Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1941-05-25 / 21. szám
102. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1941. folytonosság megőrzésére, mert hosszabb ideig él ugyanabban az intézetben, jobban beleéli magát annak szellemébe és ezért a felsőbb éves diák érettségénél, többoldalú tudásánál, élettapasztalatánál fogva mindig nagyobb hatással tud lenni a kisebb diákokra. Erre való tekintettel állt ellen a fenntartó testület a többször jelentkező kísérletnek, hogy külön választassák a Képzőtársaság gimnáziumi és theologus szakosztályra. Meggyőződésem, hogy ez a megosztás csökkentené a Képzőtársaság hatásának erejét. A pápai főiskola, Istennek legyen hála, minden időben dicsekedhetett olyan tanárokkal, akik egyrészt a kor ütőerén tartották kezüket és így vonzották a diákság legértékesebbjeit, másrészt volt bennük akkora adag kálvinista szolgálatkészség, hogy vállalták az idejüket alaposan igénybevevő képzőtársasági vezetést. Nem szólva a még élők díszes gárdájáról, Tarczy Lajos, Kerkapoly Károly, Szilágyi József, JP. Szabó Károly, dr. Antal Géza, dr. Kapossy Lucián nevei ma is még programmot jelentenek azok számára, akik ismerik a képzőtársaság életében kifejtett munkásságukat. ( A Képzőtársaság hetenként tartani szokott gyűléseivel bőséges alkalmid szolgál minden valamire való diáknak, hogy képezhesse magát gondolatainak szóban és írásban való kifejezésében. Minden diák a képességének megfelelő tárgyban és irányban fejlődhetik. Van, akit a költészet, van, akit a történelem, ismét más, akit a természettudomány érdekel. Mindenik tárgykörben dolgozhat, írhat pályamunkákat, olvashat folyóiratokat és az évenként gyarapodó könyvtárban szakkönyvek állnak rendelkezésére. Fontos szerep jut a jövő szempontjából a diákság széleskörű részvételének az egyesület ügyeinek intézésében. Az ifjúsági elnök, a titkár, a pénztáros, a jegyző, a bírálók mind nagybecsű gyakorlatot szerezhetnek jövendő közéleti pályájukra. Megtanulják a felelősség, az önfegyelmezés, a rendszeretet nélkülözhetetlen jellemvonásait, a zökkenések, a kisebb-nagvobb összeütközések helyes elintézésének módjait. Örömmel állapíthatjuk meg azt is, hogy a külső szemlélők sokszor örömmel méltányolták az ifjúság munkásságát. A Képzőtársaság a világháborúig egyike volt az anyagilag legjobban megalapozott iskolai egyesületeknek az egész hazában. A Jókai, Puzdor aranyak évenkénti megérkezése elismerés és biztatás volt mjnden becsvágyó diák előtt: »Felfelé, csak felfelé!« Az évvégi pályamunkák bírálói között országos nevű emberek szerepelnek: Vörösmarty Mihály, Vas Gereben, Czuczor Gergely, Tóth Kálmán is szívesen vállalkoztak diákjaink pályaműveinek megbírálására. Voltak a Képzőtársaság életében harcok is, de ez elkerülhetetlen. így tisztultak meg, forrtak ki a meggyőződések! Itt nem lehetett esküdni senkire, az ifjúság lényegéhez tartozik, hogy megbírál élőket és holtakat. Egy volt mindig kizárva bölcs előrelátással: a pártpolitika. Itt csak magyarok voltak, akik előtt szent volt a nemzet ügye: a magyar nyelv, a magyar művelődés, a testvéri segítés. E sorok írójának legkiemelkedőbb diákköri emlékei közé tartozik, amikor mint kisdiák először hallgatta végig a Képzőtársaság gyűlését a mai nőnevelőintézet I. emeletén levő gyűlésteremben. Vajha minden pápai diák,. kivétel nélkül, megragadná az alkalmat a Képzőtársaságban való munkálkodásra