Dunántúli Protestáns Lap, 1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-12 / 2. szám

Ötvenkettedik évfolyam.

2. szám.

Pápa, 1941 január 12.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

_____________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________________------------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

A gyülekezeti élet*

Tiszántúl református egyházközségeinek élete a hitvalló és cselekvő evangéliomi lelkiség szempontjábjól általában emelkedő és mélyülő irányt mutat. A mintegy két évtizede .fokozatosan erősödő és terjedő missziói munka, a lelkészt eszménynek biblikus átalakulása, másrészt a folyvást nehezedő idők súlya, különösen a legutóbbi két esztendőnek testet és lelket őrlő megpróbáltatásai nem maradhattak hatás nélkül Isten választott népére. Ma már a néhány száz lelkes kis gyülekezetek között is inkább csak kivétel számban megy az olyan, ahol az egyházi élet kizárólag a szokványos istentiszteleti keretekre és liturgikus alkalmakra korlátozódnék s ahol ne volna egy akármily kicsiny, de élő és kovászként ható missziói mag férfiak és nők, öregek és ifjak között olyanokból, akik valamiképpen személyesebb összeköttetésben kezdenek lenni az Ige és a Szentlélek által egyházunk egyetlen fejével s akik valamilyen formában Isten színe előtt személyesebb felelősséget kezdenek hordozni a gyülekezet egészének lelki javáért, élő hitben és tevékeny szeretetben való épüléséért. Nagyobb lélekszámú gyülekezetekben pedig, ahol több lelkész! munkaerővel s esetleg egyéb segédmunkásokkal is folyhatik a szent munka, az ilyen missziói magvak fejlettsége sokszor egyenesen meglepő, még számbelileg is tekintélyes,, lelki minőségüknél s főleg életátadottságuknál fogva pedig emberileg bizonyos reményt adnak ezek az éiő gyülekezetmagvak arra, hogy az illető egyházközségre, vagy akár egész egyházunkra rázuhanható legsúlyosabb megpróbáltatásokat is ki fognák állami s belőlük a gyülekezeti élet Istennek tetsző,, újszövetségi szellemű és kálvini formájú újjáépítése még -ecry katasztrófa esetén is bármikor kiindulhatna.

Ezzel szemben természetesen be kell számolnom arról a fájdalmas tényről is, hogy részint közvetlen helyszíni szemléletből, részint felelős jelentésekből számos olyan kisebb gyülekezetről van tudomásom, amelyekre egészben véve talál jelen állapotukban az ítéletes királyi Ige: »Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy« (Jelenések 3:16). Az Isten házától való elvadultság, a .lélek és az örökkévalóság dolgai iránt való teljes közöny még akkor is a halál jele volna, hogy ha nem iárna vele együtt — aminthogy csaknem szabályszerűen együtt jár — a kétségbeejtően sivár anyagiasság, a gyermekáldás korlátozása vagy teljes elvetése, iszákosság, vagy egyéb tömegbűnök, amelyek távolról sem mindig az anyagi szegénységgel és nyomorúsággal, sőt megfigyelhetőleg inkább annak az ellenkezőjével vannak

* Részlet dr. Révész Imre tiszántúli püspök püspöki jelentéséből, melyet a püspök úr volt szíves lapunknak is megküldeni.

belső összefüggésben. Nagy lélekszámú gyülekezeteinkben viszont :— amelyek annyira jellegzetes sorshatározói a Tiszántúl kálvinizmusának — a mellett,hogy ugyanezek a bajok (ha nem is ennyire csoportosan és rendszeresen) többé-kevésbbé mind megvannak, külön nagy baj az, hogy az egyháztagok* nagy Jöbbsége, jórészt nem a maga, hanem a rendszer hibájából, még akkor sem képes a gyülekezeti élettel s azon át az igével és az élő Istennel eleven és személyes kapcsolatba kerülni, hogyha erre a jószándék és a vágyakozás kisebb-nagyobb mértékben felkél is benne. Ez a magyarázata annak az esperesi jelentésekben megfigyelhető és statisztikailag is nyompn követhető jelenségnek, hogy a szekta és a római proselytizmus szüntelen kísérletei (a reverzájis-vadászatot is beleértve) sokkal inkább porlasztják a nagy, mint a kicsiny gyülekezetek ellenállóképességét. Egészen általános megfigyelés az egyházkerület legkülönbözőbb pontjain, hogy a szekta toborzó ereje a falvakon megtorpant, aminek csak az egyik s talán a jóval kisebbik oka lehet a titokzatos külföldi pénzek beáramlásának megszűnése, vagy csökkenése; a másik és a jóval nagyobbik ok bizonyára a megnövekedő pásztori gondviselés. Ezzel szemben legfényesebb nevű gyülekezeteinkben aggasztó, sokszor ijesztő a vegyesházassági és reverzálisstatisztika, s a bujkáló népi szekták állandó rezgetődé&e mellett az ú. n. intelligens rétegek lelki éhtifusza, a spiritizmus is folyvást terjed | és ragályoz.

Lelkipásztorainknak s egyéb lelkészeinknek ebből következőleg gyakran kell olyan terhek alatt roskadozníok, amelyek még az igen nagy hitiét s a kivételes emberi képességeket is felettébb megpróbálják. Örömmel teszek bizonyságot róla, hogy egyházkerületünk lelkészei ennek ellenére is általában véve hűséges és önmegtagadó őrállók, akik tudják, mivel tartoznak Annak, Aki őket ebbe a szolgálatba elküldte és azoknak, akikhez elküldettek s akiknek vérét egykor majd az ő kezükből kívánja meg a Küldő. Ha még mindig nem tűnt is el egészen, de már csak kivétel a teljesen elfásult, vagy még ennél is mélyebbre jutott bérespásztor alakja; lelkészeink hatalmas többsége, kivált a fiatalabb korosztálybeliek, elég jól képzett, felelősségérző, a munka terhét engedelmesen hordozó »jó és hív szolga«, akit, mert a kevesen hű, bármikor többre bízhat a földi és az ebben megnyilatkozó mennyei hívás; egy igen értékes és éppen nem törpe kisebbség pedig a pásztorságnak és a missziónak egészen gazdagon megáldott gyakorlója s nem egyszer szenvedő hőse. széles körben vonzó példaadásul. Még talán leginkább a szakadatlan önképzés iránti szükségérzet s felelősségérzet az, amelynek esek élv voltát sokszor egyébként igen derék szolgatársaimnál, az ifjabbaknál is, sajnosán tapasztalom; ezenkívül pedig a pásztori