Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-08 / 23. szám
Ötvenkettedik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1941 június 8. DDNÄNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. 1 ____--------------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK---------------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A lelkipásztor hivatása* A Salgótarjáni Református Egyház Presbitériuma részéről szeretném kifejezésre juttatni azokat a tisztelettől, szeretettől és várakozásoktól telített érzéseket, melyekkel egyházunknak most beiktatott új helybeli vezetőjét köszöntjük és egyben annak is hangot adni, amit ez az impozáns, nem csupán reformátusokból álló gyülekezet is bizonyít, vagyis, hogy már eleve tiszteletet vált ki maga iránt az, aki életét az emberek lelki megnemesítésének szolgálatába állította. Emberek lelki megnemesítése..., ezzel a néhány szóval már körülbelül ki is fejeztem azt, hogy hogyan tekintünk fel Önökre, kedves Nagytiszteletű úr és kedves Nagytiszteletű asszony és milyen szívvel fogadjuk Önöket. Úgy, ahogyan a sivatag vándora tekint arra a hozzá érkezőre, akiről tudja, hogy képes őt elvezetni a lankadó erőit megújító és felfrissítő oázishoz. Nekünk is e roppantul vajúdó világ sivatagában elengedhetetlenül szükségünk van azokra az örök forrásokra, melyekből eltikkadt lelkünk felfrissül és új erőre kapván, életünket emberivé teszi. Mert vájjon miben különbözik az ember a többi élőlénytől? Épen abban, hogy van egy megfoghatatlan tulajdonsága; a lélek, ami csodás képességekkel ruházza fel. A lélek munkája az, hogy a művész, az egyébként köznapi anyagból, még a hozzá nem értőt is bámulatba ejtő dallamot, színt és alakot hoz kiv vagy nagyszerű, technikai alkotásokat, mint kecses ívű hidakat, bámulatos szerkezetű és csodás tökéletességű gépeket, vagy boszorkányos vegyületű műanyagokat valósít meg. Csak az a baj, hogy a mai ember nagyon is tudatában van ezen képességeinek, úgyannyira, hogy mindig csak ezeket és így mindig csak önmagát és a saját alkotásait látja és csak ezek árán megvásárolható előnyöket és élvezeteket hajszolja. Közben pedig elfelejti, hogy ezeken kívül mily sokkal nagyszerűbb alkotásokból áll a világ. Mert a világ olyan nagy, hogy ismereteinkkel abba mégcsak bepillantani is alig tudunk. Hiszen annak csak egy töredéke az, melyet mai megállapításaink szerint maga a másodpercenként 300 ezer kilométer sebességgel száguldó fénysugár is csak 140 millió földi esztendő alatt tud átfutni! Óh milyen szánalmas semmiség mindehhez az ember legdicsőbb alkotása is és milyen örökös vakság a világ nagyszerű rendjéhez és törvényszerűségéhez képest a mi egész természeti és egyéb tudományunk, amely örökké csak a mi korlátolt érzékleteinkre és eszközeinkre támaszkodhatik. E roppant távlatoknak szemléletéből és átérzésé* Lelkészüdvözlö beszéd. Irta és a salgótarjáni református templomban 1941 május 18-án felolvasta Papy József presbiter, acélgyári mérnök, h. igazgató. bői fakad a vallás. Meghajolás e nagyszerű rend létrehozója és fenntartója, azaz Isten előtt és egymáshoz való viszonyainknak a testvériség szellemében való ápolása. Szem előtt tartása annak, hogy ha Isten különböző képességekkel ruházta is fel az egyes embereket, ez még nem jelenti azt, hogy e különbségeket egymásnak a legázolására használjuk fel. Mert nemcsak az önzésben van az erő és a boldogulás. Hogyan is lehetne így szó békéről, amit pedig az ember, különösen ma, úgy kíván? Kérjük tehát Nagytiszteletű urat, hogy gyújtsa lángra és tegye állandóvá bennünk az Isten előtti felelősség tudatát és vésse örökké a szívünkbe azt az igét, amellyel hozzánk, szőkébb társaságunkban szólott, vagyis, hogy bármilyen nagy képességeink legyenek is, szeretet nélkül mégis semmik vagyunk! Neveljen minket puritánságra, magán- és közéleti tisztaságra és mind arra, ami az embert jellemileg nemessé teszi. Arra neveljen, hogy ne mi beszéljünk, hanem a tetteink beszéljenek a keresztyénségünkről! Mert beszélni, vagy akár lángra is gyűlni, azt tudunk. De mindez csak szalmaláng, melynek hamvát még a gyenge szél is elfújja. Cselekedni, maradandót, példaadó tetteket felmutatni tanítson! És tanítson áldozatokra is készeknek lenni ott, ahol kell! Figyelmeztessen arra, hogy, bár a gazdasági és szociális intézkedések kétségtelenül alapvető módon javítják meg a társadalom bajait, de önmagunkban ezek nem elegendők akkor, ha hiányzik mellőlük az embertársi szeretet. Az embertársi szeretet azonban ne tegye kozmopolitává, azaz világpolgárivá az embert, mert ezzel a saját fajtájának lenne az ellensége. Emlékezzünk arra, hogy minden elesettségünk, hazánknak megcsonkítása, roppant nyomorúságunk és szégyenünk mind ennek a szörnyű téveszmének a következménye! Ha azt akarjuk, hogy ősi magyar fajtánk, mely a világ egyik legértékesebb népe, ki ne pusztuljon az •ezer éven át tartó küzdelmek és veszteségek folytán, akkor mindenek felett magyarnak, a magyar fajt védőnek és szeretőnek kell lennünk! Ne szűnjön meg, Nagytiszteletű úr, minden új házassal megértetni azt, hogy utódokról gondoskodniok rendkívül nagy nemzeti kötelességük, olyan számú utódokról, mely az életüket folytathatja, mert különben kivesz a magyar és vele a mindig magyar reformátusság. Minden kereszteléskor pedig azt hangoztassa, hogy a gyermek a magyar élet záloga és ezért a jellemképző nevelés és iskola a nemzet legfontosabb pillére! Különben szent tradíciója is a református egyháznak az, hogy a nevelésre és az iskoláztatásra féltő gondot kell fordítania. Ezekért való lelkes munkát várjuk Nagytiszteletű úrtól és ebben a munkában kötelességtudó és odaadással dolgozni kívánó társai akarunk lenni. Ha ebben