és elmondhatná azt a vallomást, amit Jókai mondott a Képzőtársaságról: »Áldott legyen a láng, mely útamra rávilágított«. A százéves évforduló alkalmából szeretettel köszöntjük a Képzőtársaságot, mely ma fiatalabb és életerősebb, mint valaha. Dr. Pongrácz József. A telepítésről. Azok a lelkipásztorok, akikhez e hivatalos lap hétröl-hétre eljut, bizonyára olvasói a Lelkészegyesületnek is s így tudják Csatáry Jenő nyílt leveléből, hogy jelenlegatelepítésmunkája foglalkoztat a legintenzivebben. Pár nappal ezelőtt egyházmegyénk lelkészi és világi vezető-emberei arra kértek, hogy bár a folyó évben elmaradnak az egyházlátogatások, én mégis menjek el mindenüvé, ahova jónak látom, vagy ahova hívnak s propagáljam az egyházmentésnek ezt az egyetlen módját és alkalmát. Mert az egyházlátogatás ma nemcsak fáradságos, de igen költséges is, a gyülekezetek pedig folyton panaszkodnak anyagi túlterheltetésük miatt, úgy gondoltam, elegendő propaganda lesz, ha e hivatalos lapban közlöm : miért, mit és hogyan csináltam én s ugyanazért, ugyanazt és ugyanúgy megcsinálhatja más is, ha meg akarja csinálni. Ha pedig nem akarja, akkor hiába lenne a személyes látogatás is, mert a presbiterek és a gyülekezeti tagok csak akkor vihetők bele egy áldozatos munkába, ha a lelkipásztor hittel, lelkesedéssel, odaadással és áldozattal jár előttük és közöttük mindig. A 100 évvel ezelőtt 600 lelkes somogyjádi gyülekezet lélekszáma 420-ra, a tankötelesek 65—68-as száma 33-ra apadt le. Elmondottam, hogy itt azonnal kell segítenünk, mert a 33-as létszám lecsükkenhet 28—29-re, mostani tanítónk eltávozhat, vagy meghalhat, s akkor nincs államsegély és nincs többé soha református felekezeti iskola. Istennek legyen hála, hallgattak szavamra. Egyhangúlag elhatároztuk, hogy 12 — 14 családot költöztetünk be, azoknak a tehetős gazdák szoba- i konyhás lakást s olyan munkalehetőséget adnak, hogy a 100—120 pengőnyi lakbért leszolgálhatják s aratással, negyedes-tengeri, harmados-burgonya, stb. munkálással, végül napszámok biztosításával minden család circa 1500—2000 pengős évi keresettel fenntarthatja magát, sőt még szerezhet is. Biztosítottuk a 14 lakást, a 14 család alkalmaztatását s akkor tisztán a rokonhangzás kedvéért Jándot választottuk a jelentkezett 8—10 község közül, ahonnét a családok meg is jöttek. A minisztériumok igen kedvezményes szállítást engedélyeztek, dr. Vass Elek telepítési igazgató nagybecsű pártfogása után. De azért költség nélkül nem megy ám ez a dolog. Áldozni kell rá annak a lelkésznek, akinek vezetnie kell az egész akciót, áldoznia a gyülekezetnek, melynek léte, vagy nemléte függ ettől. Nálam négy nap alatt 730 pengő jött össze önkéntes adakozásból. Megérte, — mert a lélekszám 130-al növekedvén (ma már 420 helyett 550-en vagyunk, iskolánkban pedig 33 helyett 58 ref. tanköteles jár. Szegény emberek csak, kiknek nincs élelmük, — a lelkipásztornak kell a gazdákkal beszélni, hogy aratásig segítsék ki őket; nincs zsírjuk., — a lelkipásztornak kell házról-házra járni, hogy adjanak abból a 40—50 kilóból 10-et, hiszen kettenhárman úgysem tudják azt elfogyasztani; nincs fájuk, — a lelkipásztornak kell az erdőbizottság tagjaival beszélni, hogy jelöljenek ki helyeket, ahol nyeshetnek, vághatnak, nehogy megfázzék az a sok apró beregi gyerek; nincs ruhájuk, — a lelkipásztornak kell felkeresni egy egy gazdagabb családot, hogy a félrevetett
