Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-08 / 23. szám
116. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. összefogunk és ha Salgótarján minden keresztyén felekezete ezt munkálja, akkor itt felekezeti villongás nem lesz és Salgótarján a munkának olyan városává válik, ahonnan a magyar nemzeti megújhodás fog kiindulni. Meg vagyunk győződve róla, hogy Nagytiszteletű úr és kedves Élettársa szintén ezeket kívánja és akarja. Hiszen mostani gyönyörű megnyilatkozása is erre enged következtetni. Legyen azért Rajtuk és kedves családjukon az Úristen gazdag áldása! Isten hozta közénk! Szívünk egész melegével és szeretetével köszöntjük! A magunk buzgóságáért pedig ősi énekünk szavaival így fohászkodunk: »Jövel Szentlélek Úristen, töltsd bé sziveinket épen, mennyei szent ajándékkal, szivbéli szent buzgósággal...!« Az Országos Zsinat. A déli szünet után Bánffy Miklós dr. gróf erdélyi főgondnok, nyug. külügyminiszter szólt a javaslathoz nagyobb beszédben. 22 év sanyarúsága és elnyomatása után — .szólt Bánffy Miklós — mi, a magyar kálvinizmus elszakított gyermekei ma visszatérünk végre abba a nagy közösségbe, aminek lelki kapcsolatából soha ki nem váltunk (zúgó tetszés), s amivel mindig egynek éreztük és tudjuk magunkat, de amelyből száműzve kellett élnünk s árván, egyedül a magunk kicsi erejére utalva, az élet számtalan terűje, gondjai és küzdelmei között. A zsinat előtt van az a törvényjavaslat, amely visszatérésünk módozatait szabályozza, visszaállítva azt az uniót, amit végső formájában az 1891-es„ zsinat az erdélyi egyház szamára oly bölcsen megalkotott, tisztázva azt a szükségszerű különállást, amely erdélyi egyházunk történelmi és sokszázados múltjából fakadj különleges viszo-nyainkban s azok méltányos számbavételében gyökerezik. Hivatkozom Beöthy Zsoltra, akinek indítványa formu fázta akkor a törvényt, hivatkozom Tisza Istvánra, akinek államférfiúi nagysága sikraszállt a testvéri szeretet megértésével e megoldásért. A világi elem Erdélyben nagyobb hányaddal vesz részt egyházunk magasabb kormányzatában. Megállapíthatjuk, hogy egyházi és hitéletünk a 22 éves elnyomatás, üldözés korszakából nem meggyöngülve, vagy elsorvadva, hanem megerősödve lép ki (Éljenzés.) Nagy tanúságtétel ez református Ínfűnk mellett. Az az anyagi romlás. amit az 1918-iki jmpériumváltozás hozott reánk, nem törte meg lelkünk erejét, sőt megacélozta. Az erdélyi magyarság fölismerte^ hogy magyar voltának legerősebb sziklavára az egyház, — hangyaszorgalommal dolgozott, kicsit rakván a kicsi mellé, hogy újra fölépíthesse, ami elpusztult a minket letipró förgetegben. Lelkészeink, tanáraink, tanítóink, egyházi és világi vezetőink szinte az ókeresztyének áldozatkész önzetlenségével töltötték be hivatásukat. Egyetlen példát idézek, amelyre ma sem tudok mély megindultság nélkül emlékezni. Az 1931-iki kerületi közgyűlés akkor ült Össze, amikor a pénzügyi válság, amely végigsöpört Európán, egyházunk megmaradt alapjait is megrendítette. És e gyűlésen egyházi tisztviselőink, tanáraink, tanítóink maguk javasolták. hogy amúgyis szűkös javadalmukat 300/p-kal leszállítsák. javasolták, mert tudták, hogy csak így menthetjük át iskoláinkat és intézményeinket a kríziten. (Lelkes taps.) Ez az önzetlen testvéri szellem hatotta át népünket is s fokozódó buzgalma olyan egyháztársadalmi szervezést tett lehetővé, amilyent korábbi és boldogabb időkben nem ismertünk. Ezt az összefogást pedig különleges szervezetünk tette lehetővé. Ez volt a kálvinista öntudat védője és megtartója. 