Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-04-21 / 16. szám

82. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. Tanügyi Elnök úrral egyetértésben felhívom a tek. tanító urakat, hogy a májusban tartandó pedagógiai szemináriumokon vegyenek részt, illetve pontosan jelen­jenek meg. Erdőcsokonya, 1940 április 15. Halka Sándor esperes. Kérelem a pünkösdi legációk ügyében. A közelgő pünkösdi ünnepek alkalmából tisztelet­tel emlékeztetem a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat egyházkerületünk 1913. évi rendkívüli közgyűlésének 41. jkvi pontjára, amely szerint a megjelölt ünnepekkor az összes legációk választás alá bocsátandók és hogy semmiféle specifikációnak helye nincs s ilyenek a gyüle­kezet elöljárósága által való kezdeményezése vagy köve­telése az illetékes lelkész által minden körülmények kö­zött visszautasítandó. Ahol azonban a legátusok foga­dása valami komoly akadály miatt mégis lehetetlen, szíveskedjenek a Lelkipásztor Urak erről a főiskolai igazgatóságot április hó 28-ig értesíteni. Pápa, 1940 április 17-én. Dr. Tóth Lajos ___________ főiskolai igazgató. Meghívó a barsi ref. egyházmegye belmissziói bizottsága által 1940 április 28-án, vasárnap Léván, 1940 május 5-én, vasárnap Nagysallón, rendezendő körzeti ifjúsági konferenciára. A konferencia sorrendje: Délelőtt 9 órakor jelentkezés az iskolában és jel­­vényfeltűzés. 9—1/210 óráig csendes óra az iskolaterem­ben. 10 órakor istentisztelet a templomban. 11 órakor előadás: Mit akarunk? Tartja: Kovács Péter országos földmíves titkár. 12—2-ig ebéd. 2—4-ig ifjúsági minta­összejövetel, amelynek keretében két előadás lesz: „Az imádkozó ifjú“. Tartja: Tamás Ferenc konventi ifjúsági lelkész, „A bibliaolvasó ifjú“. Tartja: Kovács Péter. Tudnivalók: 1. Minden gyülekezetből hívjuk a lelkipásztort, tanítót, minél több ifjút és presbitereket. 2. A helyszínen mindenki 10 filléres konferenciai emlékjelvényt kap, amelyre felírjuk nevünket és lakó­helyünket. 3. Mindenki hozzon magával zsoltárt és teljes Bibliát. 4. Közös étkezésről jutányos áron gondoskodás történik, akik közös étkezésben részt óhajtanak venni, április 25-ig, illetve május 2-ig az illetékes lelkészi hi­vatalhoz jelentsék. Akik a közös étkezésen nem óhaj­tanak részt venni, azok élelmet hozzanak magukkal. 5. Szavalatokkal és énekszámokkal készüljenek az ifjak és leányok. 6. A helyszínen iratterjesztés is lesz. Olcsó ifjú­sági iratok és vezetői könyvek kaphatók. Szeretetteljes hívásunk mellett, vagyunk testvéri köszöntéssel: A Barsi Egyházmegye Belmissziói Bizottsága. Meghívó a sáregresi református egyház által rendezendő körzeti ifjúsági konferenciára. A konferenciát 1940 április 21-én, vasárnap tartjuk. A konferenciára szeretettel hívjuk: Simontornya, Igar, Szilasbalhás, Pálfa, Dég, Cece és Kálóz református ifjúságát. A konferencia sorrendje: Fél 10 óráig az összes vidéki résztvevők megér­kezése, jelentkezése és jelvényfeltűzés. 10 órakor isten­­tisztelet. 11 órakor a konferencia megnyitása. Megnyitó­­beszédet mond: Bózsa Sándor sáregresi lelkipásztor. A megnyitóbeszéd után a megjelent ifjak bibliai igével üdvözlik a konferenciát. lf\2-kor előadás: „Kié vagyok?“ Tartja Kovács Bálint konventi ifjúsági lelkész. 12—2-ig közös ebéd. 2—4-ig ifjúsági összejövetel, amelynek ke­retében előadást tart: Bállá Péter zenetanár „Az igazi zsoltárének!és“-ről és Kovács Péter országos földmíves titkár „Kié leszek?“ címmel. A mintaösszejövetel kere­tében felszólal még Takaró József népfőiskolát végzett ifjú Kálozról. A mintaösszejövetel keretében szavaló­verseny is lesz. 5 órakor vallásos-est a templomban. Előadást tartanak a konferencia előadói. Szavalatokkal és énekszámokkal a konferencián résztvevő ifjak mű­ködnek közre. Befejező áhitat. Tudnivalók: 1. Hívunk minden gyülekezetből a lelkipásztorokon és tanítókon kívül minél több református ifjút. 2. A hely­színen mindenki 10 f-es konferenciai emlékjelvényt kap. 3. A közös ebéden a részvétel díja 40 f. A közös ebé­den résztvenni szándékozókat legkésőbb április 19-én, pénteken délig jelentsük be a sáregresi lelkészi hiva­talnál. Az előzetes bejelentésre azért van szükség, hogy idejében megfelelő számú emberre tudjunk ebédet ké­szíteni. 4. Minden gyülekezetből egy ifjú előre készül­jön bibliai igével a konferencia üdvözlésére. 5. Bibliát, zsoltárt, jegyzetfüzetet hozzunk magunkkal. 6. A sza­való versenyre készüljünk. A szavaló versenyen részt venni szándékozók érkezéskor szándékukat közöljék a konferencia vezetőségével. 7. A helyszinen iratterjesztés is lesz. Olcsó ifjúsági iratok és vezetői könyvek kap­hatók az iratterjesztésben. Szeretetteljes hívásunk ismétlése mellett vagyunk Sáregres, 1940 április hó testvéri üdvözlettel: Kovács Bálint Vargha Kálmán Bózsa Sándor konventi ifj. lelkipásztor. lelkipásztor, sáregresi lelkipásztor, ifj. körzetgazda. Vitéz Varga Pál alhadnagy, Debrecen, Nyugati­utca 1. Postafiók 111. szám, keresi a zsidótörvénnyel kapcsolatban 1. édesanyja Somogyi Erzsébet kereszt­­levelét, aki 1860-ben történt házasságkötésekor 17 éves volt, tehát 1853 körül születhetett, valószínű Somogy megyében. 2. Anyai nagyszülei: Somogyi Ferenc és Barta Katalin keresztleveleit és házassági levelét. A nagyszülők 1810 körül születtek. Az okmányokért a ki­állítási törvényes díjon felül 5—5 P-t fizet. Zámbó Sándor, lakik Ketnenessömjén Fő-utca 79• szám alcitt, keresi Varga Zsófia születési anya­könyvi kivonatát, aki született 1860 ápr. 15-én. Atyja (neve Varga József, ref. tanító, anyja neve Németh Eleonóra. A kivonat illetékmentesen, Zámbó Sándor fenti címére utánvéttel küldendő. Dr. Kallós Gábor m. kir. főtörzsorvos, Buda­pest, XI., Budaörsi-út 24. sz., árja származásának iga­zolása végett, kéri a nt. ref. lelkészi hivatalokat, hogy 1. atyai nagyszülei: Kalló János (szül. Sárkereszturon 1785 február 2-án) és Hegedűs Mária házassági anya­könyvi kivonatát és 2. atyai nagyanyja Hegedűs Mária születési anyakönyvi kivonatát utánvéttel megküldeni szíveskedjenek._________________ Pápa, 1940. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents