejlődött a kommunizmusra való hajlam. Munkanélküliség, szegénység lépett fel. Különösen a magyarok között. Az IKE munkájában előtérbe nyomult: 1. szociális kérdések tárgyalása Isten igéje szerint, 2. a segítés módjai és kísérletei, 3. a hitvallások megismerése és keresztülvitele. 1926-ban az egyházkerület a szervezést a maga részéről is erőteljesebben indítja meg. Állandó titkárt állít be. Canonica visitatiókon szigorúan ellenőrzi. A munka így mind szélesebb körre terjedt ki. Ekkor volt már 56 bibliakör 670 taggal. 1927-ben megindult a sáfársági mozgalom 10 o/0-os alapon. Ez mind a mai napig fennáll. 1928-ban a szórványkérdés nyomult