1918-tól mintegy 200 iskolát vesztettünk, de az évek folyamán minden akadályozás ellenére ugyanannyit építettünk, jobbat és modernebbet, mint a régiek voltak. (Megújuló tetszés.) Valóban elmondhatjuk, hogy erdélyi egyházunk nemesupán külső szabályokból, paragrafusokból álló épület, hanem lelki egyház, amelynek boltiveit hívőink keresztyén hite és áldozatkészsége tölti be. Vesztettünk mintegy 30.000 hold földet és több mint ötvenmillió aranykorona alapítványt. Híveinkben is kettétörve állunk, megfogyatkozva. De hogy erdélyi egyházunk hivatását a helyreállott egységben folytatni tudja, fokozott támogatásra van szüksége. Ezt pedig az egyetemes egyháztól és a magyar államtól várjuk. Népünk hősies összetartása és szakadatlan áldozatkészsége két tényezőből fakadt: egyik kálvinista hitének megerősödése és cselekvőképessége, a másik azonban a tudat, hogy nemzeti létét egyházának sáncai közül védelmezheti leghathatósabban. Az a tudat élt benne, hogy a református egyház jövője el nem választható a magyar jövőtől (Úgy van!) és hogy a kálvinizmus gyöngülése a magyarság pusztulását is jelentette volna... Végzetes bűn volna, ha ezt bármikor elfelednők. Kívánnunk kell tehát, hogy most, amikor egyházkerületünk népének nagyobb része visszatér a magyar egyetemes egyházba és a magyar állam uralma alá s így magyarságának közvetlen vé. dehne nem egyedül az ő kötelessége, ahogy eddig, hanem elsősorban a._ magyar államé: az állam siessen segítségünkre és tegye lehetővé, hogy egyházi iskoláink intézményeink necsak fenntartassanak, hanem meg nem dönthető alapon újból kiépüljenek. Ez az a segítség, amit kérnünk kell. A mi kálvinizmusunk minden ízében magyar: nincs olyan hatalom széles e világon, amely el tudná választani magyar mivoltától. Ezzel a hitvallással kérek számára megértést és hathatós támogatást, hogy erejét, hitét és élniakarását megtartsuk a jövőben is. (Hosszas taps.) Balogh Jenő az elnöki székből kijelentette, mindent igyekeznek megtenni a visszatért testvérekért. Különösen nagyok erdélyi feladataink. Egyhangúlag, vita nélkül elfogadta a zsinat az erdélyi és keletmagyarországi visszakapcsolódás végrehajtásáról szóló egyházi törvényjavaslatot. ! (Folyt, köv.) (Magyar Értesítő.) S)®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®® 8) ® S VEGYESEK 1 ® s ®®®®®sis®®®®®s®@®®®®®®®®®«®®®®asss0!®®«®B — Lelkipásztor-beiktatás. Antal Zoltán, a drégelypalánki ref. egyházmegye főjegyzője, mint esperesi megbízott, május 18-án iktatta be hivatalába a salgótarjáni ref. egyház új lelkipásztorát, Szűcs Istvánt. A beiktatást végző esperesi megbízott beiktató bezédében egyrészt a gyülekezetét mutatta be a hivatalába lépő új lelkipásztornak, másrészt a lelkipásztort a gyülekezetnek. A lelkész bemutatása során ismertette annak eddigi pályafutását, amelynek főbb állomáshelyei Komárom, Pesterzsébet és Berhida. Szűcs István a dunántúli magyar falu tiszta levegőjét és áhítatos csendjét felcserélte a gépek rohanó, zakatoló világával és az iparváros lüktető mozgalmas életével, hogy itt folytassa azt a csendes építő munkát, amely észrevétlenül minden zaj és feltűnés nélkül lelkeket ment Isten országa számára. Kérte a gyülekezetét, hogy lelkeket mentő nemes munkájában álljanak
